„Tehetetlenség (mechanika)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
27. sor:
A [[tehetetlenség törvénye]] azt fejezi ki, hogy a testek alapvető tulajdonságukból adódóan megpróbálnak ellenállni minden mozgásállapotukban bekövetkező változásnak. Newton szavaival élve: egy test mindaddig megőrzi nyugalmi vagy mozgási állapotát, amíg rá egy tetszőleges külső erő nem hat.
[[Nikolausz Kopernikusz|Kopernikusz]] (1473-1543) azon felfedezéseinek fényében, miszerint semmi sincs „nyugalomban”, hanem a Nap körül kering, az Arisztotelész féle égi és földi mozgások elmélete kezdte érvényét veszíteni. [[Galileo Galilei|Galilei]], továbbfejlesztve a Kopernikusz féle modellt, felismerte a régi (égi és földi mozgás) és az új mozgáselmélet között fellépő ellentmondást és ennek eredményképpen újrafogalmazta Arisztotelész elméletét az üres térben való mozgásról:<br />
:''<big>Egy test amely egy szint felszínén mozog, folytatni fogja mozgását ugyanabba az irányba és állandó sebességgel, amíg külső hatás nem éri.</big>''
Érdemes megjegyezni, hogy Galilei ezen kezdetleges tehetetlenség törvényből kiindulva később arra a következtetésre jutott, hogy lehetetlen megkülönböztetni a mozgó és az álló testeket olyan külső referencia pont nélkül amihez hasonlíthatnánk őket. Ez a felfedezés lett tulajdonképpen az alapja [[Albert Einstein|Einstein]] [[speciális relativitáselmélet]]ének.
Galilei tehetetlenségről alkotott elképzelésein csíszolva [[Isaac Newton]] később kijelentette a róla elnevezett első törvényt, a tehetetlenség törvényét (''Philosophiæ Naturalis Principia Mathematica'', 1687):<br />
40. sor:
Annak ellenére, hogy elegánsan meghatározta a fogalmat, még maga Newton sem használta a „tehetetlenség” kifejezést az első törvényére. Tulajdonképpen úgy képzelte az első törvényben leírt jelenséget, mint amit a testekben rejlő természetes erők okoznak, melyek ellenállnak bármilyen gyorsulásnak. Ezt a nézőpontot követve, és kölcsönözve Keplertől, Newton tulajdonképpen a „tehetetlenség” kifejezést a természetes, ösztönös erőknek tulajdonította, melyekkel a test rendelkezik ellenállva a mozgásállapot változásának. Így ő a tehetetlenségeta jelenség okának tekintette és nem magát a jelenséget nevezte így. Mindemellett Newton „belső ellenálló erők” fogalma több szempontból is vitatható volt, ezért utána több fizikus is elvetette ezt a szemléletet. Mivel más könnyedén belátható alternatíva nem adódott és mivel elfogadottá vált, napjainkban a „tehetetlenség”, mint kifejezés, a jelenségre utal, és nem bármilyen belső mechanizmusra. Így végül a tehetetlenség a modern klasszikus fizikában egyet jelent a Newton első törvényében leírtakkal és a két fogalom teljesen egyenrangú.
===Tehetetlenség a relativisztikus mechanikában ===
[[Albert Einstein]] 1905-ben publikált [[speciális relativitáselmélet]]e a tehetetlenségen, illetve a Newton és Galilei által bevezetett tehetetlenségi vonatkoztatási rendszerek tanulmányozásán alapszik. Míg a speciális relativitáselméletben teljesen új értelmet nyer a [[tömeg]], az [[energia]] és a [[távolság]], addig a tehetetlenség fogalma nem változik az eredeti értelméhez képest (lévén az egész elmélet a Newton által megfogalmazott tehetetlenségen alapszik). Így azonban a speciális relativitáselmélet csak a tehetetlenségi vonatkoztatási rendszerekben érvényes (a rendszernek nincs gyorsulása). Megkísérelve ezen korlátozás megszüntetését Einstein megalkotta az [[Relativitáselmélet|általános relativitáselméletet]](1916), melyben végül sikerült egy átfogó elméletet nyújtania a tehetetlenségi és nem tehetetlenségi (gyorsuló) rendszerekre vonatkozóan. Ahhoz azonban, hogy ezt elérje Einstein szükségesnek látta néhány alapvető fogalom, úgy mint gravitáció, újraértelmezését, mely ebben az elméletben olyan meghatározást kap, mint a [[téridő]] görbülete, szemben a newtoni értelmezéssel, ahol ez erők hatásaként nyilvánult meg.
| |||