„Csánki Dezső” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Élete: Mickiewicz Társaság
3. sor:
 
==Élete==
Apja, Csánki Benő füzesgyarmati [[református]] lelkész volt, anyja Bergmann Emília. Az alsó gimnáziumi osztályokat a [[Debreceni Református Kollégium]]ban végezte, a hatodik évfolyamtól kezdve [[Késmárk]]on tanult. 1875-ben a [[Eötvös Loránd Tudományegyetem|Budapesti Tudományegyetem]] bölcseleti karára, a történelmi és földrajzi szakokra<!--voltak akkor már szakok?!--> iratkozott be. 1879-ben a tanári vizsgát, a bölcsészettudományi szigorlatot pedig 1880-ban tette le.

1881-ben ideiglenes alkalmazásban a [[Magyar Nemzeti Múzeum]] könyvtárához került, de még ugyanezen év júniusában a [[Magyar Országos Levéltár]]hoz nevezték ki gyakornokká, 1882-ben tisztté, 1886-ban pedig fogalmazóvá. A Magyar Tudományos Akadémia 1891. május 8-án választotta levelező, 1900-ban rendes, 1925-ben pedig igazgató tagjává. A [[Magyar Történelmi Társulat]] és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társulat igazgató-választmányának, valamint a [[lengyel–magyar kapcsolatok]] ápolását célul tűző, elsősorban irodalommal foglalkozó [[Magyar Mickiewicz Társaság|Magyar Mickiewicz Társaságnak]]<ref>[http://library.hungaricana.hu/hu/view/PRGYK_ActaP_2011/?pg=202&layout=s Gerencsér Tibor: A Magyar Mickiewicz Társaság második évtizede. A Magyar Mickiewicz Társaság tagjainak névsora. In: Acta Papensia XI (2011) 3-4. 195-199. o.], library.hungaricana.hu.</ref> is tagja volt. 1915-ben miniszteri tanácsosi címet kapott.<ref>[[Levéltárosok Lapja]] 1915, 23.</ref>

1917. október 18-án Budapesten, a II. kerületben házasságot kötött Tomanek Paulina Erzsébettel, Tomanek Adolf és Pelczer Etelke lányával.<ref>[https://familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HY-6L49-58T A házasságkötés bejegyezve Budapest II. ker. polgári akv. 679/1917. folyószám alatt.]</ref>

1930-ban [[Corvin-koszorú]]val tüntették ki.
 
==Művei==