Főmenü megnyitása

Módosítások

a
paraméternevek egységesítése, replaced: |született_idő → |születési dátum, |született_hely → |születési hely, |elhunyt_idő → |halál dátuma, |elhunyt_hely → |halál helye AWB
|kép=Leopardi, Giacomo (1798-1837) - ritr. A Ferrazzi, Recanati, casa Leopardi.jpg
|képaláírás = Giacomo Leopardi 1820 körül
|született_időszületési dátum = [[1798]]. [[június 29.]]
|született_helyszületési hely = [[Recanati]]
|elhunyt_időhalál dátuma = [[1837]]. [[június 14.]] {{életkor-holt|1798|6|29|1837|6|14}}
|elhunyt_helyhalál helye = [[Nápoly]]
|nemzetiség = olasz
|szülei = Monaldo Leopardi gróf és Adelaide Antici
}}
 
'''Giacomo Leopardi''' ([[Olaszország]], [[Recanati]], [[1798]]. [[június 29.]] – [[Nápoly]], [[1837]]. [[június 14.]]) az egyik legnagyobb olasz költő és gondolkodó, vagy ahogy egyesek nevezik, ''filozófus-költők'' egyike. A gyermekkorától kezdve gyenge fizikumú, egyesek által nyomoréknak tartott grófi származású fiú látása is korlátozott volt, de szelleme mégis maradandót alkotott.
 
Húszéves korára kitartó szorgalmának köszönhetően kiváló klasszika-filológussá vált és komoly nemzetközi hírnevet is szerzett magának. Életműve nem tűnik nagynak, hiszen 34 vers, hét töredék, huszonnégy filozófiai dialógus, egy szatirikus politikai eposz és a jegyzetfüzete maradt az utókorra. Ő volt a [[pesszimizmus]], a világfájdalom költője és egyben a forradalmi hazafiság, a jobb életre vágyó szenvedő ember érzéseit is megtestesítette. A halál még élete teljén 38 éves korában Nápolyban és környékén pusztító tömeggyilkos [[kolera]]járvány képében ragadta magával.
 
== Élete ==
Giacomo Leopardi 1798. június 29-én született [[Recanati]]ban, Monaldo Leopardi gróf és Adelaide Antici első gyermekeként. Ősi, olasz nemesi családban látta meg a napvilágot, amelyet ennek megfelelő konzervatív és merev szokások jellemeztek. Az apja alkalmatlan volt a családi gazdaság vezetésére, és [[1803]]-tól kezdve már csak írói és közéleti tevékenységének szentelte magát. Recanatival foglalkozó helytörténeti tanulmányait tartják jelentősnek. Kétségtelen, hogy az apa oltotta be Giacomóba a tudomány és a művészetek iránti rajongást. Az anyja sokkal talpraesettebb volt a családi gazdálkodás téren, de ő komor és érzelmileg szegény ember volt, mély vallásossága mellett hihetetlenül szigorú volt a gyermek Giacomóval. Később azokat a kísérleteit, hogy esetleg függetlenítse magát a családi háztól, az anya kíméletlenül letörte. Carlo, Giacomo Leopardi öccse így írt erről: "Anyánk tekintetét mindig magunkon éreztük: ez volt benne az egyetlen gyengédség."
 
Az elsőszülött Giacomót egyébként még 10 testvér követte, de közülük csak kevesen maradtak életben: Carlo Leopardi (1799-1878), Paolina Leopardi (1800-1869), Luigi Leopardi (1804-1828) és Pierfrancesco Leopardi (aki a családi vagyon örököse és a családi ág folytatója lett, 1813-ban született) voltak azok, akik megélték a felnőttkort. Két testvérével, Carlóval és Paolinával együtt kezdte meg [[1807]]-ben a tanulást. Már ekkor is írogatott verseket. Tehetséges volt a nyelvtanulásban szinte egyedül tanult meg olyan nyelveket, mint a [[görög nyelv|görög]] és a [[héber nyelv|héber]]. Azt mondták róla, hogy görögül majdnem jobban tudott, mint anyanyelvén. Alig 15 évesen nehéz [[filológia]]i tanulmányokba fogott. [[1809]]-től már komolyan foglalkozott a költészettel, "őrült és reményvesztett" tanulásba fogott, amelynek köze lehetett későbbi testi bajainak kialakulásához is.
 
Első szonettje még 1809-ből való, amelyet aztán folyamatosan követtek az újabb kísérletek. [[1812]]-ben tragédiát ír ''Pompeiusz Egyiptomban'' címmel. Még szinte serdülő gyermekként megírta a ''Csillagászat történetét ''(Storia dell'astronomia, 1813). Ekkor még atyja szélsőségesen legitimista politikai nézetét képviselte, de [[1818]]-tól kezdve egyre határozottabban lelkesedett a hazafias köztársasági és demokrata eszmékért. 1816-tól Leopardi érdeklődése mindinkább elhagyta a szigorú filológiai kutatásokat. Az [[Aeneis]] második könyvének fordítása (1816), amely a milánói Stella kiadó nyomtatásában meg is jelent, lehetővé tette, hogy kapcsolatba kerüljön [[Vincenzo Monti]]val és [[Pietro Giordani]]val és az utóbbival intenzív levelezésbe fogott. 1817-ben érte az első szerelem élménye (unokatestvére Gertrude Lazzari iránt), amelyből rövid elbeszélést is készít ''(Diario d'amore)''. Ugyanebben az évben kezdte meg a ''[[Zibaldone]] (Jegyzetfüzet)'' írását, amely szellemi fejlődésének sajátos és eredeti naplója (ezt 1832-ig vezette).
 
[[1819]]-től egészségi állapota hírtelen megromlott olyannyira, hogy tanulmányait is fel kellett adnia. "Kezdtem reményemet veszíteni és mélyen elgondolkodni a dolgokon – írta egyik levelében –, s a költőből, aki voltam, hivatásos filozófussá válni és átérezni a világ nyilvánvaló boldogtalanságát, ahelyett, hogy megismertem volna." Alapélménye a magány és az unalom lett (szembetegsége miatt hosszú tétlenségre volt ítélve), melynek következtében erősödött meg végtelen pesszimizmusa. Az 1819-1821-es évek termékenyek költészetét illetően: sok verset írt, amelyeket mindig alapos és igényes előkészítő munka előzött meg. [[1822]]-ben nagy reményekkel [[Róma]] városába ment (első útja volt Recanatin túl), de csalódnia kellett. A város egésze taszította: egyetlen vigasza [[Torquato Tasso]] síremlékének megtekintése és a filológus [[Angelo Mai]] barátsága volt. Rómában egyébként számos kiváló filológussal és történésszel ismerkedett meg ([[Barthold Georg Niebuhr]], [[Christian Charles Josias von Bunsen|von Bunsen]]).
 
[[1823]]-ban visszatért Recanatiba az ekkor már ismert költő. A következő évben fogott neki az ''[[Operette morali]] (Rövid erkölcsi írások)'' megírásának. Mind témáival, mind hangvételével ([[Lukianosz]] stílusában írt, szatirikus dialógusoknak nevezte őket) és komikus-ironikus hangjával a mű egyszerűen befogadhatatlan volt kora számára. 1825-ben Leopardi [[Milánó]]ba utazott, majd [[Bologna]] volt a következő úti cél azért, hogy művei kiadásának szerezzen további pártfogókat. Irodalmi szalonokat (pl. [[Vieusseux szalon]]) látogatott és nyelvórákat adott. Bolognában egyébként különösen jól érezte magát. 1827 júniusában [[Firenze|Firenzébe]] költözött, ahol Giordani már várakozásteljes légkört teremtett személye iránt. Itt ismerkedett meg [[Alessandro Manzoni]]val, de eltérő személyiségük miatt nem értették meg egymást. Leoparditól nagyon messze állt Manzoni magabiztossága és sikeres irodalmi pályája.
 
1828-ban, rövid, de annál kellemesebb pisai kitérő után kénytelen volt visszatérni Recanatiba, ahol verseskötetének a [[Canti]]-nak újabb darabjait készítette el. Az itt töltött időszakkal kapcsolatban borzalmas hónapokról számolt be barátjának (''"tizenhat hónap éjszaka"''). 1830-ban ismét Firenzébe ment, ahol egy irodalmi pályázaton részt vett az ''Operette morali''-val. Az eredmény teljes kudarc volt. Leopardi előszeretettel túlozza el ezen évek magányosságát és kitaszítottságát, pedig barátaitól sok támogatást és tiszteletet kapott. Bunsen például állást kínált neki a berlini egyetemen (görög filozófia tanára), ahol már rajongva várták a költő érkezését. Egészségi állapotára hivatkozva azonban elutasította a felkérést. Később a vatikáni könyvtár élére szerették volna bejuttatni, de nyílt [[ateizmus]]a miatt nem nézték őt jó szemmel az egyházi körökben. Firenzében ismerkedett meg a [[Nápoly]]ból száműzött [[Antonio Ranieri]]vel, akivel mély barátság fűzte később össze. Utolsó éveiben Ranieri és húga, Paolina gondoskodott a költőről.
 
[[Fájl:Giacomoleopardi1837.jpg|bélyegkép|jobbra|Leopardi halálos ágyán 1837-ben]]
 
1831 áprilisában, a Piatti Kiadónál, megjelent a ''Canti''. Ezekben az években látása már rohamosan romlott: csaknem állandóan sötétségben volt kénytelen élni. 1833-ban Ranierivel együtt egy Nápoly melletti vidéki birtokra költözött, ahol rendkívül szerény körülmények között éltek, ráadásul Leopardi Nápoly kulturális világába sem tudott beilleszkedni. Élete végére teljesen elszigetelődött. Apja rendszeresen küldött anyagi támogatást neki és Leopardi mindvégig mély szeretet tanúsított iránta. Harmincnyolc évesen halt meg [[hidropszia]] következtében. A városban ekkor hatalmas kolerajárvány dúlt, de ennek következményeit sikerült a várostól távoli birtokon elkerülnie. Mindenesetre Ranierinek komoly erőfeszítésébe került, hogy a költő testét, a szigorú rendszabályok ellenére, ne egy jeltelen tömegsírba hantolják el. [[Publius Vergilius Maro|Vergilius]] mellé temették az újkor nagy itáliai költőjét.<ref>{{cite web |author=László Zoltán |url=http://www.literatura.hu/irok/romantik/leopardi.htm|title=Giacomo Leopardi életrajza |accessdate=2014-01-04 |publisher=literatura.hu |language=magyar}}</ref>
 
Giacomo húga ezt jegyezte be a Leopardi család évkönyvébe: ''"1837. június 14-én Nápoly városában elhunyt drága bátyám, aki Európa legelső irodalmárainak egyike volt. A Pozzuoli utcában található San Vitale-templomban hantolták el. Isten veled drága Giacomo. Mikor látjuk viszont egymást a paradicsomban?"''<ref> {{cite book |last=Carbonara Naddei |first=Mirella. |year=1973 |title=L'eterno e il tempo in Giacomo Leopardi, poeta filosofo |publisher= |id= |url=http://books.google.hu/books?id=qzMAAAAAMAAJ&q=Leopardi+poeta+e+filosofo&dq=Leopardi+poeta+e+filosofo&hl=hu&sa=X&ei=8AfHUoK8PLPbygPqh4DoBw&ved=0CEkQ6AEwBA |language=olasz |pages=53}}</ref>
 
== Leopardi gondolkodói fejlődése ==
 
=== A korai évek (1798-1816) ===
Leopardi lelki fejlődését a személyes-családi kapcsolatok és az adott kor történeti-kulturális viszonyainak összessége, egymásra hatása alapozta meg. Ezek az ő esetében úgy alakultak és formálódtak, hogy szinte kivétel nélkül valamennyi saját boldogtalanságának tudatát erősítette, igazolta. Szinte minden idejét tanulással töltötte, amelyről ő maga is tudta, hogy milyen káros akkor, ha megakadályozza a természetes fizikai állapot adta lehetőségek kibontakozását. Talán ezért is alapvető témája marad az antik és a modern ember közötti fizikai különbség hangsúlyozása, hogy torz testben sem a szépség, sem az erkölcs iránti tisztelet nem fejlődhet ki (''"Virtù non luce in disadorno ammanto", L'ultimo canto di Saffo, v.54'' – énekli [[Szapphó]]-Leopardi).
 
A túlzásba vitt tanulás és az ezzel járó mozgásszegény élet krónikus betegségeket és fizikai deformitást okozott nála. Leopardi korában sem lelhetett sok vigaszra. A [[Szent Szövetség]] Európája és annak rendje (a kíméletlen hatalmi logika) és az emberiség „csodás sorsa és haladása” ''("magnifiche sorti e progressive")'' Leopardit keseríti, mert a racionalizmus diadala mögött az emberi gondolkodás és képzelet rohamos elszegényedését látja meg. Sajátos [[materializmus]]a korának gondolkodásában megjelenő hamis idealizmussal szembeni álláspontot jelent. Ebbe tartozik bele a romantikával és a klasszicizmussal kapcsolatos felfogása is. A romantikát az antik művészetet teremtő szemlélettől való eltávolodással vádolja, így az a képzelet hamis forrásává lesz, akárcsak korának naiv hite az emberiség haladásáról. Személyes rosszérzése így előbb az emberiség történelmére, majd - [[Luigi Blasucci]] szerint - a Szapphó-énektől kezdődően az egész létezésre vonatkozó pesszimizmussá alakul át.<ref>Luigi Blasucci,I tempi dei Canti. Nuovi studi leopardiani, Einaudi,Torino, 1997, p.38</ref>
 
=== A történeti pesszimizmus korszaka ([[1816]] - [[1820]]) ===
Leopardi valódi filológusként kezdte tevékenységét (sokáig így is ismerték el). A [[filológia]] a múltat a jelen számára olyan értékként mutatja fel, amellyel az versenyre nem kelhet, következésképpen értéktelenebb, tehát létrejön az első ellentétpár a [[modernitás]] és az [[antikvitás]] ''("moderno" – "antico")'' között. Leopardinál ez az ellentétpár a képzelet ereje és minősége, valamint a hideg racionális értelem között további szempontokkal egészül ki. A történelmi hanyatlás kezdetét [[Brutus]] politikai és katonai vereségéhez köti, amikor a nyers hatalmi logika végérvényesen szétzúzta a régi köztársaság rendjét, amelynek szemléletes képét nyújtja a ''Bruto minore'' című versében. A képzelet és az értelem viszonya teremti meg a többi ellentétpárt is, mint az önszeretetnek az [[altruizmus]] a pozitív és az [[egoizmus]] a negatív párja esetében. A képzelet, mivel mindig a dolgok "mögé" lát, idealista, az értelem viszont mindig konkretizál, tehát realista. [[Frank Rosengarten]] szerint éppen ez utóbbi jellemzi Leopardi [[pesszimizmus]]át.<ref>Frank Rosengarten, G. Leopardi's search for a common life through poetry: a different nobility, a different love. Fairleigh Dickinson UP, Plymouth, 2012, p. 159.</ref>
 
A történelmi folyamatban kibontakozó értelem ''(ragione)'', fejlődése révén (az egyéni különbségeket hangsúlyozva,) éppen a látásmód szűkítéséből eredő negatív hatást készíti elő, részben azáltal, hogy elpusztítja és tönkreteszi az ember ősi illúzióit, a vágyainak enyhülést adó forrást. A fejlődés valódi iránya ezért nem az ész tökéletességében és az igazság megismerésében áll. ''„Következésképpen nagyot tévednek, akik azt mondják és azt prédikálják, hogy az ember tökéletessége az igazság megismerésében keresendő, és minden baja a hamis nézetekből meg a tudatlanságból származik, s hogy az emberiség akkor lesz boldog, ha mindenki vagy legalábbis az emberek többsége megismeri az igazságot, s eszerint szervezi meg és éli le az életét.”'' <ref>Timandrosz és Eleandrosz párbeszéde, in: G.L. Rövid erkölcsi írások, Bp. 1998. [[Ördögh Éva]] fordítása</ref> Leopardi történelmi pesszimizmusa tehát az antik és modern ellentétpár mentén formálódik, amelynek alapja a képzelet világának elgyengülése. A képzelet korának hanyatlása egyben az erős interakciókat hordozó társadalmak ''(societá stretta)'' lassú bomlásának is a kezdetét jelenti. A végpont a túlburjánzó civilizáció ''(civiltá eccessa)'', amelyben minden a gazdaságosság és a rideg számítás alá esik.<ref> {{cite book |last=Dr Buday |first=József |title=Giacomo Leopardi gróf, mint a német pessimismus előfutára |publisher= |id= |url=http://epa.oszk.hu/01000/01054/00001/pdf/47-54.pdf|language=magyar }}</ref>
 
A történelmi folyamatban kibontakozó értelem ''(ragione)'', fejlődése révén (az egyéni különbségeket hangsúlyozva,) éppen a látásmód szűkítéséből eredő negatív hatást készíti elő, részben azáltal, hogy elpusztítja és tönkreteszi az ember ősi illúzióit, a vágyainak enyhülést adó forrást. A fejlődés valódi iránya ezért nem az ész tökéletességében és az igazság megismerésében áll. ''„Következésképpen nagyot tévednek, akik azt mondják és azt prédikálják, hogy az ember tökéletessége az igazság megismerésében keresendő, és minden baja a hamis nézetekből meg a tudatlanságból származik, s hogy az emberiség akkor lesz boldog, ha mindenki vagy legalábbis az emberek többsége megismeri az igazságot, s eszerint szervezi meg és éli le az életét.”'' <ref>Timandrosz és Eleandrosz párbeszéde, in: G.L. Rövid erkölcsi írások, Bp. 1998. [[Ördögh Éva]] fordítása</ref> Leopardi történelmi pesszimizmusa tehát az antik és modern ellentétpár mentén formálódik, amelynek alapja a képzelet világának elgyengülése. A képzelet korának hanyatlása egyben az erős interakciókat hordozó társadalmak ''(societá stretta)'' lassú bomlásának is a kezdetét jelenti. A végpont a túlburjánzó civilizáció ''(civiltá eccessa)'', amelyben minden a gazdaságosság és a rideg számítás alá esik.<ref> {{cite book |last=Dr Buday |first=József |title=Giacomo Leopardi gróf, mint a német pessimismus előfutára |publisher= |id= |url=http://epa.oszk.hu/01000/01054/00001/pdf/47-54.pdf|language=magyar }}</ref>
 
=== Ahriman igézetében ([[1820]] - [[1830]]) ===
Idővel Leopardi úgy gondolta, hogy az egyének antiszociális és egoista magatartása mindenekelőtt nem erkölcsi romlottságuk okán áll elő, hanem a természet és az értelem ellentéteként, magát az egész létezést jellemzi. Eljut a boldogtalanság ontológiai magyarázatához, vagyis ahhoz a [[Schopenhauer]] által már fájdalmasan jelzett tényhez, hogy nem az egzisztálás van az egzisztenciáért, hanem éppen fordítva, az egyedi létezők vannak a létezésért. Ez egy önfelemésztő folyamat, amely az egyedi teremtmények folytonos elpusztítása és teremtése révén tartja fenn magát. A mindenség alapja tehát a rossz, hiszen a létezés csak a pusztítás révén tartható fönn.
 
A természettel kapcsolatban Leopardi álláspontja kettős: egyrészről ő maga minden illúziónak és szépségnek a forrása, másrészről ő a legfőbb gonosz megtestesülése. Élete vége felé mindinkább a természetet és nem az embert teszi felelőssé a gyötrelmes létezésért. ''„Filozófiám mindenben a természetet teszi felelőssé és teljesen felmenti az embereket, és a gyűlöletet vagy a könnyeket egy magasabb elv, a létezők valamennyi bajának okozója ellen fordítja.”'' (Zibaldone, 1829. január 2.) Ez a ''„csúf és gonosz”'' hatalom a természet, amelyet a perzsák ősi vallása egyik istenének nevével [[Ahriman]]nak nevezett el. Leopardi egy 1833-as költemény vázlatában, amelyben a gonoszság istenéhez fordul, bevallja: ''„életemben én voltam a te legnagyobb prédikátorod, vallásodnak apostola.” (Ad Arimane, 1833).''
 
== Költészetének néhány sajátossága ==
Leopardi költészete kettős: egyrészről tudatosan szakított a hagyományos verselési formákkal és elképzelésekkel, másrészről nagyon is határozott nyelvi ortodoxia jellemzi, amelyet egyfajta akadémikus felfogásként is értékelhetünk. Ez más nyelvekre történő átültetését rendkívül megnehezíti. Nyelvi archaizmusa és latinizmusa azonban nem öncélú, hanem a szavak ősi értelmének, primitív jelentésének megőrzését szolgálja. Ebbe a költői felfogásba illeszkedik be a költői térnek tudatos felbontása, a strófák belső felosztásának törlése, valamint a rímek fokozódó leépítése. A változásokkal az a célja, hogy a költemény szintaktikai mozgásai teljesen szabadon érvényesülhessenek. Ezt szolgálják verseiben a különféle verstani eszközöknek (pl. [[enjambement]]) használata, a [[szemantika]]i többértelműség kijátszása.
 
Mindez élesen szembeállította őt a [[Vincenzo Monti]] űzte költészettel és a romantikusok költészeti elveivel. Az egyiknek túlságosan felforgató volt, a másiknak pedig túlzottan konzervatív. Leopardi a meghatározatlanságra és a definiálatlanságra épít (az illúziók tudatos létrehozására), ezért hiányoznak verseiből az erős kontúrok és egyértelmű karakterek. Ez összefüggésben van Leopardi elméletével a szépről és az örömről, valamint a végtelen illúziójáról, amely a dolgok igaz szemléletének része. Szinte elemeire bontja föl ezt a totalizáló, végtelent fürkésző szemléletet. ''"Mondhatjuk (de csak megnevezés kérdése), hogy az én rendszerem nem rombolja le az abszolútumot, hanem megsokszorozza. Csak azt rombolja le, ami abszolútnak tartja önmagát, s azt teszi abszolúttá, amit relatívnak neveznek. Lerombolja a mindentől független és mindent megelőző jónak és rossznak, igaznak és hamisnak, tökéletesnek és tökéletlennek az absztrakt ideáját, ám minden lehetséges létezőt tökéletessé tesz, önmagában tökéletessé, amelyek mindegyike mintegy önmagában hordozza ennek a tökéletességnek az okát, és éppen ebben a mivoltukban létezhetnek. Tökéletesség, függetlenül bármilyen értelemtől és külső szükségszerűségtől, bármilyen preegzisztenciától." (''Zibaldone, 1821. szeptember 25.'')''
 
Vagyis költészete a végesben, szubjektív élményekben és érzésekben mutatja meg és föl a végtelen lehetőséget és a létnek, mint lehetőségnek a végtelenségét. Célja a szöveg teljes metaforizálásával az absztrakt és elvont értelmek konkretizálása, valóságossá tétele, a jelentés radikalizálása abban az értelemben, hogy a szavak ősi tartalmát felszínre hozza és kikényszerítse. Ebben a költői felfogásában [[Horatius]], [[Vergilius]] és [[Alfieri]] jelentették számára az előzményeket, s mindenekelőtt [[Petrarca]] költészete, akinél vers és olasz nyelv tökéletes formai egységét találta meg.
== Legfontosabb művei ==
[[Fájl:Leopardi Operette Morali Napoli 1835.jpg|bélyegkép|150px|jobbra|Operette Morali, Nápoly, 1835]]
STORIA DELL'ASTRONOMIA (A csillagászat története, [[1813]]) Leopardi komoly érdeklődést mutatott kora természettudománya, mindenekelőtt a csillagászat iránt. Ez a kötet elképesztő tudásanyagot halmoz fel, amely nemcsak az európai, de az Európán kívüli (pl. [[maja]]) népek csillagászatával kapcsolatos nézeteket is tartalmazza. A kezdetektől 1811-ig tárgyalja a csillagászat főbb eseményeit. Jelentős részben más művek kompilációja ugyan, de az anyag elrendezése, értékelése rendkívüli képességeiről árulkodik.
 
SAGGIO SOPRA GLI ERRORI POPOLARI DEGLI ANTICHI (Tanulmány az ókoriak népszerű tévedéseiről, [[1815]]) Ebben a kis kötetben Leopardi összegyűjtötte az ókori népek körében élt hiedelmeket, minthogy délidőben az istenek bizonyos helyeken láthatóak, vagy hogy a Nap minden alkalommal elmerül a tengerben, hogy aztán minden hajnalkor újjászülessen belőle. Szemlélete itt még a [[felvilágosodás]] szellemét követi, elítélve ezeket a bárgyú, babonás hiedelmeket. A gyűjtemény azonban nagyon is fontos forrása lesz későbbi költészetének.
 
APPRESSAMENTO DELLA MORTE (A halál közeledése, [[1816]]) Leopardi legjelentősebb korai költői kísérlete ez a dantei tercinákban megírt költemény. Az öt canticában, a korai haláltól rettegő költőnek, egy angyal megmutatja a túlvilágot és bizonyságot ad minden evilági dolog iránti ragaszkodás értelmetlenségéről.
 
CANTI ([[1818]]-[[1837]]) Leopardi egész életében egyetlen összegző költői művön dolgozott, amely még életében meg is jelent, az Énekek (''Canti''). Különböző címek alatt összefoglalva, 1820-tól kezdve jelentek meg a művet alkotó költemények, amelynek magva egy 10 [[canzone|canzonéból]] álló ciklus. Közöttük a magyar költészetre is hatást gyakorló hazafias költeményeivel (''Itáliához'', ''Dante műemlékére'') és mély, filozofikus verseivel (''Angelo Maihoz'', ''Szapphó utolsó éneke''). Ehhez csatlakoznak később az idillek, köztük az egyik, talán a leghíresebb költeményével, a ''L'infinito''-val (A végtelen). A mű utolsó nagy ciklusa (Aspasia-ciklus, amelyet a [[Fanny Targioni Tozzetti]]hez fűzött reménytelen szerelem inspirált) költői elmélkedések a szerelemről, vagy inkább annak elvesztéséről, olyan híres költeményekkel, mint az ''Önmagamhoz'', vagy a ''Holdnyugta''. Emellett találunk hosszabb, rövidebb nosztalgikus, ironikus, filozofikus költeményeket (pisai-recanati dalok). Ez utóbbiak közül kiemelkedő ''Az ázsiai nomád pásztor éjjeli dala'', amely mély faggatózás a létezés értelme körül. A gyűjtemény gyakorlatilag záró darabja a ''Rekettye, avagy a sivatag virága'' (La ginestra), amely rendkívüli irodalmi hatást gyakorolt a később jövőkre (magyarországi hatása kimutatható [[Babits Mihály]]nál, [[Szenteleky Kornél]]nál vagy éppen [[Tóth Árpád]]nál). A ''Canti'' teljes kiadásában 36 költeményt és 5 töredéket tartalmaz, amelyek elrendezése (I-XXXVI) megfelel a szerző akaratának.
ZIBALDONE (Jegyzetfüzet, 1817-[[1832]]) Több mint 4000 oldalt számláló, naplószerű feljegyzések sorozatát tartalmazó mű. Olaszországi kiadására is csak a 19. század végén került sor. Nem is annyira napló, mint inkább tervezett művek többé-kevésbé kidolgozott vázlatait tartalmazza. Szociológiai, antropológiai, filozófiai, esztétikai és természetesen filológiai kérdéseket tárgyal benne. Egész gondolkodásának páratlan gyűjteménye, a modern ember tépelődéseivel és keresésével együtt.
 
PENSIERI (Gondolatok, [[1836]]) A nagy moralisták mintájára összegyűjtött 111 hosszabb-rövidebb gondolatot, aforizmát tartalmazó mű, amely Leopardi társadalomról vallott, meglehetősen nyomasztó képét nyújtja. A gondolatokat szinte kivétel nélkül a ''Zibaldone'' is tartalmazza, de fennkölt nyelvi stílusban átformálva, újraalkotva. Valószínű, hogy befejezetlenül maradt ránk.
 
PARALIPOMENI (Hozzáfűzések a Békaegérharchoz, 1837) A kritika számára sem világos, hogy mikor kezdte el írni ezt az elbeszélő költeményt, de halála napjáig dolgozott rajta. Tudjuk, hogy Leopardi háromszor is lefordította a [[Homérosz]]nak tulajdonított [[Békaegérharc]] című szatirikus művet, s annak mintájára alkotta meg a sajátját. Az utolsó nagy politikai látlelet ez osztrák és francia szorításban vergődő Itáliáról, a társadalmi fejlődés lehetetlenségéről, a túlvilági remények illuzórikusságáról. ''Leccafondi'' alvilágjárása mintegy ellentéte a dantei túlvilág járásnak, ahova válaszért megy, de semmit se kap egy hatalmas gúnykacajon kívül.
 
LEVELEK (1816-1837) Leopardi több mint két évtizeden át folytatott levelezése világirodalmi szempontból is kimagasló jelentőségű, nyelvi szépsége páratlan. Különösen a Giordanival váltott levelei fontosak, amelyekben teljes őszinteséggel számol be személyes életéről, gondolatairól, vágyairól és művészi elképzeléseiről. Leopardi egész gondolkodása megértésének felbecsülhetetlen dokumentumai.
 
=== Leopardi magyar vonatkozásai ===
|language=magyar
}}
 
 
{{Nemzetközi katalógusok}}
264 050

szerkesztés