„Szerkesztő:Niza/Pallavicini György” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Niza (vitalap | szerkesztései) Eltávolította a lap teljes tartalmát |
Niza (vitalap | szerkesztései) Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor:
Nyáry Albert (festő)
Nyáregyházi báró '''Nyáry Albert''' ([[Fülek]], [[1871]]. [[június 2.]] – [[Budapest]], [[1933]]. [[szeptember 6.]]) festőművész, történész, régész, néprajzkutató, a [[lengyel–magyar kapcsolatok]] kiemelkedő alakja.
==Élete==
A számos országos hírű politikust és tudóst adó [[Nyáry család (nyáregyházi)|Nyáry családból]] származott. Apja [[Nyáry Jenő]] ősrégész, barlangkutató, a [[Főrendiház]] háznagya, nagybátyja [[Nyáry Albert (történész)|Nyáry Albert]] történész, levéltáros és heraldikus. Édesanyja Tihanyi Erzsébet.
Gyermekkorát [[Egyházasbást|Egyházasbáston]] (ma: ''Nová Bašta''), majd a [[Nógrád vármegye|nógrádi]] [[Piliny|Pilinyben]] töltötte. Az elemi iskola elvégzése után a budapesti Református Főgimnáziumba íratták. Tagja volt az önképzőkörnek, ahol különösen az irodalom és a történelem iránt érdeklődött. [[Thaly Kálmán|Thaly Kálmánnak]], apja barátjának a biztatására VIII. gimnazistaként tanulmányt írt [[II. Rákóczi Ferenc|II. Rákóczi Ferencről]]. Első olaj-festőkészletét maturandusz korában, az érettségire készülve kapta, ezzel Venneman németalföldi festő kocsmai mulatozókat ábrázoló festményét másolta le.
Az érettségit követően a [[Eötvös Loránd Tudományegyetem|Pázmány Péter Tudományegyetem]] (maː ''Eötvös Loránd Tudományegyetem'') jogi karára és rendkívüli hallgatóként a [[Képzőművészeti Egyetem|Képzőművészeti Főiskolára]] iratkozott be. Önkéntes katonaévében a budapesti 16-os [[Huszár|huszároknál]] szolgált.
Az egyetem elvégzése után rövid ideig hivatali és politikai pályával próbálkozott. Fogalmazó lett a Vallás- és Közoktatási Minisztériumban, de hamarosan lemondott, mivel nemzeti érzelmeivel nem tudta összeegyeztetni a [[Fejérváry-kormány]] megalakulása körüli fejleményeket. [[1906]]-ban [[1848-as Párt|48-as programmal]] képviselői jelölést vállalt Budapest [[II. kerület|II. kerületében]], ám itt is visszalépett még a választások előtt. Még ugyanebben az évben szóba került a neve azzal kapcsolatban, hogy [[Máramaros]] főispánjának nevezik ki. Szókimondó természete és idealizmusa miatt azonban itt sem vert gyökeret. Ezt követően régészettel és műgyűjtéssel kezdett foglalkozni.
[[1910]]-ben [[Miklóssi Ferdinánd Leó|Miklóssi Ferdinánd Leóval]] együttműködve életre hívta a [[Magyar-Lengyel Egyesület]] Előkészítő Bizottságát. Az Egyesület [[1912]]. december 18-án alakult meg, elnöknek egyhangúlag őt választották. A következő évben a vezetésével 100 tag zarándokolt el [[Lwów|Lwówba]] (''Lembergbe''), hogy megemlékezzék az [[1863]]-as [[Januári felkelés|januári felkelésről]]. (Egyik rokona, Nyáry Eduárd 48-as huszártiszt, az Olaszországi Magyar Légió tagja 1863. szeptember 3-án a panasówkai csatában esett el a felkelés résztvevőjeként.)
Az [[I. Világháború|I. világháborút]] huszárkapitányi rangban harcolta végig. Kifejezett kérésére az orosz fronton szolgált, mivel a Nyáry család hagyományait követve így kívánta a lengyel szabadság ügyét szolgálni. A világháború idején Miklóssival mintegy 600 főt toboroztak a [[Lengyel légió|Lengyel Légióba]], a katonák egy része a lengyel-bolsevik háborúban is rész vett (l. Polonia hadisegély).
1915. augusztus 25-én az egyesülettel körlevelet intézet a magyar törvényhatóságokhoz. Azt kérte tőlük, hogy forduljanak az Országgyűléshez, szólaljon fel Magyarország nevében a lengyel függetlenségért. Korábban hasonló történt az 1830-31-es novemberi felkelés után is, akkor többek között Kölcsey Ferenc és Deák Ferenc mondott beszédet. A körlevélnek megfelelő határozatot Kolozsvár és Moson vármegye hozott.
A háborút követően, egészen a haláláig több más lengyel szervezet megalapításában és vezetésében működött közre. E szervezetek létrehozása a lengyel-magyar kulturális, politikai és gazdasági kapcsolatok fejlődésével párhuzamosan zajlott (Bem Bizottság, Báthory István Emlék Bizottság, Légionisták Társasága, Magyar-Lengyel Kereskedelmi Kamara, Magyar Mickiewicz Társaság stb.). A lengyel ügy mellett olaj- és akvarell-festészettel, néprajzzal, történelemmel, sőt szépírással, vers- és dalszerzéssel is foglalkozott.
Felnőtt korában református hitről római katolikusra tért, a bérmaapai tisztet József főherceg töltötte be.
Utolsó pillanatáig a lengyel ügyért dolgozott. 1933-ban az esztergomi Sobieski János emlékmű avatásakor kapott agyvérzést, ami néhány nap alatt felőrölte szervezetét. Budapesti ravatalánál többek között Lukinics Imre történész, Lukács György volt vallás- és közoktatásügyi miniszter, Miklóssi Ferdinánd Leó, Ádám Éva író és Jász Géza sporttisztviselő, filozófiai író mondott beszédet. A pilisi családi kriptában helyezték örök nyugalomra.
Egyik versében írta:
Csendben élek, elvonulva,
A szívemben csak egy vággyal,
Bár nyugodnám lenn a földbe,
S a sírhalom lenne födve
Feslő, ringó rózsaággyal.
==Munkássága==
Egész életén át rendszeresen publikált, bibliográfiája 400 címet tartalmaz. Írásainak jó része tudományos és szakmai mű, tárca, illetve dalszöveg, de számos (főképp kéziratban maradt) regény, színdarab és filmforgatókönyv is szerepel benne.
Nagy számú lengyel tárgyú írása is született, s egyik megalapítója volt a Magyar-Lengyel Könyvtár könyvsorozatnak. A Lengyelországról szóló Feltámadó ország című darabját 1915-ben heteken át játszották az Urániában. 1929-ben a Zeneakadémián Chopin hazafiságáról tartott előadást. 1932-ben a rádióban Woroniecki herceg életútjáról beszélt. Az 1925-1930 között felépített kőbányai Lengyel templomnak a Częstochowai Madonna képével díszített oltárt adományozott. Számos emléktábla és emlékmű felállításában működött közre (mohácsi és esztergomi Sobieski emlékmű, salgótarjáni Báthory-szobor stb.) A Varsói Egyetem magyar tanszékének felállítását segítette.
Miután felhagyott rövidéletű politikai pályájával, Pilinyben, Gergén és Szécsényben saját költségén Árpád-kori sírokat tárt fel. Kutatásairól a Régészeti és Embertani Társaság ülésein, valamint az Archeológiai Értesítőben, az Urániában és más lapokban számolt be. Történeti tárgyú írásai jelentek meg a Századokban is.
Magyar porcelán, csempe és üveg gyűjteménye az egyik legértékesebb volt az országban. A kollekcióhoz tartozott egy holicsi anyag is, ami ritka tárgyakat tartalmazott. 1923-ban elárvereztette a gyűjteményt. A témához kapcsolódva számos tanulmányt írt a magyar gyári agyagipar történetéről, s adatgyűjtés során többször is beutazta Magyarországot.
Néprajzi kutatóként különösen a palócság érdekelte. E népcsoportra a palóc származású szécsényi ügyvéd, Pintér Sándor hívta fel a figyelmét. De foglalkozott a nász- és halotti ünnepekkel, a kuruzslással, a népi ipar tárgyköréből pedig a csizmadia és a gombkötő szakmákkal. Tanulmányai főképp az Etnographiában és a Néprajzi Értesítőben jelentek meg.
A Képzőművészeti Főiskolán Lotz Károly, Székely Bertalan, Aggházy Gyula és Greguss János tanította. Mind az olaj, mind a vízfestés technikáját szívesen alkalmazta. Tájképeket, népies életképeket, aktokat, élete vége felé portrékat festett. Képzőművészeti írásai leginkább kiállítási beszámolók.
==Főbb művei==
==Társaságok==
* Magyar-Lengyel Egyesület (1912, elnök)
* Magyar Nemzeti Irodalmi Társaság (1920, elnök)
* Magyar-Lengyel Kereskedelmi Kamara (1923, társelnök)
* Magyar Mickiewicz Társaság (1929, ügyvezető alelnök)
* Magyar Legionisták Társasága (1930, alapító)
* Nemzeti Phalanx (társelnök, társalapító)
==Kitüntetései==
* Arany szolgálati érdemkereszt a koronával a vitézségi érem szalagján (1917)
* Polonia Restituta rend parancsnoki keresztje (Order Odrodzenia Polski, Krzyż Komandorski)
* Lengyel Arany Érdemkereszt (Złoty Krzyż Zasługi)
==Emlékezete==
A XX. század első felében Bevilaqua Borsody Béla, Miklóssi Ferdinánd Leó és Palóczi Edgár mellett a legtöbbet tette a lengyel-magyar kapcsolatok fejlesztéséért. Hozzájuk hasonlóan azonban személyének és munkásságának az emléke mára megkopott. Sem a magyarországi lengyel szervezetek, sem a két állam intézményei nem őrzik az emlékét.
==Jegyzetek==
<ref>Kölcsey és Deák is lelkesítő beszédet tartott a magyar országgyűlésben a novemberi felkelés (1830-1831) bukása után. Deáknak ez volt a legelső beszéde, és ekkor fogalmazta meg híres mondását: „Nemzetek vesznek, nemzetek lesznek”. </ref>
==Források==
* Irod. Nyáry Pál: Báró Nyáry Albert élete és munkássága (Bp., 1936).<ref> http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-87.html Magyar Néprajzi Lexikon</ref>
== Külső hivatkozások ==
* [{{MEK|00300/00355/html/ABC10888/11336.htm}} Magyar életrajzi lexikon]
{{Portál|Lengyelország|-|Történelem}}
{{Nemzetközi katalógusok}}
{{DEFAULTSORT:Nyary Albert}}
[[Kategória:Magyar régészek]]
[[Kategória:Magyar néprajzkutatók]]
[[Kategória:Magyar jogászok]]
[[Kategória:Magyar műgyűjtők]]
[[Kategória:Magyarország művelődéspolitikusai]]
[[Kategória:Magyar–lengyel kapcsolatok]]
[[Kategória:Magyar festők]]
[[Kategória:1871-ben született személyek]]
[[Kategória:1933-ban elhunyt személyek]]
| |||