„Ausztriai Anna francia királyné” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
húzd le máskor |
húzd le máskor |
||
14. sor:
Anna a házasságuk elején háromszor is halott csecsemőt hozott a világra, minden tekintélyét elveszítve, hiszen úgy tűnt, hogy nem tud életképes trónörököst szülni. Magatartása, titkos összeköttetései a spanyol udvarral, továbbá a [[Armand Jean du Plessis de Richelieu|Richelieu bíboros]] és kormányrendszere ellen folytatott küzdelme következtében az egymással amúgy sem szimpatizáló pár rövid időn belül teljesen elhidegült egymástól, minek után Lajos elvált nejétől és csak később fogadta vissza Annát.
A források szerint egy véletlennek köszönhető, hogy a királyné mégis teherbe esett férjétől.
Mendemondák szerint, Ausztriai Anna 38 éves korában állítólag egy ikerpárnak adott életet, s míg az elsőszülöttet XIV. Lajosként trónörökösnek mondták ki, addig a másik fiúgyermeket egy bába gondjaira bízták, és hivatalosan halottá nyilvánították. A másodszülöttre hányatott sors várt; felnőtt korában többéves fogság után börtönben halt meg. A kérdés, hogy vajon mindez tényleg megtörtént-e, a mai napig nem nyert bizonyítást, de e legenda még napjainkban is él.
22. sor:
Kívánságát azonban nem teljesítették. A parlament - egyetértve a nemességgel - a kormányzói hatalmat magára az anyakirálynéra ruházta át [[1643]]. [[május 18.|május 18-án]]. A parlament tagjai a nemességgel karöltve azt remélték, hogy hanyatlott tekintélyüket a nőuralom alatt helyreállíthatják, és kényük-kedvük szerint irányíthatják a spanyol nőt, akit férje nem egyszer megalázott. Azonban mindannyian csalódtak, mert az önállóságtól elszokott anyakirályné nemsokára Mazarint fogadta bizalmába, a bíboros hamarosan éppolyan korlátlanul uralkodott, mint elődje, [[Armand Jean du Plessis de Richelieu|Richelieu]]. A korabeli pletykák szerint Anna gyermekeinek apja tulajdonképpen Mazarin volt, szeretője és későbbi állítólagos férje. A pletykáknak az is alapul szolgált, hogy a királyi pár 1626 után köztudottan nem élt együtt s ráadásul Lajos egyre erősebb vonzalmat mutatott a jóképű fiatalemberek iránt.
A [[Fronde]] felkelés harcai folytán Mazarinnek ugyan két ízben is el kellett hagyni [[Franciaország]]ot, azonban 1653-ban megint visszatért, és haláláig, [[1661]]-ig megmaradt az anyakirályné kegyében és a hatalom birtokában. Mazarin halála után Anna királyné lemondott a kormányzóságról, és a [[Val-de-Grâce]] zárdába vonult vissza.
== Források ==
|