„Sztereoszkópia” változatai közötti eltérés

A '''sztereoszkópia''' olyan képalkotási módszereket foglal egybe, mely segítségével egy képben a térlátás illúziója kelthető. A térlátás mindennapi szinten úgy valósul meg, hogy a szemeink által észlelt két enyhén eltolt képet agyunk valós időben feldolgozza és egybeteszi (lásd [[sztereopszis]]). Ha tehát két enyhén eltolt pontból készített képet bemutatunk külön a megfelelő szemnek, kialakul egy virtuális [[Mélységészlelés|mélységérzet]].

Egy sztereó fényképezőgép trivializálja az eljárást, mivel képes egyszerre legalább két képet készíteni különböző objektíveken keresztül. A lencsetávolság általában megfelel az átlagos szemtávolságnak (63 – 65  mm) ; ezt a távolságot ''sztereó alapvonalnak'' hívják.

A 63  mm-es alapvonal akkor tökéletes, ha a kamera-tárgytávolság megfelel a képernyő-megfigyelő távolsággal. Ha tudjuk, hogy a megfigyelő távolabbról vagy közelebbről fogja szemügyre venni a 3D képet, az alapvonalat be kell állítani, hogy megfeleljen a kivetítési távolság és a fényképezési távolság arányának.

Távoli tárgyaknál (pl. [[Tájkép|tájképektájkép]]ek) jóval nagyobb alapvonal használható, hogy kiemelje a térhatást a képben (valóságban ez nem történik meg, távoli hegyek megfigyelésekor nem érzékeljük azokat térben a nagy távolság miatt). Ez a metódus azt a benyomást kelti, mintha a megfigyelő egy óriássá változna.

Szabad szemmel a legsikeresebb térhatást egy [[Autosztereogram|autosztereogram]] kelti.

[[Fájl:Pocket stereoscope.jpg|jobbra|bélyegkép|150px|Egy zsebsztereográf]]A [[Sztereogram|sztereografikus képek]] egymás mellé nyomtatottak, betartva a 63  mm-es alapvonalat. Ha a nézőnek sikerül, a képpárt közel tartva, hogy a tekintetét a messzibe fókuszálja, akkor létrejön az illúzió. A sztereográf megkönnyíti a módszert, mivel elválasztja a két szem látóterét és megszünteti a zavart.