„Szilur” változatai közötti eltérés

Amikor az ős-Európa ütközött Észak-Amerikával, az ütközés felgyűrte a parti üledékeket, amelyek a kambrium óta gyűltek össze [[Észak-Amerika]] keleti partjánál és Európa nyugati partjánál. Ez az esemény a kaledóniai orogenezis, egy hegyvidék keletkezési hullám, amely a mai New York államtól húzódott és Európát, Grönlandot, valamint Norvégiát összekapcsolta. A szilur végén a tengerszint újra apadt, ásványlerakódásokat hagyva maga után a Michigantől Nyugat-Virginiáig húzódó medencében. Az új hegyláncok gyorsak pusztultak. A Teays-folyó, amely a sekénysekély közép-kontinentális tengerbe ömlik, kimarta az ordovíciumi kőzetrétegeket, és nyomokat hagyott a [[Ohio]] és [[Indiana]] állambeli sziluri kőzetrétegekben.

Ebben az időszakban a Föld egy hosszú, meleg üvegház fázisban volt, és meleg, sekénysekély tengerek borították az egyenlítői szárazföldeket. A szilur elején a [[gleccser]]ek visszahúzódtak a déli sark mögé, végül a szilur közepén csaknem teljesen eltűntek. Viszonylag stabilizálódott általános éghajlat jellemző a korszakra, véget ért a korábbi gyors éghajlati változások sorozata. Törött héjak rétegei szolgáltatnak erős bizonyítékot arra, hogy súlyos viharok voltak, melyeket a meleg tengerfelszín okozott, hasonlóképpen, mint napjainkban. A szilur későbbi szakaszában az éghajlat kissé lehűlt, de a szilur–[[Devon (időszak)|devon]] határon az éghajlat felmelegedett.