„James Horner” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
89. sor:
James Horner zenéje általában az érzelmek széles skáláját váltja ki hallgatóiból, mind pozitív, mind negatív irányban. Egyesek pályafutásának korai darabjait kedvelik igazán, és a később keletkezetteket kevésbé szívesen hallgatják, míg mások éppen fordítva állnak hozzá.<ref name="www.filmtracks.com"/> Munkásságát két alapvető vád érte: hogy feltűnő gyakorisággal bukkannak fel műveiben a saját korábbi darabjaiból, illetve más zeneszerzőktől (például [[Szergej Szergejevics Prokofjev|Szergej Prokofjev]], [[Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics|Dmitrij Sosztakovics]], [[Benjamin Britten]]) átvett motívumok. ''A rettenthetetlen'' című film zenéjének egyik főtémája például visszaköszön ''A kétszáz éves ember'', a ''Viharzóna'' és ''A király összes embere'' című filmekhez írt műveiben is, a ''Willow'' aláfestése pedig [[Robert Schumann|Schumann]] harmadik szimfóniájából merít. (Horner természetesen nem az egyetlen filmzeneszerző volt, akivel ilyesmi előfordult.<ref>{{cite web |url=http://www.filmzene.net/read.php?u=c_hp_prisoner.html |title=Harry Potter and the Prisoner of Azkaban |publisher=Filmzene.net |author=Gregus Péter |date=2009-08-16 |accessdate=2009-09-18}}</ref>)
Saját dallamainak ez az akár többszöri felhasználása olyannyira jellemző volt zenéjére, hogy a későbbi művei között szinte nincs is olyan, melyben rá ne ismerhetnénk egy-egy motívumára korábbról. A filmzenekedvelők egy része ezt nem igazán
Horner maga a következőképpen vélekedett: ''„Mozart korában Mozart volt a legjobb. De ha akármelyik tizenöt zeneszerzőt megnézzük abból az időből, kiderül, hogy a zenéjük tulajdonképpen olyan volt, mint Mozarté. Legyen az [[Michael Haydn]], az ő édesapja, vagy bárki, a műveikbe belehallgatva rájöhetünk, hogy mind ugyanazt a zenei nyelvet beszélték. A filmzene egy furcsa, ördögi dolog; minden egyes darabnak teljesen különbözőnek kell lennie – legalábbis a jogásznyelv szerint. De művészként ezt lehetetlen megvalósítani. Ugyanazt a feladatot sokféleképpen is meg lehet oldani. Ott van például a Casper, vagy akármelyik kalandfilm, amelyhez akár én, akár mondjuk John Williams írt zenét – alapvetően ugyanúgy hangzanak. Lehet, hogy az egyik furfangosabb, a másik kifinomultabb, de végeredményben az összbenyomás ugyanaz. A klasszikus zene – a komolyzene – pedig számomra egy csodálatos világ, és merítek is belőle.”''<ref>{{cite web |url=http://www.hornershrine.com/interviews/times.html |title=He Makes The Background Sing |publisher=L.A. Times |language=angol |date=1995-02-13 |archiveurl=http://web.archive.org/web/20090913085554/http://www.hornershrine.com/ |archivedate=2009-09-13}}</ref>
|