„Kína művészete” változatai közötti eltérés

A [[neolitikum]]ban fejlett volt az agyagművesség: vörös, égetett zománccal bevont, geometrikus motívumokkal díszített tárgyak jellemzik. A kultúra központja [[Honan]] tartomány volt. A bronz szertartási edény is a neolitikumból származik, alakja a jü formák egyike. Az edény folyadék melegítésére szolgált. Rendkívülien stilizált díszítése a ''[[tao-tie|]]''tao-tie'']] (gömbszemű szörny) maszkja.

A ''[[Sang-dinasztia|Shang-dinasztia]]'' ([[i. e. 17. század]] – [[i. e. 15. század]]) fővárosa, Cseng-csou a bronzművesség magas színvonaláról tanúskodik. A vázák szigorú formái, vésett vagy domborított díszítései, különösen jellegzetes állatmotívumai ''[[tao-tie|]]''tao-tie'']], a dülledt szemű, szarvakat viselő szörny, kultikus rendeltetésről árulkodik. A porcelánhoz hasonló kerámiák, [[Jáde|jade]]- és fehér márványszobrocskák is fontosak.

A ''[[Csou-dinasztia|Csou-dinasztiában]]'' a fémtárgyakon az egymásba fonódó hullámvonal-díszítés dominált, arany és ezüst berakással. Az edényeknek rituális rendeltetésük volt, ünnepélyességet fejeznek ki. Egyszerű és világos felépítés jellemzi őket, felületük sávokra oszlik, függőleges felosztásuk a négy világtájat jelképezi. Kialakulásuk az [[ábrázoló szimbolika]] követelményeinek felel meg. Némelyik edényt [[képírás]] borítja. Az edény finom fonott mintájából sárkányok rajzolódnak ki. Itt tehát már felbukkannak a kínaiak fejlett motívumai. A bodros felhőhöz hasonló, hosszúfarkú sárkányok eredetileg a víz, később a végtelenség szimbólumai voltak.

A ''[[Csin-dinasztia (221–206)|Csin-dinasztia]]'' és ''[[Han-dinasztia]]'' (i. e. 221 – i. sz. 220) idején a lakkfestés is fontos ipari ággá fejlődött. Fejlődésnek indult a selyemszövés, a kerámiatárgyakat mázzal vonták be. Az ötvösművészet és a fémművesség idegen hatásokat mutatott.

A sírszobrokat és a kerámiát gyakran háromszínű mázzal díszítették a ''[[Tang-dinasztia]]'' ([[618]]–[[907]]) idején. A porcelán feltalálása (mintegy 1000 évvel [[Európa]] előtt) azt jelentette, hogy a kerámiát igen nagyra értékelik külföldön.

A ''[[Jüan-dinasztia|Jüan-dinasztiában]]'' ([[1271]]–[[1368]]) a kerámiakészítésben bevezették a máz alatti és máz feletti kék és vörös festést. Kialakult a vörös lakkfaragás.

A ''Csin-dinasztiában'' indult a [[kínai nagy fal]] építése.

A sírokhoz vezető utakat mitikus alakok kőszobrai szegélyezték. [[Hszian]]ban, a ''Csin-dinasztia'' fővárosában sok ezer életnagyságú agyagkatona és ló szobrát ásták ki. A nevük [[Cseréphadsereg]], az első császár, [[Csin Si Huang-ti]] (i. e. 259-210) sírjából, ezek volt a császár túlvilági hadserege.

A repülő ló szoborból rendkívüli dinamizmus árad. Ahhoz a bronzból készült, katonai alakulatként elrendezett lovassági egységhez tartozik, amely 220 más tárggyal a ''keleti Han-dinasztia'' (i. sz. [[23]]–[[220]]) egyik tábornokának sírjából került elő. Az [[1. század]]ban számtalan kő, márvány és aranyozott [[Buddhák-listája|Buddha]]-szobor készült.

A kínaiak számára a [[kalligráfia]] és a [[festészet]] a legfontosabb művészeti ágak közé tartozott. Eszközei az ecset, a tus, a tusdörzsölőkő és a papír. Gyakran festettek hosszú tekercsre, vagy vízszintesen függő faliképre.

A ''Han-dinasztia'' idején a festészet szimbolikától mentesen örökítette meg az embert, a tájnak másodlagos szerepet szánt. A [[4. század]]tól általánossá vát a kalligrafikus stílus: [[Ku Kaj-cse]] kalligráfiái harmonikusan illeszkednek a rajzos kompozícióba.

Az alakos festészet elérte a csúcspontját a ''Tang-dinasztia'' idején, kialakult a tájképfestés. [[Vang Vej (költő)|Vang Vej]] rendszerbe foglalja a tájkép elemeit, neki tulajdonították az egyszínű tusfestmény találmányát, és őt tekinti példaképének minden kínai művelt festő. Vízfestészet lett a kedvelt műfaj, a taoista misztika és a [[buddhizmus]] a tájfestést jobban kedvelte, mint az emberábrázolásokat.

A ''Szung-dinasztia'' alatt a kalligráfia individuálisabb lett. Az e korból származó tájképek csúcsos hegyeket és megcsavarodott törzsű fákat ábrázolnak, a köd a távolság érzetét kelti. Az alakok apróvá zsugorodnak, hogy az ember viszonylagos lényegtelenségét jelezzék. A csan-buddhista festészetet vad, [[impresszionizmus|impresszionista]] jellegű ecsetvonásaival különösen [[Japán]]ban kedvelték.

Az egyszínű kínai tájkép rendeltetése egyrészt az, hogy visszaadja a természet harmóniáját, másrészt, hogy valamilyen szellemi mondanivalót, lelkiállapotot jelenítsen meg. Három alapvető eleme az ég, a föld és a víz.

Eurázsia legrégebbi folyamatosan létező állama Kína. Formálódó államukról a kínaiak saját hagyománya mintegy 4500 évnyi időre tekint vissza. Ilyen hosszú időt talán csak a sztyeppei népek közös emlékezete őriz. S mert Kína mindenkori északi határa mentén kapcsolatban állott a sztyeppei népekkel sok közös műveltségi elem gazdagítja kölcsönösen mindkét nagy közösség hagyományát. A sztyeppe felől érkező népek mindig tudtak újdonsággal szolgálni a letelepedett kínai világnak és a kínaiak mindig tudták új ismeretekkel vagy termékekkel gazdagítani a lovasnépeket. Mindkét nagy műveltségi terület sajátosan, a tájjal szoros kapcsolatban formálódott. A műveltség, az életmód a sztyeppén az állatállomány őrzése, fejlesztése, a vele való együttmozgás során lett sajátos és vívmányai is ebből az életmódból fakadtak. Az egyre összetettebbé szerveződő nagy birodalom pedig a letelepült, növénytermelő falusi életmód sajátos eredményeit halmozta föl. A lovasnépek tették csúcstechnológiává a [[lószerszám]]ot a fékkel ([[zabla]]), a [[nyereg]]gel és a [[Kengyel (lószerszám)|kengyellel]]. Könnyűlovas harcmodoruk is, fegyverzetük is a maga nemében páratlan volt mindvégig. Kína tőlük tanulta el a harci művészeteknek ezt a csoportját. Kína a letelepült népek hatalmas és szervezett munkaerejét először védekezésre fordította, megépítette a [[Kínai Nagy Fal]]at, de később az eltanult harci művészetekkel győzte le vagy űzte el támadóit. Békében a kereskedelemben cserélték ki termékeiket s a tízezrével piacra vitt sztyeppei lovakért a kínaiak [[selyem]]végek ezreit adták át a hunoknak, később a türköknek. A harccal és kereskedéssel összekapcsolt két világbirodalom a művészetek területén is megtermékenyítette egymást. A lovasnépek művészete és a kínai művészet gazdagon átrétegezett világ.

Kína történeti hagyománya a Kr. e. 3. évezred közepéig nyúlik vissza. Az első név szerint is említett uralkodó Huang Ti. A név jelentése: Sárga Császár és Kr. e. 2698-táján uralkodott a hagyományok szerint. Az ősi dinasztiák közül az első a Hszia dinasztia (Xia dinasztia, 夏朝), 2205-től, amit a Sang dinasztia (Shang dinasztia, 商朝) követ 1700-tól. Ez utóbbi idején lesz főváros Anjang (Anyang, az egykori Yin, 殷墟) Honan tartományban. Itt találtak ősi fejedelmi sírokat, s bennük ú.n. jóslócsontokat, melyekre a dinasztia 17 királyának nevét vésték föl. [[Sima Qian]] (Sima Qian, 司馬遷), híres kínai történetíró is följegyezte e kor régi királyait híres munkájában, a Változások könyvében (史記), de csak jóval később, a Kr. e. 1. században (a Han korszakban, ). A következő ősi dinasztia a Csou hercegeké. Ők még a Sang dinasztia idején szervezték Senhszi tartományt. A Csou dinasztia (周朝) uralkodásának elején a főváros ismét nyugatra került a mai X'ian tájára (Hao-ba, 鎬), a Kr. e. 700-as években azonban keletre került ismét, Lojangba. A Csou dinasztia idején élt a legendabeli hun király, Rutihun (Kr. e. 6.-5. szd.), aki a hun államot szervezte és Kína nyugati határát támadta. A hosszú Csou korszakot egy csaknem két évszázados Hadakozó Államok nevű háborús korszak zárja, melynek végén emelkedik föl a Kínát egyesítő Cs'in dinasztia első tagja, Shi Huang-Ti (Qin Shi Huangdi, 秦始皇帝). Ő a fővárost ismét nyugatra vitte, Hszian (Xi'an, 西安) közelébe, az egykori [[Hszienjang]]ba (Xianyang). Szabványosította az állam fontos szervező eszközeit: a föld tulajdonlási rendszerét, a pénzt, a mértékeket, az írást (még a kocsitengely hosszát és az írás eszközeit is).

Csin Shi Huang-Ti császárnak nagy hun (匈奴) ellenfele volt Touman (頭曼) shanjü, a Hun Birodalom nagykirálya (shanyu, 單于). A hunok korabeli betörései ellen kapcsolta össze az addig már megépült nagy fal szakaszait Csin Shi Huang-Ti. A Nagy Fal mintegy 2200  km hosszan húzódik Kanszu (Gansu, 甘肅), Senhszi (Shaanxi, 陝西), Sanhszi (Shanxi, 山西) és Hopej (Hebei, 河北) tartományokon át egészen a Csendes Óceánig. A Sárga-folyó (Huang-ho) nagy kanyarulatának északi részét (Ordoszt) kívül hagyja, tárgyi jeléül annak, hogy ez a terület akkor a Hun Birodalom része volt. Arról a kínai krónikák is megemlékeznek, hogy a hunok ősi területei a Huang-ho (Huanghe, 黃河, Sárga folyó) nagy kanyarjának vidékén, Ordoszban terültek el, de a korai Hun Birodalom súlypontja az ettől északra eső területeken, a mai Mongólia tájain volt. A Kínától északra elhelyezkedő lovasnépek államai 2000 éven át folyamatos fenyegetést jelentettek a letelepült népeket egyesítő Kínai Birodalomra. A hunok részéről ez a fenyegetés különösen Mao Tun (冒頓) (mongol nyelven Bator, Batur tengriqut), nagykirály uralkodása idején vált olyan erőssé Kína számára, hogy a kormányzat célul tűzte ki a hunok elűzését. Ezt a történelmi léptékű feladatot végezte el a [[Han-dinasztia]] (漢朝), mely Kr. e. 202-től Kr. u. 220-ig állt a Kínai Állam élén. Különösen nagy szerepe volt e harcokban Wudi császárnak (Han Wudi 漢武帝). Célja az volt, hogy a hunok egységét, katonai és [[diplomácia]]i eszközökkel megossza, s a hunok vagy fogadják el a betelepült népi és tartományi státust, vagy távozzanak az északi határvidékről. A kínai diplomácia egyik fontos fölismerése az volt, hogy ha a hun nagykirályhoz a császár lányai közül küld feleséget, előbb-utóbb folyamatossá teszi a kínai jelenlétet és hagyományt a hun nagykirály udvarában. Huhanye (Huhanxie, 呼韓邪) shanjüt és feleségét ábrázolja az Ősi kínai művészeteket bemutató füzet címlapja is, a bal fejedelmi pár alakjában. Ez a szobor Hohhotban található. A kínaiak a katonai megoldást pedig azzal érték el, hogy a kínai hadvezetés fokozatosan átvette a lovasnomádok hadseregfejlesztési vívmányait: lovasságát versenyképessé tette a hunokkal szemben.

Nem követhetjük részleteiben a Kínai Birodalom történelmét. Egy fényes időszakról azonban megemlékezünk. A lovasnomád népekkel állandóan hadakozó Kína a türk népekkel szemben is sikeresen megvédte államát. A [[Tang-dinasztia]] (唐朝) (618 - 906) nagy uralkodója volt Taj-cung (626-649) császár (Tang Taizong, 唐太宗), a dinasztia második császára. Személyes neve Li Shimin volt, s ez egy kínai mondás rövidített formája is: 濟世安民, ji''shi'' an''min'' = mentsd meg a földet és békítsd össze az embereket. Síremlékének híres lovasszobrait a modern művészettörténet is számon tartja. Ő volt az, aki Cs'angant újjáépíttette 634-től.

A következő uralkodócsalád a Szung dinasztia (1288-ig), akiket a mongol uralkodóház, a Jüan dinasztia követett. A mongolok elfoglalták ugyan Kínát, de néhány generáció után beolvadtak és kínaivá váltak. A késő középkori [[Ming-dinasztia]] (1368–1644) idején (1410-től) épült meg Kína északkeleti fővárosa, Peking. A kínai uralkodóházak sorát a mandzsu eredetű Cs'ing dinasztia zárja (1644–1911).

Kína 4000 évre visszatekintő történelme csodálatos régészeti leletegyüttesekben is nyomon követhető. Megismerkedhetünk a halomsírba temetkező, de oda egész agyaghadseregét magával vivő Csin Shi Huang-Ti császár emlékeivel, az Észak-honani Anjangban talált állatcsontokkal (jóslócsontoknak nevezik őket), melyeken [[Sima Qian]] királylistáját is megtalálták és így a Han kori történetíró adatait hitelesíteni tudták írásos régészeti lelettel. Hszian közelében egy érintetlen fejedelmi sírt találtak a régészek, ahol Vudi császár öccse és felesége volt eltemetve. Az együttes kora a Kr. e. 2.-1. szd.