„Dógen” változatai közötti eltérés

{{nihongo|'''Dógen Zendzsi'''|道元禅師|Dōgen Zenji|[[1200]]. [[január 19.]] – [[1253]]. [[szeptember 22.]]}}, más néven '''Dógen Kigen''' (道元希玄 ''Dōgen Kigen''), '''Eihei Dógen''' (永平道元 ''Eihei Dōgen''), '''Koszo Dzsojo Daishi''' (高祖承陽大師 ''Koso Joyo Daishi''), vagy '''Busso Dento Kokushi''' (仏性伝東国師 ''Bussho Dento Kokushi'') japán zen mester, író, költő, filozófus volt és a [[szótó]] [[zen]] meghonosítója Japánban. Eredetileg a [[tendai]] iskola buddhista szerzetese volt [[Kiotó]]ban, de elégedetlen volt az iskola tanításával, ezért elutazott Kínába, hogy megtalálja a szerinte hitelesebbnek vélt [[Buddhizmus]]t. Ott 5 évig élt és végül tanítványa lett egy kiváló tanítónak, Tendó Njodzsónak (天童如淨 Tendō Nyojō). Miután visszatért Japánba, a ''[[Fukanzazengi]]'' és a ''[[Bendóva]]'', irodalmi művein keresztül elkezdte bevezetni a [[zazen]] meditációs gyakorlatát. Végül megszakított minden kapcsolatot a befolyásos tendai iskolával, majd néhány évvel később feltehetően a közte és az iskola közötti ellentét miatt, elhagyta Kiotót és megalapított egy hegyvidéki kolostort, az [[Eihei-dzsit]] (Az örök béke temploma), ami a mai napig a szótó buddhista iskola főtemploma.

Dógen gyakran hangsúlyozta a [[zazen]] nagy fontosságát, valamint a [[Buddhizmus]] központi gyakorlatát, a [[meditáció]]t. Úgy vélte a zazen tanulása megegyezik a [[Zen]] tanulásával. Ez egyértelműen látszik az [[1243]]-as a ''[[Zazen-gi]]'' (坐禪儀 ''Zazen-gi'', ''A zazen törvényei'') című tanításában. Dógen tanította a zazent mindenkinek, még a laikusoknak is, férfinak, nőnek, minden társadalmi osztályt beleértve. A zazennel kapcsolatban Dógen a leggyakrabban kifejezetten a shikantaza[[sikantaza]]-ra utal, ami durván lefodítva, annyit tesz, mint „semmi más, csalcsak precíz ülés”, ami egyfajta ülő meditáció, ahol a meditáló személy ül „a ragyogóan éber figyelem állapotában, ami mentes a gondolatoktól, nincs tárgyhoz rendelve és nincs különösebb tartalomhoz kapcsolva.”

Dógen ezt a zazen gyakorlatot úgy hívta, hogy „gondolkodás nélkül” (hi-shiryosirjo), aminek az állapotában a személy tisztában van a dolgokkal, úgy ahogy azok valóban léteznek, a gondolkodáson túl és a nem-gondolkodásban ¬– aktív erőfeszítés az, hogy nem gondolkodunk.

A helyes mentális viselkedés Dógen szerint, aza megerőltetés nélküli nem-igyekvés, mert szerinte a megvilágosodás az már mindig jelen van.

Dógen zen gyakorlatának elsődleges alapja „a felvilágosodás gyakorlatának egysége” (''susó-ittó/susó-icsinjo''修證一如 shushō-ittō / shushō-ichinyo).

Dógen számára a zazen gyakorlása és a felvilágosodás megtapasztalása egy és ugyanaz. Ezt a gondolatát tömören kiemelte a ''Fukanzazengi'' című művében, ami az első szövegébenszövege, amit megírt JapábaJapánba való visszatérte után.

===Buddha-természet===

Dógen számára a [[Buddha- természet]] vagy [[Bussó]] (佛性 ''Busshō'') a természetes valóság természete minden létezőben. ''Sóbógenzó'' című művében írja, hogy „minden létező Buddha-természet” és még az élettelen dolgok is a Buddha-természetnek is egyfajta kifejeződései. Elvetett minden, olyan nézőpontot, ami a Buddha-természetet ideiglenes, lényeges belső létezőnek látta. Dógen úgy tartotta, hogy a Buddha-természet „mérhetetlen üresség”, „a valamivé válás világa” és hogy „a múlandóság maga a Buddha-természet”.

Dógen fogalma aaz [[Idő-létezőről]] (''[[Udzsi]]'', 有時 ''Uji'') egy lényeges része a Sóbógenzóban megjelenő metafizikájának. A hagymományos értelmezés szerint az „Udzsi” itt annyit tesz, hogy az idő az maga a létező és minden létező az idő. Udzsi mind az a változás és dinamikus cselekvés, ami a valamivé válás áramlásaként létezik, az egész világon minden létező idő. Ez a nézet tudósok által lett kifejlesztve, mint [[Steven Heine]], [[Joan Stambaugh]] és még sokan mások, ami arra motiválta őket, hogy összehasonlítsák Dógen munkásságát [[Martin HeideggerévelHeidegger]]ével. Azonban az utóbbi időben [[Rein Raud]] azt állította ez a nézet nem helyes, mert szerinte Dógen azt állítja, hogy minden létező pillanatnyi, mutatva ezzel, hogy így a ''Sóbógenzót'' olvasva jó néhány nem világos rész értelmet nyerne.

Egy másik lényeges része Dógen metafizikájának a Tökéletes kifejezésről (''[[Dótoku]]'', 道得 ''Dōtoku'') alkotott fogalma. Dógen két félekétféle nyelvet különböztet meg: [[mondzsi]] 文字, az első – [[Ernst Cassirer]] után – „fogalomról fogalomra haladó típus, ami folyamatosan alakítja a tapasztalatainkat és – alapjába véve – tulajdonképpen elsősorban alkotja a világot, amit tapasztalunk; és [[dótoku]] 道得, a második „pillanatnyi típus, ami teljes körű helyet foglal el és létrehozza a jelentés teljességét a kapcsolatok struktúráján keresztül.”

===Rinzai kritikája===

Dógen néha kritikus volt a [[rinzai]] iskolával szemben a sablonos és szellemi kóan gyakorlásukból adódóan (ugyanúgy a Sirjoken vagy a „Négy tisztánlátás” gyakorlása miatt) emellett a szútrák elhanyagolása miatt is.

Dógen továbbatovábbá nagyon kritikus volt [[Dainicsi Nonyin]] Japán [[Daruma]] iskolájával szemben is.

Dógen nézőpontja az erényről a ''Sóbógenzó'' szövegben van megvitatva, mint egy dolog, amit belsőleg kell gyakorolni, és ezáltal kívül fog megnyilvánulni. Más szóval, az erény egy olyan dolog, ami egyszerre belső és külső, abban az értelemben, hogy lehet gyakorolni a belső jó hajlamot és ugyanakkor ezeknek a belső jó hajlamoknak a kifejeződését.

Akkoriban szokás volt kínaiul írni a buddhista műveket, de ennek ellenére Dógen gyakran írt japánul, ezzel továbbítva a gondolatai lényegét egy olyan stílusban, ami egyszerre volt tömör, lenyűgöző és inspiráló. Dógen nem csaknemcsak a prózáiról híres, hanem a költészetéről is (Japán [[vaka]] stílusban és különféle kínai stílusokban). Dógen nyelvhasználata mindenhogy nézve eredeti.

Dógen mesterműve a ''Sóbógenzó'', beszédei és írásai – összegyűjtve kilencvenöt kötegbe. A témák a szerzetesi gyakorlatoktól, a nők és férfiak egyenlőségéig, a nyelv, létező és idő filozófiájáig kiterjednek. A munkásságában, mint saját életében is, Dógen hangsúlyozza az abszolút felsőbbségét a sikantazanak, és az elválaszthatatlanságát a gyakorlatnak és a megvilágosodásnak.

Dógen összeállított kínaiul egy 305 kóanból álló gyűjteményt is kommentárok hozzáadása nélkül. Gyakran hívják ezt ''[[Sindzsi SóbógenzónakSóbógenzó]]''nak (sindzsi: „eredeti és igazi írásjegyek” és sóbógenzó, többféleképpen van fordítva: „a jobb-dharma-szeme kincs” vagy „Igaz Dharma Szemének Kincse”). A gyűjtemény még ismert ''[[Sóbógenzó Szanbjakuszoku]]'' (A Háromszáz Sóbógenzó Költemény) néven továbbá ''[[Mana Sóbógenzó]]'', ahol mana egy alternatív olvasata a sindzsinek. A pontos dátum, amikor a könyv íródott vitatott, de [[Nisidzsima]] szerint Dógen feltehetően Kínaikínai utazása előtt kezdhette összeállítani a kóan gyűjteményét. Habár ezek a történetek általában kóanként vannak azonosítva, azonban Dógen ezekre úgy utalt, mint koszoku (ősi jellegzetesség) vagy innen (egy történet körülményei, okai vagy eredményei). A kóan szó alatt Dógen azt érti, „teljes valóság” vagy „Egyetemes Dharma”.

ElőadásokAz előadások, amiket Dógen tartott a szerzeteseknek az Eihei-dzsi monostorban, ésazok lettek összeállítva ''[[Eihei Kóroku címen]]'', ismert még a tíz kötetes ''[[Dógen Osó Kóroku]]'' (A kibővített Feljegyzése Dógen Tanító Beszédeinek). A prédikációk, előadások, mondások és versek nem sokkal Dógen halála után lettek összeállítva fő tanítványa, [[Koun Edzsó]] (孤雲懐奘, 1198–1280''Koun Ejō'' [[1198]]–[[1280]]) által, Szenne és Gien néven. Három fajta kiadása van ennek a szövegnek: az [[1598]]-as ''Rinnó-dzsi'' szöveg; egy híres verzió, ami [[1672]]-ben lett nyomtatva és egy olyan verzió, amit [[1937]]-ben fedeztek fel az Eihei-dzsiben, bár nem található rajta dátum, de ezt tartják a meglevő legrégibb verziónak. Egy másik gyűjteménye a beszédeinek a hat kötetes ''[[Sóbógenzó Zuimonki]]''. Ezek beszédek, amiket Dógen intézett a fő tanítványához, Edzsóhoz, aki [[1234]]-ben lett Dógen fő tanítványa. Ezek a beszédek Edzsó által lettek lejegyezve és megszerkesztve.

''Hókodzsóki'' (Hókjó-kor emlékei) a legkorábbi munkája Dógennek. Ez az egy kötetes műve, gyűjteménye a kérdéseknek és válaszoknak, amik Dógen és kínai tanára, Tendó NjódzsóNjodzsó (天童如淨, 1162–1228[[1162]]–[[1228]]) között zajlottak le. A kötetet [[1253]]-ban fedezte fel Edzsó Dógen papírjai között, 3 hónappal Dógen halála után.

*''[[Fukanzazengi]]'' (''Fukan-zazengi'') (Általános Tanács a Zazen Törényeihez): 1 kötetes; valószínűleg egyből Kínából való visszatérte után írta meg, [[1227]]-ben

*''[[Eihei soszo gakudó-jóinsú]]'' (''Eihei shoso gakudō-yōinshū'') (Tanács az Út Tanulásához): 1 kötetes; valószínűleg [[1234]]-ben íródott

*''[[Tenzo kjókun]]'' (''Tenzo kyōkun''): 1 kötetes; [[1237]]-ben íródott

*''[[Benóhó]]'' (''Benōhō'') (Szabályok az Út gyakorlásához): 1 kötetes; [[1244]] és [[1246]] között íródott

A „felvilágosodás gyakorlásának egysége” elképzelés annyira alapvető Dógen Zen választékában – és, ebből kifolyólag a szótó iskola számára is – hogy ez szolgált alapul a ''Susó-gi'' (修證儀 ''Shushō-gi'') munkája számára is, ami [[1890]]-ben lett összeállítva [[Takija Takusú]] (滝谷卓洲 Takiya Takushū ) és Azegami Baiszen (畔上楳仙 Azegami Baisen) által, mint bemutató és leíró összefoglalása Dógen nagy munkájának, a ''Sóbógenzónak''.