„Kommunisták Magyarországi Pártja” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
45. sor:
<!--''Még nagy volt az ingadozás, amikor elhatároztuk, hogy 24-én összejövünk megtárgyalni a pártalakítás kérdését, most már szélesebb körben, és többé-kevésbé hivatalos formában. Korvin Ottót bíztuk meg azzal, hogy kerítsen helyiséget, s ő a bátyja [[Kelen József (mérnök)|Kelen József]]nek lakását ajánlotta erre a célra, amely ha jól emlékszem, a Városmajor utcában volt, Budán. Az értekezletre való meghívásokat együtt állapítottuk meg Szántóval, Vágóval, Lászlóval és Korvinnal. Bár volt még némi ingadozás, de azok is, akik még kissé ingadoztak, érezték, tudták, hogy 24-re a Városmajor utcában a Kommunisták Magyarországi Pártjának alakuló értekezletét hívtuk egybe."''-->
 
[[Gál Irén|Kun Béláné]] az alapító ülésről így írt:
 
"''Ott voltam a párt alapító gyűlésén: Ahogyan emlékszem, két fő kérdés volt napirenden: a párt megalapítása és az [[Vörös Ujság|újság]] kiadása. Az alapító ülés Kelen József mérnök - [[Korvin Ottó]] bátyja - lakásán volt. A kommunistákkal akkor már rokonszenvező Kelen József és felesége átadták lakásuk kulcsát, ők elmentek hazulról. Az ülés befejezése után a kulcsokat, jól emlékszem, Korvin Ottó vette magához, hogy visszaadja a házigazdának.''