„Legatus” változatai közötti eltérés

A háború utáni békeszerződés feltételeinek kidolgozására vagy egy provincia megszervezésére általában tíztagú legatusi testületet ('''[[decemviri]]''') küldött ki a főparancsnok segítésére a senatus.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 292. o.}} Ennek általában tagjai voltak a főparancsnok elődei.{{refhely|Római történeti kézikönyv|decemviri,181. o.}}

[[Pompeius]] volt az első, akit a senatus [[imperator]]ként felhatalmazott [[i. e. 67]]-ben (''lex Gabinia'', amelyet [[Aulus Gabinius]] [[néptribunus]] terjesztett be), hogy feladatai elvégzéséhez, A Földközi-tenger kalózoktól való megtisztításához maga nevezzen ki a belátása szerint 15 legatust a részfeladatok ellátására, méghozzá [[praetor]]i rangban ('''legati pro praetore'''). Ekkor vált el a praetori jogkör először a praetori tisztség előzetes viselésétől. Pompeius a [[VI. Mithridatész]] elleni háborújához, majd Caesar a galliai [[proconsul]]i megbízatásához (i.e. 58–49) is megkapta a legatusok kinevezésének jogát. Caesar őket alvezérként ([[Labienus]]) és légióparancsnokként alkalmazta. Pompeius [[hispania]]i proconsulatusa idején viszont nem tazott ell a provinciába, hanem legatusait alkalmazta [[római helytartó|helytartóként]].{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 292. o.}}

A polgárháborúban azután mindkét fél legatusokat alkalmazott mind légióparancsnokként, mind helytartóként. A császárkorban ez a két legátusi funkció állandósultak a légióparancsnok ('''[[legatus legionis''']]) és a császári provincia kormányzója ('''[[legatus Augusti pro praetore''']]) tisztségekben.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 292. o.}}