„Csou-dinasztia” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
72. sor:
A {{kínai|Zhou|Csou}}-ház hatalma a dinasztiaalapítást követő néhány évszázadban tehát fokozatosan meggyengült, olyannyira, hogy amikor i. e. 771-ben barbár {{kínai|''quanrong''|''csüan-zsung''}} törzs megtámadta a fővárost, a fejedelmek nem siettek a megszorult király segítségére, így a város elesett. Ezután a {{kínai|Zhou|Csou}}-ház székhelyét áttette a biztonságosabb keleti területekre, a mai {{kínai|Luoyang|Lojang}} környékére. Az i. e. 770-től i. e. 256-ig tartó Késői {{kínai|Zhou|Csou}}-kort ezért Keleti {{kínai|Zhou|Csou}}-kornak is nevezik.{{refhely|Gernet 2001|59. o.}}
A Keleti {{kínai|Zhou|Csou}}-korra a királyi ház egyre gyorsabb hanyatlása, a helyi fejedelmek megerősödése volt jellemző. A főváros átköltözése után a mindenkori {{kínai|Zhou|Csou}} király valójában csak szakrális jellegű hatalommal rendelkezett. A {{kínai|Zhou|Csou}} uralkodók királyi címüket megtarthatták – még évszázadokig egyetlen fejedelem sem merészelte felvenni a {{kínai|''wang''|''vang''}} 王 címet, akármekkora hatalommal rendelkezett is –, bizonyos szertartásokat csak ők végezhettek el, s egyes diplomáciai aktusokhoz is az ő hozzájárulásuk kellett. Az általuk ténylegesen uralt terület azonban fokozatosan egy-két városnyira zsugorodott.{{refhely|Ecsedy 1992|67-73. o.}}
=== A Tavasz és ősz korszak (i. e. 722-481) ===
{{bővebben|Tavasz és ősz korszak}}
I. e. 770-től i. e. 221-ig a gyakorlatban a teljes politikai széttagoltság jellemezte Kínát. Ennek az időszaknak az első korszakát nevezik Tavasz és ősz korszaknak ({{kínai|Chunqiu|Csun-csiu}} 春秋), amely nevét a ''[[Tavasz és ősz krónika]]'' ({{kínai|''Chunqiu''|''Csun-csiu''}} 《春秋》) című történeti műről kapta.{{refhely|Grenet 2001|59. o.}}▼
A Tavasz és ősz korszakban Kína területén száznál is több, a {{kínai|Zhou|Csou}} királyok adománybirtokaiból létrejött, kisebb-nagyobb, egymástól többé-kevésbé független állam létezett egymás mellett. Ezek az országocskák háborúztak, szövetséget kötöttek, kereskedtek, versengtek egymással. Hasonló kultúrájuk mellett az kötötte őket össze, hogy a {{kínai|Zhou|Csou}} királyok szakrális felsőbbségét általában elismerték – de azt nem engedték nekik, hogy ügyeikbe érdemben beleszóljanak.{{refhely|Grenet 2001|72. o.}}▼
▲I. e. 770-től i. e. 221-ig a gyakorlatban a teljes politikai széttagoltság jellemezte Kínát. Ennek az időszaknak az első korszakát nevezik Tavasz és ősz korszaknak ({{kínai|Chunqiu|Csun-csiu}}), amely nevét a ''[[Tavasz és ősz krónika]]'' című történeti műről kapta.
Némi stabilitást, a háborúskodásban valamennyi korlátozást az úgynevezett „hegemónok” ({{kínai|''ba''|''pa''}} 霸) rendszere biztosított. Ez azt jelentette, hogy a korszak egyes kiemelkedő, saját országukat jelentősen megerősítő fejedelmeit a többiek elismerték „hegemónnak”, aki a {{kínai|Zhou|Csou}} királyok nevében bizonyos intézkedéseket hozhatott a többi ország ügyeiben is. Ez a rendszer azonban csak az i. e. 8. századtól az i. e. 6. századig működött, ekkor is csupán korlátozott eredménnyel.{{refhely|Grenet 2001|56., 67. o.}}▼
▲A Tavasz és ősz korszakban Kína területén száznál is több, a {{kínai|Zhou|Csou}} királyok adománybirtokaiból létrejött, kisebb-nagyobb, egymástól többé-kevésbé független állam létezett egymás mellett. Ezek az országocskák háborúztak, szövetséget kötöttek, kereskedtek, versengtek egymással. Hasonló kultúrájuk mellett az kötötte őket össze, hogy a {{kínai|Zhou|Csou}} királyok szakrális felsőbbségét általában elismerték – de azt nem engedték nekik, hogy ügyeikbe érdemben beleszóljanak.
A Tavasz és ősz korszak a folyamatos háborúk, de ezzel együtt a különböző államok közötti egyre élénkebb érintkezés, valamint a hatalmas gazdasági és kulturális fejlődés időszaka is volt. A régi, Korai {{kínai|Zhou|Csou}}-kori társadalmi rendszer és intézmények kezdtek felbomlani, átalakulni. Tehetséges, de kevésbé előkelő származású emberek hatalomra kerülhettek, régi arisztokrata családok szülöttei elszegényedtek és kiestek a kegyekből. Ugyanakkor a gazdaság fejlődése következtében a népesség növekedett, a kínai világ határai kitágultak, az egymástól korábban viszonylag elzárt államok közötti kapcsolatok szorosabbá váltak.{{refhely|Grenet 2001|76., 77. o.}}▼
▲Némi stabilitást, a háborúskodásban valamennyi korlátozást az úgynevezett „hegemónok” ({{kínai|''ba''|''pa''}}) rendszere biztosított. Ez azt jelentette, hogy a korszak egyes kiemelkedő, saját országukat jelentősen megerősítő fejedelmeit a többiek elismerték „hegemónnak”, aki a {{kínai|Zhou|Csou}} királyok nevében bizonyos intézkedéseket hozhatott a többi ország ügyeiben is. Ez a rendszer azonban csak az i. e. 8. századtól az i. e. 6. századig működött, ekkor is csupán korlátozott eredménnyel.
▲A Tavasz és ősz korszak a folyamatos háborúk, de ezzel együtt a különböző államok közötti egyre élénkebb érintkezés, valamint a hatalmas gazdasági és kulturális fejlődés időszaka is volt. A régi, Korai {{kínai|Zhou|Csou}}-kori társadalmi rendszer és intézmények kezdtek felbomlani, átalakulni. Tehetséges, de kevésbé előkelő származású emberek hatalomra kerülhettek, régi arisztokrata családok szülöttei elszegényedtek és kiestek a kegyekből. Ugyanakkor a gazdaság fejlődése következtében a népesség növekedett, a kínai világ határai kitágultak, az egymástól korábban viszonylag elzárt államok közötti kapcsolatok szorosabbá váltak.
A Tavasz és ősz korszakban került sor a törvények első írásba foglalására. A társadalom felbolydulásával, a korábbi normák megrendülésével ugyanis szükségesnek tűnhetett a szabályok rögzítése, a viszonyok konzerválása. Emellett az egyre nagyobb területű és sűrűbb népességű államokban elkerülhetetlenné vált, hogy a korábbi, személyes kapcsolatokon alapuló normarendszert felváltsa a személytelen és elfogulatlan törvények rendje. Ezt a folyamatot, az ezzel foglalkozó forrásokat a következő fejezetben tárgyaljuk.
Az új viszonyok közepette megindult az útkeresés, megjelentek az első „filozófiai” iskolák, amelyek elsősorban evilági, politikai kérdésekre keresték a választ. A fő kérdés az volt: hogyan lehet a nyilvánvalóan a feje tetejére állt világban rendet teremteni, miként lehet a köznépnek és a vezető rétegeknek nyugalmat és ezzel jólétet biztosítani. A legfontosabb ilyen iskolának a konfucianizmus, a [[motizmus]], a [[taoizmus]] és a [[legizmus]] számított.{{refhely|Grenet 2001|83-85. o.}}
=== A Hadakozó fejedelemségek kora (i. e. 403-221) ===
{{bővebben|Hadakozó fejedelemségek kora}}
A Tavasz és ősz korszakban öt fejedelemség emelkedett ki a többi közül. Ezek közül az egyik, a központi fekvésű {{kínai|Jin|Csin}} 晉 i. e. 453-ban három részre szakadt, mindháromban a {{kínai|Jin|Csin}}ben korábban uralkodó dinasztia egy-egy főembere alakított saját uralkodóházat. Ezzel a jelentősebb fejedelemségek száma hétre emelkedett. A szakadást i. e. 403-ban az ekkor már valós hatalommal nem rendelkező {{kínai|Zhou|Csou}} király is elismerte, innentől szokás számítani az új korszak, a Hadakozó fejedelemségek ({{kínai|Zhan guo|Csan kuo}}) időszakának kezdetét, amely a Tavasz és ősz korszakhoz hasonlóan ennek a kornak a történelmét tárgyaló történeti mű után kapta a nevét.{{refhely|Grenet 2001|65. o.}}▼
Ebben a korszakban, miután a {{kínai|Zhou|Csou}}-ház teljes eljelentéktelenedése nyilvánvalóvá vált, az államok közötti küzdelem még élesebb lett és új dimenziókat öltött. Már nem csak az országhatárok kiterjesztéséért, a minél nagyobb befolyásért harcoltak a fejedelemségek, hanem nyíltan vállalták az új célt, a többi állam megsemmisítését, a kínai világ egyesítését. A fejedelmek sorban felvették az eddig csak a {{kínai|Zhou|Csou}}-ház által használt {{kínai|''wang''|''vang''}}, „király” címet, ezzel is jelezve, hogy immár az egész birodalomra igényt tartanak.{{refhely|Grenet 2001|65-67. o.}}▼
▲A Tavasz és ősz korszakban öt fejedelemség emelkedett ki a többi közül. Ezek közül az egyik, a központi fekvésű {{kínai|Jin|Csin}} i. e. 453-ban három részre szakadt, mindháromban a {{kínai|Jin|Csin}}ben korábban uralkodó dinasztia egy-egy főembere alakított saját uralkodóházat. Ezzel a jelentősebb fejedelemségek száma hétre emelkedett. A szakadást i. e. 403-ban az ekkor már valós hatalommal nem rendelkező {{kínai|Zhou|Csou}} király is elismerte, innentől szokás számítani az új korszak, a Hadakozó fejedelemségek ({{kínai|Zhan guo|Csan kuo}}) időszakának kezdetét, amely a Tavasz és ősz korszakhoz hasonlóan ennek a kornak a történelmét tárgyaló történeti mű után kapta a nevét.
▲Ebben a korszakban, miután a {{kínai|Zhou|Csou}}-ház teljes eljelentéktelenedése nyilvánvalóvá vált, az államok közötti küzdelem még élesebb lett és új dimenziókat öltött. Már nem csak az országhatárok kiterjesztéséért, a minél nagyobb befolyásért harcoltak a fejedelemségek, hanem nyíltan vállalták az új célt, a többi állam megsemmisítését, a kínai világ egyesítését. A fejedelmek sorban felvették az eddig csak a {{kínai|Zhou|Csou}}-ház által használt {{kínai|''wang''|''vang''}}, „király” címet, ezzel is jelezve, hogy immár az egész birodalomra igényt tartanak.
A harc általánossá válását elősegítette a vas, a „demokratikus” fém elterjedése. Kína ugyanis a Keleti {{kínai|Zhou|Csou}}-korban lépett be a vaskorba. Vasból, a drágább bronzzal szemben, mezőgazdasági szerszámok is készültek, ami elősegítette a termelés hatékonyságának növekedését. Az új fém jelentősége a harcászatban még nagyobb volt: lehetővé tette, hogy a korábbi, arisztokratikus, költséges harci szekerekre épülő hadakozást felváltsa az olcsó vasfegyverekkel ellátott tömeghadseregek háborúja.{{refhely|Grenet 2001|67., 68. o.}}
Az évszázados harcok folyamán az i. e. 3. századra végül három állam emelkedett ki: a déli [[Csu állam|{{kínai|Chu|Csu}}]] 楚,, az északkeleti [[Csi állam|{{kínai|Qi|Csi}}]] 齊 és az északnyugati [[Csin állam|{{kínai|Qin|Csin}}]] 秦. A végső harc végül e három fejedelemség között zajlott, amely végül {{kínai|Qin|Csin}} győzelmével zárult.{{refhely|Grenet 2001|77., 78. o.}}
A hegemóniáért folytatott küzdelem két síkon folyt. A külpolitika területén megélénkült a diplomácia, szövetségek köttettek és bontattak fel, háború háborút követett. A lehető legsikeresebb szövetségi rendszer létrehozására, s ezzel a birodalom egyesítésére két elképzelés létezett. Az egyiket, a „horizontális szövetség” elvét {{kínai|Qin|Csin}} próbálta elfogadtatni: ennek alapján keleten {{kínai|Qi|Csi}} államra támaszkodva {{kínai|Chu|Csu}} állammal szemben próbált tengelyt létrehozni. A másik, a „vertikális szövetség” terve {{kínai|Chu|Csu}} államban született: ez {{kínai|Qin|Csin}} kirekesztésével, {{kínai|Qi|Csi}} és {{kínai|Chu|Csu}} körül hozott volna létre erős államcsoportot a kisebb fejedelemségek részvételével. Ebből látszik, hogy valójában két ország állt egymással szemben: {{kínai|Qin|Csin}} és {{kínai|Chu|Csu}}, s mindkettő {{kínai|Qi|Csi}} államot próbálta megnyerni a terveihez.{{refhely|Ecsedy 1992|72., 73. o.}}
A másik jelentősebb terület, ahol az egyesítési harc zajlott, az egyes államok bel- és gazdaságpolitikája volt. A hadakozás ugyanis nemcsak a harcmezőkön folyt. Azért, hogy a lehető legerősebb hadsereget tudják kiállítani, a fejedelemségek igyekeztek mindent alárendelni a katonaság fejlesztésének és ellátásának. Ehhez meg kellett találni a kormányzás, az erőforrások összpontosításának leghatékonyabb módjait. Az egyes államok sorra léptették életbe a különböző reformokat, s mint a történelem megmutatta, a legsikeresebb belső intézkedéseket végrehajtó állam lett az, amelyik az évszázados véres harcban végül felülkerekedett. A reformokhoz új eszmékre és képzett kormányzati szakemberekre volt szükség – ezeket biztosították a különböző filozófiai iskolák, elsősorban az i. e. 4. században megjelent [[legizmus]]. Ennek következtében a korszakra jellemző változás a hivatásos tisztviselők megjelenése a kormányzatban és a városok fontosságának megnövekedése, mivel a közigazgatási központok idekerültek, továbbá a polgárság kialakulása.{{refhely|Grenet 2001|78-80. o.}}
== Kultúra és társadalom ==
| |||