„Csoszon történelme” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
74. sor:
Az érdeklődés a nyugati dolgok iránt a korlátozott kapcsolattartás mellett is megvolt, bár kevés számú tudóst vonzott igazán, és csak a 18. századtól kezdett el terjedni. Erre a „mozgalomra” hagyományosan ''[[szohak|{{koreai|seohak|szohak}}]]'' (서학, „nyugati tudomány”), néven hivatkoznak. 1784-ben {{koreai|Yi Seung-hun|I Szunghun}}t (이승훈), aki apját kísérte el diplomáciai kiküldetésére, megkeresztelték Kínában. Ekkor kis létszámban ugyan, de más [[jangban|{{koreai|yangban|jangban}}]] nemesek és [[csungin|közrendűek]] is áttértek. A kereszténység terjedése Koreában világszinten egyedülálló módon történt: papok, hittérítők hiányában a kereszténységgel foglalkozó írásokat tanulányozó értelmiségiek, illetve a Kínában keresztényekkel találkozó diplomaták és kísérőik maguk tértek át a vallásra, gyakran saját magukat keresztelve meg.{{refhely|Seth|227–229. o.}}
 
A kereszténység terjedését azonban nem nézték jó szemmel Koreában. 1785-ben [[Csongdzso koreai király|{{koreai|Jeongjo|Csongdzso}}]] [[eretnekség]]nek nyilvánította, megtiltották Kínából a könyvek importálását, nehogy keresztény szövegek legyenek köztük. Ennek ellenére 1795-ben megérkezett az országba az első kínai [[Római katolikus egyház|római katolikus]] pap, {{kínai|Zhou Wenmo|Csou Ven-mo}} (周文谟). 1801-re már körülbelül 4000 koreai tért át, a 30-as években 9000-en, 1864-re pedig már több mint {{szám|20000}}-en voltak. 1801-ben 300 áttértet kivégeztek, köztük prominens tudósokat és magát {{kínai|Zhou|Csou}}t is. Mivel a politikai frakciók tagjai között is voltak áttértek, a kereszténység többé már nem csak egyszerűen elméleti vita volt, politikaivá vált. Amikor az [[andong]]i [[Kim (koreai név)|Kim]] klán került hatalomra, a katolikusokkal szembeni álláspont kissé enyhült, a pápa apostoli vikáriust jelölt ki Korea számára, majd 1836-ban és 1837-ben francia papok érkeztek az országba. 1839-ben az újabb hatalomváltás következtében ismét a keresztények ellen fordult a {{koreai|joseoni|csoszoni}} állam, a külföldi papokat és 75 áttértet kivégeztek. Néhány évvel később [[Makaó]] szigetén felszentelték az első koreai keresztény papot, {{koreai|Kim Dae-geont|Kim Degont|김대건}}, azonban őt is kivégezték 1846-ban.{{refhely|Seth|229–230. o.|azonos=S229-230}}
 
Ahogy 1849-ben ismét az andongi Kimek jutottak hatalomra, ismét engedékenyebbek lettek a kereszténységgel szemben. Újabb tizenkét francia pap érkezett, könyveket és röpiratokat publikáltak, az áttértek száma, nem drasztikusan ugyan, de folyamatosan nőtt. A 19. században áttértek többsége szegény paraszt volt.{{refhely|azonos=S229-230}}