A papirusz egyfajta nád, rostos szárából vékony szeleteket vágtak, amelyeket egy vízzel nedvesített deszkalapon szorosan egymás mellé helyeztek, és simára kalapáltak. Ezekre keresztben újabb csíkokat fektettek, és [[szerszám|fakalapáccsal]] - további nedvesítés - közben a két réteget összedolgozták. A papiruszlapokat a napon megszárították, majd kő- vagy csonteszközzel a felületüket simára csiszolták. Ezután összeragasztották és tekercs formájában hozták forgalomba.
A ma ismeretes legrégibb papirusztekercs négy és félezer éves, tehát ezt az anyagot több mint három évezreden át használta az emberiség írásra. [[Gyártás]]a csak a X-XI. század körül szűnt meg. (A [[XII. század]]ban, [[Európa|Európában]] megjelent a [[papír]], amely tartósabb volt, mint a papirusz, és olcsóbb, mint a [[pergamen]].) A [[szicília]]iak is foglalkoztak papiruszkészítéssel, valószínűleg ők látták el az [[Olaszország történelme#Az it.C3.A1liai v.C3.A1ros.C3.A1llamok kialakul.C3.A1sa|itáliai városállamok]] és a [[Pápai Állam]] hivatalait. [[Caius Plinius Caecilius|Plinius]] hosszasan leírja a papirusz-készítés folyamatát, így beszél többek között a papirusz szalagokra hasogatásáról, a Nílus vizének felhasználásáról is, mely szerinte a ragasztásnál is fontos szerepet játszik. Préselés után következik a szárítás, majd az összefűzés és a fakalapáccsal történő vékonyítás valamint az újrapréselés. Más [[Történeti forrás|forrásokban]] is olvashatjuk, hogy az egymásra fektetett csíkokat addig döngölik egy [[sulyok]]szerű eszközzel, amíg a bennük lévő nedvesség az egészet egyetlen, homogén lappá össze nem ragasztja.
A papiruszt hamisítják. A hamis "papiruszt" banánlevélből hasonló eljárással készítik, mint az eredetit.
