„James Horner” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
87. sor:
James Horner zenéje általában az érzelmek széles skáláját váltja ki hallgatóiból, mind pozitív, mind negatív irányban. Egyesek pályafutásának korai darabjait kedvelik igazán, és a később keletkezetteket kevésbé szívesen hallgatják, míg mások éppen fordítva állnak hozzá.<ref name="www.filmtracks.com"/> Munkásságát két alapvető vád érte: hogy feltűnő gyakorisággal bukkannak fel műveiben a saját korábbi darabjaiból, illetve más zeneszerzőktől (például [[Szergej Szergejevics Prokofjev|Szergej Prokofjev]], [[Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics|Dmitrij Sosztakovics]], [[Benjamin Britten]]) átvett motívumok. ''A rettenthetetlen'' című film zenéjének egyik főtémája például visszaköszön ''A kétszáz éves ember'', a ''Viharzóna'' és ''A király összes embere'' című filmekhez írt műveiben is, a ''Willow'' aláfestése pedig [[Robert Schumann|Schumann]] harmadik szimfóniájából merít. (Horner természetesen nem az egyetlen filmzeneszerző volt, akivel ilyesmi előfordult.<ref>{{cite web |url=http://www.filmzene.net/read.php?u=c_hp_prisoner.html |title=Harry Potter and the Prisoner of Azkaban |publisher=Filmzene.net |author=Gregus Péter |date=2009-08-16 |accessdate=2009-09-18}}</ref>)
Saját dallamainak ez az akár többszöri felhasználása olyannyira jellemző volt zenéjére, hogy a későbbi művei között szinte nincs is olyan, melyben rá ne ismerhetnénk egy-egy motívumára korábbról. A filmzenekedvelők egy része ezt nem igazán nézte jó szemmel - érvelésük szerint Horner elég tehetséges zeneszerző lett volna ahhoz, hogy mindig új dallamokat komponáljon, és nem egészen értik, miért nem tett így. Vannak azonban, akik kevésbé voltak szigorúak, és a vissza-visszatérő témákra mint markáns stílusjegyekre tekintettek, azzal magyarázva a jelenséget, hogy a különféle cselekményű filmekben olykor azért alapvetően hasonló érzelemvilágot kellett a szerzőnek ábrázolnia.<ref name="Helloinfo">{{cite web |url=http://www.helloinfo.hu/main.php?folderID=1445&articleID=6681&ctag=articlelist&iid=1&part=4 |title=James Horner |author=Rusznyák Csaba |publisher=Helloinfo |pages=4 |year=2005 |accessdate=2009-09-18}}</ref><ref>{{cite web |url=http://www.hornershrine.com/forum/viewtopic.php?t=898 |title=The Truth About Horner |publisher=HornerShrine Forum |language=angol |accessdate=2009-09-18}}</ref> ''A kétszáz éves ember'' című film zenéjéről a ''Filmtracks.com'' a következőket írta: ''„Mindenképpen vásároljuk meg, ha próbára szeretnénk tenni magunkat, elég jól ismerjük-e James Hornert, és felfedezzük-e az album hallgatása közben mind a tíz (igen, tíz!) korábbi filmzenéjét, melyekből ez a műve felépül. Ha azonban a hasonló iskolai dolgozatokról rossz emlékeink vannak, inkább kerüljük el.”''<ref>{{cite web |url=http://www.filmtracks.com/titles/bicentennial.html |title=Bicentennial Man |publisher=Filmtracks.com |language=angol |author=Filmtracks Editorial Review |date=1999-12-17 |accessdate=2009-09-18}}</ref> Jonathan Broxton filmzenekritikus 2006-ban megfogalmazott véleménye szerint viszont ''„munkássága inkább olyan, mint egyetlen, 25 éve íródó, hatalmas, soktételes szimfónia, melyben minden egyes filmzene egy újabb tétel, s melyben a témák és motívumok éveken keresztül jelen vannak és tovább fejlődnek, nem csupán egyszeri, két órahosszás időtartamra szólnak.”''<ref>{{cite web |url=http://www.moviemusicuk.us/newworldcd.htm |title=The New World Review |publisher=Movie Music UK |language=angol |author=Jonathan Broxton |
Horner maga a következőképpen vélekedett: ''„Mozart korában Mozart volt a legjobb. De ha akármelyik tizenöt zeneszerzőt megnézzük abból az időből, kiderül, hogy a zenéjük tulajdonképpen olyan volt, mint Mozarté. Legyen az [[Michael Haydn]], az ő édesapja, vagy bárki, a műveikbe belehallgatva rájöhetünk, hogy mind ugyanazt a zenei nyelvet beszélték. A filmzene egy furcsa, ördögi dolog; minden egyes darabnak teljesen különbözőnek kell lennie – legalábbis a jogásznyelv szerint. De művészként ezt lehetetlen megvalósítani. Ugyanazt a feladatot sokféleképpen is meg lehet oldani. Ott van például a Casper, vagy akármelyik kalandfilm, amelyhez akár én, akár mondjuk John Williams írt zenét – alapvetően ugyanúgy hangzanak. Lehet, hogy az egyik furfangosabb, a másik kifinomultabb, de végeredményben az összbenyomás ugyanaz. A klasszikus zene – a komolyzene – pedig számomra egy csodálatos világ, és merítek is belőle.”''<ref>{{cite web |url=http://www.hornershrine.com/interviews/times.html |title=He Makes The Background Sing |publisher=L.A. Times |language=angol |date=1995-02-13 |archiveurl=http://web.archive.org/web/20090913085554/http://www.hornershrine.com/ |archivedate=2009-09-13}}</ref>
| |||