„Max Weber (szociológus)” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
Weber nagyszabású munkája, [[A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme]] életművének leghíresebb írása. Sokan hangsúlyozzák, hogy ezt a könyvet nem annyira a protestantizmusnak szentelt részletes tanulmánynak kell tekintenünk, mint inkább Weber kései műveihez szóló bevezetésnek – különös tekintettel a vallási eszméknek a gazdasági tevékenységre gyakorolt hatásait vizsgáló kései írásaira. [[A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme]] című könyvében Weber annak az elképzelésének ad hangot, hogy a kapitalizmus fejlődését alapvető módon határozták meg a kálvinista eszmék és a kálvinista erkölcs. Noha a vallási áhítatot a leginkább úgy szokták elképzelni, mint ami világi ügyek, és – ennélfogva – a gazdasági törekvések elutasításával jár együtt, úgy tűnik, a protestáns vallás esetében mégsem teljesen ez a helyzet. Ez a mű elsősorban ennek az ellentmondásnak a feloldásával foglalkozik.
 
A „kapitalizmus szellemét” Weber úgy határozza meg, mint azon eszmék és szokások összességét, amelyek a gazdasági haszonra való racionális törekvésre irányulnak. A „kapitalizmus szellemének” meghatározása után a szerző amelletta mellett érvel, hogy jó okunk van arra, hogy a felsorolt tényezők többségének gyökereit a reformációban keressük. Webert megelőzően több szerző felfigyelt már a protestantizmus és a kereskedelmi szellem közötti kapcsolatra – így például többek között [[William Petty]], [[Montesquieu]], [[Henry Thomas Buckle]] és [[John Keats]].
 
Weber rámutatott arra, hogy a protestantizmus – különösen a kálvinizmus – támogatja a gazdasági haszonra való törekvést, és a világi tevékenységeket, olyannyira, hogy ezeknek pozitív szellemi és erkölcsi jelentést ad. Ez ugyan nem volt ezeknek az eszméknek a kifejezett célja, hanem csupán egyfajta melléktermékük volt - mégis, ez a melléktermék szükségszerűen következett a protestáns tanítások belső logikájából; és az ezeken a tanításokon alapuló életvezetési tanácsok, mind direkten, mind indirekten támogatták a gazdasági haszonra való törekvésen alapuló tervezést és önmegtagadó életvitelt. Az egyik elterjedt illusztráció szerint ilyen a cipész, aki munkája fölé hajolva, az általa elkészített műben és mű által dicséri az Urat. Hovatovább a protestantizmus fölmagasztosította a világi tevékenységek mindegyikét, „elhivatásoknak” („Beruf”) nevezve őket, amelyek gyarapítják a közjót, és amelyeket megáldott az Úr és amelyek a maguk módján épp annyira üdvösek és üdvözítők, mint bármelyik „szent” tevékenység. Az a református nézet, amely szerint az élet valamennyi területe szent, amennyiben azt Istennek ajánlva űzik, és az élet táplálása és gyarapítása isteni célkitűzésének szándékába állítják, alapvetően meghatározta a munkáról vallott össztársadalmi képet.
Névtelen felhasználó