„Christopher Hitchens” változatai közötti eltérés

| gyermekei =

| module = }}

 

Hosszú ideig Hitchens szocialistaként lépett fel, viszont a nyugati politikai baloldal reakciója a Rushdie-ügyben (ő „Langyos Reakciónak” nevezte), a baloldal Bill Clinton támogatása és a politikai baloldal „háborúellenes” álláspontja a Bosznia-Hercegovina krízis alatt, Hitchens folyamatossan távolodott a politikai baloldaltól. A szeptemberi 11-i támadások után, Hitchens álláspontja az intervenciós külpolitika iránt megerősödött. Iszlámot a fasiszta gondolkodásmóddal hasonlította össze.<ref>[http://www.newyorker.com/archive/2006/10/16/061016fa_fact_parker?currentPage=all Profiles: He Knew He Was Right : The New Yorker]</ref> Számos cikkben támogatta az Iraki háborút, ami véget néhányan neokonzervatívnak nevezték, viszont Hitchens nem tartotta magát konzervatívnak semmilyen szempontoból. Barátja, Ian McEwan anti—totalitárius baloldalinak tartotta.<ref name="NewStatesman2010">Eaton, George. ''The New Statesman'' [http://www.newstatesman.com/books/2010/07/conservative-course-presidency Interview: Christopher Hitchens] www.newstatesman.com, 12 July 2010. Retrieved 7 November 2010. Hitchens recalls in his memoir having been "invited by [[Bernard-Henri Levy]] to write an essay on political reconsiderations for his magazine ''La Regle du Jeu''. I gave it the partly ironic title: 'Can One Be a Neoconservative?' Impatient with this, some copy editor put it on the cover as 'How I Became a Neoconservative.' Perhaps this was an instance of the Cartesian principle as opposed to the English empiricist one: it was decided that I evidently was what I apparently only thought."</ref> Ezt bizonyítva, egy 2010-es interjúban kijelentette, hogy még mindig marxista volt.<ref>{{youtube|Y-s9AyNQyCw|Paxman találkozik Hitchensel. Teljes 30 perces beszélgetés a BBC Jeremy Paxman-el (angolul)}}</ref>