„Hermeneutika (Arisztotelész)” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a robot Modifying: en:De Interpretatione |
a Robot: Automatikus szövegcsere (-<sup>+<sup> +<sup>+</sup>) |
||
30. sor:
A szavaknak két (vagy, ha az igéket és a névszókat külön csoportnak vesszük, három) fajtája lehet a [[kommunikáció]]s céljukat tekintve.
* '''Az önálló jelentéssel bíró szavak'''nak (melyek „önmagukban is kifejeznek valamit”), azaz Arisztotelész kifejezésével a [[névszók]]nak <sup> [[Herméneutika#Névszók|(A névszók Arisztotelész szerint...)]] </sup> és [[ige|igéknek]] <sup> [[Herméneutika#Igék|(Az igék Arisztotelész szerint...)]] </sup>, van jelentésük, de nincs ''igazságérték''ük (azaz önmagukban kimondva se nem igazak, se nem hamisak). Vagyis nem kijelentések.
* Mondatokat, kijelentéseket úgy kapunk, hogy összekapcsoljuk őket (ti. a névszókat, igéket): erre szolgál a '''kopula''', vagyis a „''van''” ( <sup>+</sup><big>¸</big></sup></sup>εστι) szócska; melyet a görög nyelvben (és az indoeurópai nyelvekben) nem csak létezést kifejező, hanem igei állítmánypótlást kifejező létige szerepében is használunk. A kopulának tulajdonképpen ennyi a jelentése, a névszóknak és igéknek azonban önálló jelentésük is van. Arisztotelész tudomásunk szerint az első, aki bizonyítottan felfedezi az összekapcsolás és a kopula ilyen jelentőségét.
* Az '''összekapcsolással '''(συμπλοκή)''' jön létre a mondat''' (λόγος): „olyan beszéd, amely kifejez valamit, és amelynek különválasztott részei [ti. a névszók] is jelentenek valamit, de nem mint állítás [hanem mint kifejezés].” <sup>[[Herméneutika#Mondat|(5. idézet...)]]</sup> A mondat jelentéssel bíró elemei, a névszók és/vagy igék '''[[atom]]'''szerűen viselkednek a jelentésre nézve, azaz ők maguknak van jelentésük, de ha tovább osztjuk őket részekre, a részeknek általában már nincs jelentésük <sup>[[Herméneutika#A név mint atomi jelentésű jel: A terminus|(magyarázat...)]].
41. sor:
A '''mondat''' (λόγος) – „olyan beszéd, amely kifejez valamit, és amelynek egy különválasztott része is kifejez valamit mint kifejezés, de nem mint állítás” – tehát a nyelvnek, beszédnek az „atomi” jelentésű névszók/igék kopulatív szavak általi összekapcsolásával létrejött, megítélhető, azaz egyértelműen igaz vagy hamis része <sup> [[Herméneutika#Mondat|(5.idézet)]]</sup>. Eme definícióval van egy-két probléma, melyet Arisztotelész csak futólag érint, és a „megoldás” – ha nevezhetjük így egyáltalán – értelmezése elég vitatott, erről bővebb található [[Herméneutika#A név mint atomi jelentésű jel: A terminus|(itt)]].
A '''kijelentés''' ( <sup>+</sup><big>¸</big></sup></sup>απόφανσις / λόγος <sup>+</sup><big>¸</big></sup></sup>αποφαντικός) olyan mondat, „amelyre vonatkozik az, hogy vagy ''igaz'', vagy ''téves'' – márpedig ez nem mindre vonatkozik, pl. a kérések mondatok, de se nem igazak, se nem tévesek” <sup> [[Herméneutika#Kijelentés|(6.idézet)]]</sup>.
Ezen belül „az '''állítás''' (κατάφασις) olyan kijelentés, ami valamit valaminek tulajdonít, a '''tagadás''' (<sup>+</sup><big>¸</big></sup></sup>απόφασις) pedig olyan, ami valamit valamitől elvesz” <sup> [[Herméneutika#Állítás és tagadás|(7.idézet)]]</sup> (tehát azt állítja, hogy valaminek valami nem tulajdonítható). Az állításnak, és ugyanezen állítás tagadásának [[Katégoriák#Szembenállás|szembenállás]]át, azt a viszonyt, melyben egy állítás és ennek tagadása vannak, Arisztotelész itt '''ellentmondás'''nak ( <sup>+</sup><big> ¸</sup></sup></big>αντίφασις) kereszteli. Az ellentmondó mondatok olyanok, hogy bármikor, bármilyen tekintetben, ha egyáltalán az igazságértékük eldönthető (mert pl. a [[Herméneutika#Jövő idejű kijelentések|jövő idejű kijelentések]] csak a jövőben eldönthetőek), akkor az egyik és csak az egyik teljesül; vagyis egyszerre nem lehet mindkettő sem igaz (azaz kizárják egymást), sem hamis (azaz tagadásaik is kizárják egymást). Ennél általánosabb viszony, ha két tulajdonság ([[Katégoriák#A szubsztancia és az akcidens|akcidens]]) vagy kijelentés kizárják egymást, azaz egyszerre nem lehetnek igazak (de nem feltétlenül kell valamelyiknek is igaznak lennie). Ez utóbbi viszonyban álló mondatokat '''[[Katégoriák#Szembenállás|ellentét]]'''eseknek nevezi.
==== Egyszerű kijelentés ====
204. sor:
=== Névszók és igék ===
Arisztotelésznél a(z egyszerű) névszó (<sup>+</sup><big>¸</sup></sup></big>ονόματα) olyan, közmegegyezés szerinti jelentésű szavakat jelent, melyek önmagukban kifejeznek valamit, azaz van jelentésük (bár nem megítélhetőek, azaz igazágértékük nincs); továbbá bármely részük vagy jelentés nélküli, vagy ha van jelentése, akkor az „véletlenszerű”, vagyis [[homonim]], és a rész és egész jelentésének semmi köze egymáshoz <sup> [[Herméneutika#Névszók|(Idézet...)]] </sup> (illetve ha van, akkor összetett a névszó, de ezekkel Arisztotelész külön nem foglalkozik, hisz egyszerű névszókból állnak elő) <sup> ([[Herméneutika#A név mint atomi jelentésű jel: A terminus|ld. még itt]]) </sup>.
Tágabb értelemben véve az igék (ρ<sup>+</sup><big><big>˛</big></big></sup></sup>ήματα) is névszók tehát, ezek a "valódi", szűkebb értelemben vett névszóktól abban különböznek, hogy az időt is kifejezik. Szűkebb értelemben (és Arisztotelész névszódefiníciója szerint) a névszók olyan közmegegyezés szerinti jelentésű nevek, melyek egy része sem jelent már önállóan semmit, és az időt sem fejezi ki <sup> [[Herméneutika#Igék|(Idézet...)]] </sup>.
=== A név mint atomi jelentésű jel: A terminus ===
216. sor:
* Az első, legkézenfekvőbben adódó probléma az összetett szavak kérdése. Nyilvánvaló, vagy legalábbis így kell lennie a definíció alapján, hogy az összetett szavak Arisztotelész szerint nem névszók. Ugyanis nem atomi szerkezetűek: bár kifejeznek valamit, nem igaz, hogy bármely részük már nem fejez ki semmit, hiszen két tagjuk, melyekből összetevődnek, maguk is névszók. Tehát Arisztotelész vagy csak az egyszerű névszókat kívánta definiálni, és nem kívánt foglalkozni az összetett szavakkal, nyilvánvalónak véve, hogy ezek egyszerű névszókból összetétellel keletkeznek, vagy pedig definícióját módosítani kell, ha azt akarjuk, hogy az összetett névszók is névszók legyenek. Arisztotelész is megkísérelte ezt egy, a definíció után odavetett mondatban elintézni (persze ha az „odavetett” jelleg nem abból ered, hogy ez későbbi betoldás), csakhogy sajnos nem igen egyértelmű, amit erről ír:
:„''Azonban nem az egyszerű névszók módjára van az összetetteknél. Mert amazoknál a rész egyáltalán semmit sem jelent, emezeknél viszont akarna jelenteni valamit, azonban mégsem jelent semmit, ha különválasztjuk. Példa erre a ''kalózhajó''ban a ''hajó''.''” (''2. fej.'')
** Először is nyilvánvaló, hogy magyar nyelven e példa érthetetlen, miért van itt, hiszen a ''kalózhajóban'' ( <sup>+</sup><big>¸</big></sup></sup>επακτροκέλης) a ''hajó'' (κέλης) jelent valamit. Azonban a 4. fejezetben ezt némileg pontosítja:
:„'' Ezt úgy értem, hogy pl. az ''ember'' is kifejez valamit, de nem fejezi ki azt, hogy ''van'', sem azt, hogy ''nincs'' [...]. Az ''ember'' egy szótagja sem fejez ki azonban már semmit, meg az ''egér''ben a >>''gé''<< nem fejez ki semmit, hanem csupán hang. Az összetett szavak esetében viszont a rész is kifejez valamit, csak persze – mint már mondottuk – nem önmagában.''”
| |||