„Kínai irodalom” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
79. sor:
{{kínai|[[Xu Gan]]|[[Hszü Kan]]}} (171-217) filozófusként, íróként és költőként egyaránt ismertséget szerzett nevének. Keményen ostorozta az állami ellenőrzést megkerülő kiskirályokat, maga azonban betegségére hivatkozva sohasem vállalt hivatalt. Szintén jól ismerte a népdal társadalmi töltését, és bravúrosan használta a {{kínai|''yuefu''|''jüe-fu''}} versformát. Konfuciánus filozófusként a rend és a trónörökös, Cao Pi feltétel nélküli híve volt.
 
{{kínai|[[Ying Yang]]|[[Jing Jang]]}} (190 előtt-217) szintén Cao Cao kíséretéhez tartozott, o is leginkább értekezéseivel tűnt ki. Cao Pi irodalomelméleti művéhez Xu Gan filozófiájával karöltve nagyban hozzájárult a ''Tanulmány az irodalom lényegéről'' ({{kínai|''Wenzhi lun''|''Ven-cse lun''}}) című írásával. Alig fiatalabb, de óvatosabb politizálása miatt jóval hosszabb életű öccse, {{kínai|[[Ying Ju]]|[[Jing Csü]]}} (190-252) nem tartozott a szoros értelemben vett „hetekhez”, de költőként szintén ismertséget szerzett. Egyetlen fennmaradt verse, amely az ''Egyetlen a száz között'' ({{kínai|''Baiyi shi''|''Paj-ji si''}}) címet viseli szatirikus élű társadalombírálatának köszönhetően olyannyira népszerűvé vált, hogy több kötetre való, későbbi vers őspéldájává lett.
 
{{kínai|[[Kong Rong]]|[[Kung Zsung]]}} (153-208) a héttagú társaság szintén jeles tagja. A Han-kor végének jelentős írástudója, Konfuciusz leszármazottja. Tragikus véget ért, szembe került az uralkodóval, és Cao Cao majd tíz esztendővel társai előtt, feleségével együtt kivégeztette. Noha a hagyomány úgy tartja, hogy a hét tagból álló költőcsoport egyik jelentős alakja volt, ám ezt, korai halálára hivatkozva sokan megkérdőjelezik. Verse mindössze 7 maradt fenn, prózaíróként sokkal jelentősebb.