A táncszakma közösségépítő estjeként is funkcionáló, a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő heti rendszerességű improvizációs műhely 2008 óta működik, elsődleges célja az, hogy kiderítse, hol kezdődik és hol ért véget a művészet.
Grecsó Zoltán hat éven keresztül figyelte azt az improvizációt, ami teljesen szabadon, megkötések és minden külső irányítás nélkül jön létre. A táncszínházra jellemző megoldások és a létező koreográfiai eszközök alapján kidolgozott egy olyan improvizációs gyakorlatsorozatot, amely az amatőrt és a profit is egyaránt rávezeti a koreográfusi eszközöknek a momentumban való reflexszerű alkalmazására, és ezt készséggé mélyíti. Ebből a gyakorlatsorozatból kinőtte magát egy improvizálóról kidolgozott tematikus oktatási tervezet is, melynek egyre tudatosabb használata a Willany Leó alkalmain egyfajta átalakulást is implikált.
Ugyanis az oktatási tervezet egyfajta színházi nevelési tevékenységgel kiegészülve alkalmasnak bizonyul arra, hogy minden táncművészből és nézőből együtt gondolkodó, és együtt alkotó résztvevőt lehessen kinevelni. Így a nézőkkel közösen váljék kutathatóvá az előadások dinamikájának miértjei és hogyanjai, a művészi hatás mibenléte, illetve a művészi minőség maga. 2015-ben a Willany Leó estéről estére kísérletez egy olyan konstrukción, melyben az előadások alkotóelemikre bomlanak, a jelenetek kielemzésre kerülnek, hogy aztán úgy álljanak össze újra egésszé, hogy a folyamatot egy értőbb nézői jelenlét kíséri. Mindeközben a közönség mintegy beavatottakká válik, megteremtődik a bennfentesség illúziója, miközben az improvizáció felszabadító ereje is hatást gyakorol rá. Ez a kettősség egyfajta új és termékeny formáját teremtheti meg a táncos és közönsége közti dialogicitásnak.
