|
Az '''esszénusok''' egy ókori [[Zsidók|zsidó]] vallási közösség, amely tagjaitól szigorú aszkézist kívánt.
Maga a szó valószínűleg az arám ''hasen'', ill. ''hasajija'', 'jámborok, szentek' v. 'hallgatagok' szóból ered.<ref>http://lexikon.katolikus.hu/E/esszénusok.html</ref> A [[Biblia]] nem említi őket. Három ókori szerző ír róluk: [[Josephus Flavius]], [[idősebb Plinius]] és [[Alexandriai Philón]].
A közösség Jonatán [[Makkabeusok|Makkebeus]] idején ([[Kr. e. 160]]-142) már aktív volt, eltűnésük pedig nagyjából egybeesik Jeruzsálem pusztulásával (Kr. u. [[70]]).
Az esszénusok betartották a [[Mózes|mózesi]] törvényeket, saját elkülönült településeiken, szerény körülmények között éltek. Gyűlölték a városi életet, de nem kultúrájáért, hanem a bűneiért és kapzsiságáért. Elkülönítették magukat a társadalomtól, hogy eszményi tisztaságban élhessék le az életüket. Nem kereskedtek és nem katonáskodtak, saját választott elöljáróiknak engedelmeskedtek. Elöljáróik utasítása nélkül semmit nem tettek. Két dologban viszont teljes szabadságot élveztek: mások megsegítésében és a könyörületesség gyakorlásában. Kétkezi munkából, főleg földművelésből éltek. Vallási gyakorlataikhoz hozzátartozott a rituális tisztálkodás, [[Mózes]]nek és az [[Angyal|angyaloknak]] a tisztelete, a reggeli [[Imádság|ima]] a Nap köszöntésére és a [[szombat]] szigorú megtartása. Annak, aki csatlakozni akart, esküt kellett tennie, hogy hűséges lesz a közösséghez és annak tanaihoz. Az eskü megszegése büntetést vagy kiközösítést vont maga után. A belépni szándékozók három évi próbaidő után nyerték el a teljes jogú tagságot és kötelesek voltak odaajándékozni vagyonukat a közösség számára.
A tagok vagyonközösségben éltek. Senki nem volt köztük, akinek több tulajdona lett volna, mint a másiknak. Nem vásároltak egymástól, hanem mindenki odaadta a maga tulajdonából azt, amire a másiknak szüksége volt. Mindenki köteles volt a segítségére sietni annak, aki támogatásra szorult.
A [[Jeruzsálemi templom]] kultuszától és az [[Áldozat (vallás)|állatáldozatoktól]] tartózkodtak, épp ezért a korabeli zsidó papság álláspontja elutasító volt velük szemben. Egyes vélemények szerint az esszénusok mozgalma egyfajta tiltakozás volt az elvilágiasodott jeruzsálemi papsággal szemben.<ref>Stuttgarti Bibliai Kislexikon, 1974</ref> A zsidókkal ugyanakkor nem szakították meg teljesen a kapcsolatot, mert a templomba adományokat küldtek.
Josephus Flavius részletesen beszámol a „rendkívül különös és semmihez sem hasonlítható” közösségről, életmódjukról, szokásaikról, szabályaikról. Szokásaik tekintetében feltűnő az azonosság [[Jézus]] tanaival. Josephus Flavius így ír róluk: „…minden városban vannak házaik, szerte [[Palesztina|Palesztinában]]… e házakban szállnak meg és kapnak ellátást, amikor úton vannak”. Plinius említi az egyik esszénus közösséget, akik a [[Holt-tenger]] mentén élnek.
Josephus szerint úgy tanították, hogy a túlzások és a mértéktelenség, a testnek és léleknek egyaránt kárára van.<ref>http://www.esszenus.hu/Esszenusok/Esszenusok.htm</ref> Rendkívül nagy súlyt helyeztek az egészséges, mértékletes életre. Állandó mértékletességük alapján csak annyit ettek és ittak, amennyi feltétlenül szükséges volt. Az étkezések elején és végén is imádkoztak. Dícsőítették Istent, mint az étel adóját.
Előszeretettel viseltek fehér ruhákat. Húst nem ettek, bort nem ittak, a nemi élettől tartózkodtak. Az érzéki élvezeteket kerülték és erénynek minősítették az önmegtartóztatást.
Hosszú életűek voltak, sokan közülük a századik évüket is megélték, de a dicsőséges halált többre becsülték a leghosszabb életnél is. Minden szerencsétlenséget nyugodtan tűrtek, a fájdalmakat nagy lelkierővel legyőzték. Ez főképp a zsidó-római háborúban állta ki próbáját. Sokat közülük kínpadra vontak, összetörték a tagjaikat, minden elképzelhető eszközzel gyötörték őket, hogy rákényszerítsék őket nézeteik és hitük feladására, de kínzóik egyiket sem tudták elérni. Nem könyörögtek hóhéraiknak, hanem bátran haltak meg, abban a meggyőződésben, hogy a lelkük halhatatlan. Hitük szerint a test elenyészik, a lélek azonban halhatatlan. A jók tovább élnek, a gonoszok pedig szenvedésre vannak kárhoztatva. <ref>Flavius Josephus: A zsidó háború, 8. fejezet</ref>
A közösségükön belül több csoportjuk létezett, amelyek eltérő véleményt alkottak a politika, a fegyverfogás, a lélekvándorlás és a nőtlenség fogadalmának kérdésében. E csoportok közül a legismertebbek a [[Holt-tenger]] melletti (kumráni) és a [[Kármel (hegy)|Kármel-hegy]] közeli, amely utóbbi nazarénus néven is ismert, [[Názáret]] város neve után. A kumráni esszénusok nyaranta sátrakban éltek, télen pedig a barlangokba húzódtak. Közösségi épületeik - ahol konyhájuk, ebédlőjük és gyülekezőhelyiségük volt - fejlett vízvezetékrendszerrel volt ellátva.
[[Keresztelő János]] és Jézus tanítványai közül többen, sőt maga Jézus is kapcsolatban volt az esszénusok mozgalmával.<ref>Református Sajtóosztály: Bibliai Atlasz, Budapest, 1972.</ref> A nép közül sokan szenteket láttak bennük, és zarándokoltak hozzájuk, hogy betegségükből meggyógyuljanak.
Egyesek szerint a kumráni esszénus csoport a [[zélóták]] teológiai megalapozója lett. Később együtt váltak a Róma elleni harc résztvevőivé: a [[sicariusok]] közülük váltak ki. A zsidó-római háború idején a kumráni barlangokban rejtették el az irataikat, amelyeket a 20. század közepén találtak meg. ([[Holt-tengeri tekercsek]])
Néhány történetíró szerint [[Keresztelő János]] és maga [[Jézus]] is esszénus volt.
=== Napjainkban ===
Az esszénus tanoknak ma is vannak követői.<ref>http://esszenus.hu/</ref> Magyarországon bejegyzett mai közösségük a [[Fény Gyermekei Magyar Esszénus Egyház]].
|
