„Hans Eysenck” változatai közötti eltérés

Első empirikus tanulmányát a személyiség genetikájáról 1951-ben publikálták. Ez egy vizsgálat volt, amit munkatársával és egyben tanítványával, Donald Prellel végzett 1948-1951-ig. A kutatás során a 11-12 év közötti egypetéjű és kétpetéjű ikreket teszteltek a neuroticizmussal kapcsolatban. Ezt a Journal of Mental Science című lapban publikálták. Eysenck és Prell arra a következtetésre jutottak, hogy a neurotikus hajlam örökletesen meghatározott.
 
1965-ben publikált könyve a Fact and Fiction in Psychology feszegeti a viselkedés örökletességének témáját feszegeti. Kutatása arra az eredményre jutott, hogy nem a viselkedés, hanem egyes központi idegrendszeri struktúrák öröklődnek, továbbágenetikailag. Ezenfelül feltárta, hogy az egyes személyek emocionalitásában és neuroticizmusában mutatkozó különbségek, ezeknek az idegrendszeri struktúráknak ([[vegetatív idegrendszer]]) köszönhetőek.
Feltételezése szerint a [[Hálózatos állomány|formatio reticularis]] valóban fiziológiai és neurológiai alapja olyan fenotípusos viselkedési mintáknak, melyeket mint extraverziót, ill. introverziót azonosíthatunk. A [[Hálózatos állomány|formatio reticularis]] ezt betöltő szerepét nevezte el Eysenck-démonnak.
 
2

szerkesztés