„Unix-rendszerhéj” változatai közötti eltérés

Az operációs rendszerek működtetése közben a felhasználó és a [[számítógép|gép]] közötti [[kommunikáció]] valamilyen terminálon (esetleg virtuális, vagy emulált környezeten) keresztül történik. Ennek egyik eszköze a shell is, melyen keresztül a vezérlés szöveges karakterekre korlátozódik. A vezérlő jelsorok elsődleges beviteli eszköze (''standard input, vagy röviden STDIN'') a használt terminál [[billentűzetbillentyűzet]]e. Minden egyes billentyű lenyomásakor annak kódját a shell megkapja és egy pufferben tárolja, amelynek tartalmát többnyire szerkeszteni is lehet. A parancssor ezen szolgáltatását sorszerkesztőnek, vagy promptnak nevezzük. A sorszerkesztővel többnyire egyszerű műveleteket - törlést, felülírást, beszúrást - végezhetünk a [[kurzor]]mozgató billentyűk segítségével. Ezt követően a bevitt jelsor megjelenik a terminálon. Egy érvényesítő végjellel (alapértelmezésként ez az ENTER vagy RETURN billentyű) lehet a parancsot értelmeztetni.

során, ha szintaktikailag[[szintaktika]]ilag helyes az utasítássor, akkor a shell először helyettesítő névként (''alias''), ha nincs ilyen, akkor a beépített parancskészletében (''builtin'') keresi meg a parancshoz tartozó „cselekvéssort”cselekvéssort. Ha ilyen nem létezik, akkor egy alkalmazás neveként értelmezi, és megkísérli elindítani. A beépített parancsok a shellbe vannak integrálva, így működésében olyan, mintha egy programfájl kerülne végrehajtásra, azzal a különbséggel, hogy nem különálló részként található meg a fájlrendszeren. Egyes shellekben