„Hangszerelés” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló |
egyért AWB |
||
1. sor:
A '''hangszerelés''' az a [[zeneszerző]]i folyamat, amikor egy mű particella-változatát, vagy adott esetben kidolgozott formáját a szerző, vagy másik zeneszerző (esetleg többen is) feldolgozza (más) [[hangszer]]es összeállításra.
A hangszerelésre a romantika korától került különösen is nagy hangsúly, amely talán [[Claude Debussy|Debussynél]] érte el fontosságának csúcsát (egyes zenészek véleménye szerint Jeux c. szimfonikus zenekari műve hangszerelés nélkül értéktelen darabnak hatna, olyannyira nagy hangsúly került a zenekari színezésre, mint fő kompozíciós elemre). Egyes zeneszerzők különleges hangszerelési képességeikről, [[zenekar]]i színezési fantáziájukról voltak híresek (pl. [[Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov|Rimszkij-Korszakov]], [[Maurice Ravel|Ravel]], [[Richard Wagner (zeneszerző)|Wagner]], [[Arnold Schönberg|Schönberg]]).
A hangszerelést általában maguk a zeneszerzők végzik el, azonban pl. [[musical]]eknél (leginkább az [[Amerikai Egyesült Államok|USA]]-ban) elterjedt módszer, hogy szerzők [[zongora|zongorára]] kidolgozzák művüket, és erre specializált hangszerelő(k) írják meg a zenekari változatot (ilyen pl. [[Andrew Lloyd Webber|Webber]] esetében David Cullen, vagy Stephen Sondheimnál Jonathan Tunick). Komolyzenében is ismertünk hasonló jelenséget pl. [[Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij|Muszorgszkij]] esetében, akinek pl. Hovanscsina c. operáját [[Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov|Rimszkij-Korszakov]] és [[Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics|Sosztakovics]] is meghangszerelte. [[Egy kiállítás képei]] c. zongoraműve pedig [[Maurice Ravel|Ravel]] hangszerelésében, [[szimfonikus zenekar|nagyzenekari]] műként vált igazán ismertté. [[Liszt Ferenc]] temérdek utazása során nem mindig tudott időt szakítani szimfonikus költeményei teljes hangszerelésére, ilyenkor [[August Conradi]] dolgozta ki eleinte a hangszerelés nagy részét. A barokk korban általános volt, hogy a "mester" megírta a fontos részeket (I. hegedű dallamai, énekszólam, basszus, continuo-számozás), tanítványai pedig kidolgozták a belső szólamokat. Ugyanez a módszer más művészeti ágakban sem volt idegen (tudunk olyan festményekről is, ahol a "mester" csak az arcokat festette).
| |||