„Unix-rendszerhéj” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Opa (vitalap | szerkesztései)
→‎Unix-eszközök: működése
Opa (vitalap | szerkesztései)
41. sor:
 
=== Működése ===
Az operációs rendszerek működtetése közben a felhasználó és a [[számítógép|gép]] közötti [[kommunikáció]] valamilyen terminálon (esetleg virtuális, vagy emulált környezeten) keresztül történik. Ennek egyik eszköze a shell is, melyen keresztül a vezérlés szöveges karakterekre korlátozódik. A vezérlő jelsorok elsődleges beviteli eszköze (''standard input, vagy röviden STDIN'') a használt terminál [[billentűzetbillentyűzet]]e. Minden egyes billentyű lenyomásakor annak kódját a shell megkapja és egy pufferben tárolja, amelynek tartalmát többnyire szerkeszteni is lehet. A parancssor ezen szolgáltatását sorszerkesztőnek, vagy promptnak nevezzük. A sorszerkesztővel többnyire egyszerű műveleteket - törlést, felülírást, beszúrást - végezhetünk a [[kurzor]]mozgató billentyűk segítségével. Ezt követően a bevitt jelsor megjelenik a terminálon. Egy érvényesítő végjellel (alapértelmezésként ez az ENTER vagy RETURN billentyű) lehet a parancsot értelmeztetni.
 
Ilyenkor a [[puffer]] tartalmát megkapja a shell értelmező (''interpreter'') része, amely szétbontja utasításokra és paraméterekre. Az utasítások között elsőbbségek, precedenciák lehetnek, azaz nem feltétlenül beviteli sorrendben lesznek elindítva. Végrehajtás
során, ha szintaktikailag[[szintaktika]]ilag helyes az utasítássor, akkor a shell először helyettesítő névként (''alias''), ha nincs ilyen, akkor a beépített parancskészletében (''builtin'') keresi meg a parancshoz tartozó „cselekvéssort”cselekvéssort. Ha ilyen nem létezik, akkor egy alkalmazás neveként értelmezi, és megkísérli elindítani. A beépített parancsok a shellbe vannak integrálva, így működésében olyan, mintha egy programfájl kerülne végrehajtásra, azzal a különbséggel, hogy nem különálló részként található meg a fájlrendszeren. Egyes shellekben
lehetőség nyílik a korábban kiadott parancsok tárolására, újbóli kiadására. Ezeket a parancsokat összefoglaló néven előzményeknek (''history'') nevezzük, az őket tartalmazófájl pedig az előzményfájl, mely általában rejtett, és a shellt futtató felhasználó saját könyvtárában, vagy bizonyos esetekben a shell saját programkönyvtárában, vagy ritkábban a gyökérkönyvtárban található.