„Korjo” változatai közötti eltérés

A főváros, Kegjong a kor egyik legfényűzőbb településévé vált, Vang Gon palotákat, buddhista templomokat, pavilonok sokaságát építtette fel, fallal vette körül először a királyi palotát, majd az egész várost; utóbbi építése 1029-ben fejeződött be, és összesen 25 kapuval rendelkezett. A [[12. század]] elején körülbelül {{szám|130000}}-en lakták. Újjáépítette az egykori [[Kogurjo|kogurjói]] fővárost, és Szogjongnak („nyugati főváros”) nevezte el.{{refhely|azonos=N59-61}}

Thedzso jóindulatú földreform-terve a későbbi századok folyamán eltorzult, a szolgálatért cserébe kapott földadományozáson meggazdagodott arisztokrácia gyorsan magához ragadta a hatalmat. Nem csak a nemesek, de a buddhista templomok is hatalmas földekkel rendelkeztek, amit a megművelő parasztok béreltek a földesúrtól, sokszor pedig rabszolgákkal dolgoztattak, a templomok is. Gyakorlatilag a földet valójában megművelők nem rendelkeztek a föld tulajdonjogával. A nemesség minden előjogot magának követelt, és bár a Kínából fokozatosan átültetett hivatalnokképző rendszer elviekben bárki számára elérhető volt származástól függetlenül, a gyakorlatban leginkább csak a nemesek gyerekei juthattak hivatali pozícióhoz. A földek többsége így távollévő hivatalnok földesurak kezében volt, a rossz gazdálkodás és a vagyon fővárosi koncentrálódásának következtében egyre nőtt a szegénység, és ezzel az elégedetlenség is. A 10. századi korjói uralkodók mindhiába küzdöttek hatalmuk megszilárdításáért, a vagyont felhalmozó magas rangú hivatalnokok és katonatisztek egymással versengtek a valódi hatalomért, miközben a fővárosban egyre másra törtek ki a lázadások, a véres összecsapások, és az országhatáron túlról is számos ellenség fenyegette az országot.{{refhely|Nahm|84–85. o.|azonos=N84-85}}

A 11. század elején [[Hone korjói királyné]], [[Kjongdzsong korjói király|Kjongdzsong]] özvegye, kiskorú fia, [[Mokcsong koreai király|Mokcsong]] (997–1009) mellett töltött be [[régens]]i szerepet. Hone szeretője, az akkor már nagy hatalommal bíró Kim Cshijang segítségével akarta megfosztani Mokcsongot a tróntól és Kimtől született fiát ültetni rá. Mokcsong azonban segítségül hívta Kang Dzso (강조) hadvezért, aki seregével megtámadta a fővárost, végzett Kimmel és száműzte az özvegy királynét. Kang mégsem állt Mokcsong mellé, megölette a királyt, és [[Hjondzsong korjói király|Hjondzsongot]], Thedzso egyik unokáját ültette a helyébe. Kang azonban maga is véres véget ért, a [[kitajok]] ellen vívott thongdzsui csatában lefejezték. Halálát követően is folytatódtak Korjóban a belviszályok.{{refhely|azonos=N84-85}}

A kitajok mellett a korjói államnak a dzsürcsikkel is meggyűlt a baja. A Koreai-félsziget északkeleti végénél élő dzsürcsi törzsek először a kitajok alattvalói voltak,{{refhely|Britannica}} a 11. század elején pedig mind többször törtek be Korjóba, a keleti partok mentén fosztogattak. 1104-ben sikertelenül próbálta velük felvenni a harcot két korjói tábornok, Im Gan (임간) és [[Jun Gvan]] (윤관), a dzsürcsik előnyben voltak a lovasságuk miatt, amivel Korjo nem rendelkezett. 1107-ben már lovassággal vette fel a harcot a támadók ellen Jun tábornok, összesen {{szám|170000}} fős sereggel, és átvették a hatalmat a mai [[Dél-Hamgjong]] tartomány területe fölött. Kilenc helyőrségi várost hoztak itt létre a határ védelmére. A politikai harcoktól legyengült korjói állam azonban tárgyalásokat követően 1109-ben visszaadta a területet a dzsürcsiknek, akik 1115-ben létrehozták saját államukat, [[Csin-dinasztia (1115–1234)|Csint]] és 1122-ben megdöntötték Liao hatalmát.{{refhely|Nahm|89–90. o.}}

Koreát a 11. századtól kezdve újra meg újra támadták [[kalózkodás|kalózok]], de olyan pusztítást, mint amit a 13. századtól fogva a japán kalózok, a [[vakó]]k vittek véghez, még nem látott a félsziget. 1223-tól fogva rendszeresen fosztogattak a partok mentén és néhol beljebb is. Falvakat égettek fel és több száz foglyot ejtettek. 1366-ban a fővárosig is eljutottak. 1375 és 1388 között tetőzött a rohamuk, összesen 378 támadást jegyeztek fel ebből az időszakból. [[Cshö Muszon]] (최무선) magas rangú katonatiszt sikeresen elérte, hogy 1377-ben Korjo létrehozza a Fegyverkezési Minisztériumot, ami felügyelte a lőfegyverek, ágyúk gyártását és a hadihajó-építést. Cshö volt az első Koreában, aki [[lőpor]]t használó fegyvereket fejlesztett, ezzel tartva kordában a japán kalózokat. Feljegyzések szerint egy csatában több mint 500 japán kalózhajót győzött le. 1389-ben 100 hajóval megtámadta a vakók bázisát [[Cusima]] szigeténél, és mintegy 300 japán kalózhajót süllyesztett el. Ennek ellenére a kalóztámadások nem szűntek meg véglegesen Korea területe ellen, és a [[Csoszon]]-korban is folytatódtak.{{refhely|Nahm|91–92. o.}}{{refhely|Pak|77–84. o.}}

A 14. század közepén számos tehetséges katonai vezető volt Korjóban, például [[Cshö Jong]], [[Cshö Muszon]] (최무선) vagy [[Thedzso koreai király|I Szonggje]] (이성계), és neves tudósok is voltak a jeles személyek sorában, ennek ellenére a dinasztia sorsa megpecsételődött. 1308 és 1392 között tizenegy király váltotta egymást a trónon, ami nem segítette az ország politikai életének stabilitását. Számos külső tényező is problémát jelentett. 1359 és 1361 között észak-kínai banditák fosztogatták Korjót, olyannyira, hogy az udvarnak ismét Kanghva szigetére kellett menekülnie egy időre. 1368-ban a [[Jüan dinasztia|{{kínai|Yuan-dinasztiát|Jüan-dinasztiát}}]] letaszították a trónról, a koreai király pedig az új [[Ming-dinasztia|Ming-dinasztiát]] pártolta. A koreai seregeknek sikerült némi területet visszahódítani a mongoloktól és a dzsürcsiktől, [[Kogurjo]] korábbi [[mandzsúria]]i területeit azonban nem. [[Kongmin korjói király|Kongmin király]] (1351–1374) a felesége halálát követően teljesen elhanyagolta királyi teendőit, és mindent egy buddhista szerzetesre, [[Sin Don]]ra hagyott. Sin megpróbálta véghezvinni Kongmin elkezdett, majd felesége halála után abbahagyott reformjait, azonban ellenségei végül vesztét okozták, és maga a király végeztette ki. Kongmint egyik eunuchja gyilkolta meg, I Inim (이인임) ragadta magához a hatalmat, és Kongmin Sin Don egyik ágyasától született fiát, Moninót ültette a trónra [[U korjói király|U néven]]. Egyes elméletek szerint U nem is Kongmin gyermeke volt, hanem Sin Doné. U uralkodása alatt az udvarban állandó volt a pro-Ming és a pro-{{kínai|Yuan|Jüan}} tábor harca. 1388-ban a Ming uralkodó követelte, hogy az egykori mongol területeket szolgáltassák vissza, ekkor U, Ming-ellenes tanácsnokai hatására, elrendelte a kínaiak megtámadását. I Szonggje ellenkezett, figyelmeztette a fiatal királyt, hogy nem jó ötlet egy erősebb birodalmat provokálni, ráadásul az évszak sem volt megfelelő a támadáshoz, illetve elvonni a seregeket délről, ahol a japán kalózok fenyegették Korjót. U nem hallgatott a tábornokra, I és a második sereg tábornoka, Cso Minszu (조민수) visszafordította a seregeket és a fővárosban [[puccs|katonai puccsot]] hajtott végre. A két tábornok azonban nem értett egyet az utódlást tekintve, és Cso, támogatói segítségével [[Cshang korjói király|Cshangot]] (1388–1389) ültette a trónra. Inek azonban sikerült megfosztania Csót hatalmától, és [[Kongjang korjói király|Kongjangot]] (1389–1392) koronázta meg, a hatalmat azonban maga gyakorolta. Földreformot hajtott végre a nagy birtokok tulajdonosainak hatalmát megnyirbálandó, és minden ellenállótól megszabadult, többek között [[Csong Mongdzsu]] (정몽주) tudós minisztert és [[Cshö Jong]] tábornokot is megölette. 1392-ben maga ült a trónra, megalapítva saját [[I-dinasztia|uralkodói dinasztiáját]], és [[Csoszon]] névre keresztelte királyságát.{{refhely|Nahm|92–93. o.}}{{refhely|Bauer|567. o.}}

Korjo elsődlegesen mezőgazdaságból élő állam volt, bár létezett külkereskedelem és kézműves ipar is. A legjellemzőbb termény a [[rizs]], az [[Árpa (növényfaj)|árpa]], a [[köles]], a [[ginzeng]], különféle fűszerek, babfélék ([[szójabab]], [[mungóbab]], [[azuki bab]]) és gyümölcsök voltak. Állandó kereskedelmi egységek (경시, ''kjongsi'') csak a fővárosban működtek. Vidéken időszakos vásárokat tartottak, ahol főképp cserealapon kötöttek üzletet. A kereskedelemben nagy szerepet játszottak a házalók. A korban többször is változott a földosztási törvény,; volt időszak, amikor tizennyolc kategóriában osztottak földet a nemességnek, és özvegyek is kaphattak földet. A mértékegység a ''kjol'' (결) volt, ami az egységnyi földterületen termelt gabona mennyiségére vonatkozott, nem területi mértékegység volt. A tulajdonosok jórészt távollévő birtokosok voltak, akik a fővárosban éltek, földjeiket rabszolgák és bérlők művelték meg, utóbbiak a termény negyedét voltak köteles bérleti díjként megfizetni. A földadományok elméletben továbbra is állami tulajdonban voltak, és tilos volt magántulajdonban földet tartani, ennek ellenére a gyakorlatban a földesurak szabadon adták-vették a földet, és a nemesség felemelkedésével, a kormányzati igazgatás lanyhulásával egyidejűleg egyes kiváltságos családok kezében tömörült össze a megművelhető földterület nagy része. A 12. században mintegy 360 nagy birtok volt Korjóban. A földet nem csak a fiúgyermekek örökölhették, egyenlő jogok illették meg a lánygyermekeket és az özvegyeket is.{{refhely|Nahm|66–68. o.|azonos=N66-68}}