„B–17 Flying Fortress” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
| maximális sebesség = 462 km/h
| utazósebesség = 293 km/h
| hatósugár = 3219 km (2722 kg-nyi bombával)
| legnagyobb repülési magasság = 10 850 m
| emelkedőképesség = 4,6 m/s
* 13 db 12,7 mm-es [[M2 Browning]] géppuska
| bombák = '' ''
* 7900 kg-nyi bomba (elméleti)
* 2300 kg-nyi bomba (általában nem repültek ennél nagyobb bombateherrel)
| háromnézeti rajz = Boeing B-17G.png
| szprof = NACA 0018 / NACA 0010
}}
 
A '''B–17 ''Flying Fortress''''' ([[magyar nyelv|magyarul]] ''„repülő erőd”'') bombázót [[1934]]-ben fejlesztette ki a [[Boeing]] cég az Amerikai Légierő számára. Az első repülési próbák [[1935]]-ben, gyártása a következő évben kezdődött meg. A repülőgépből több mint 12 000{{szám|12000}} darabot készítettek. A bombázó becenevét a 11 db (''G'' altípusnál már 13 db) 12,7 mm-es M2 Browning géppuskák által alkotott védelmi rendszer miatt kapta, aminek össztüzén keresztül az ellenséges vadászok alig tudtak átjutni. A [[második világháború]]ban minden fronton alkalmazták. Az amerikaiak a briteknek átadtak néhány darabot belőle. A védelmi rendszer gyenge pontja az orr -rész kialakítása volt. Kitapasztalása után a német vadászgépek rendre a szembetámadás taktikáját választották. Amennyiben a repülőgép dugóhúzóba esett, gyakorlatilag nem lehetett belőle kivenni, és nem lehetett elhagyni sem a [[centrifugális erő]] miatt. A gyártó csak 510 km/h sebességig garantálta a repülőgép repülés közbeni épségét, ezzel együtt erős szerkezete miatt jobb sérülésállósággal bírt a [[B–24 Liberator]]nál.
 
A leghíresebb B–17-es a Memphis Belle volt.