„Állami Középipartanoda” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
alcímek jav
Hivatkozás törlése (a lap nem létezik, amelyre hivatkoztak)
30. sor:
== A századfordulón ==
[[Fájl:Thököly út 48..jpg|thumb|353x353px|A Vegyipari Középiskola (1954-től Petrik Lajos Vegyipari Technikum, majd Szakközépiskola) épülete - Thököly út 48.]]
Érdemei elismeréseképpen 1898-ban az iskola megkapta a „felső ipariskola” címet, új neve pedig Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola lett. A három fő szakirány a fém- és vasiparral, valamint a faiparral egészült ki. Az építész szakirány a megnövekedett érdeklődés miatt még 1902-ben kivált, és kezdetben külső telephelyként, majd önálló intézményként (mint Felső Építő Ipariskola) folytatta munkáját. Jelenleg is Budapesten, a Thököly út 74. szám alatt található. A vegyészet iránti kereslet megkövetelte egy önálló épület fenntartását, így a szakág 1912-ben ideiglenesen átköltözött a Vas utca 19.-be. 1921-ben visszaköltözött a Népszínház utcai épületébe, azonban így is egyre több jelentkezőt volt kénytelen visszautasítani. A [[Közoktatási Minisztérium]] a problémák orvoslása érdekében helyt adott a vegyész szakosztály kérésének, és a Felső Kereskedelmi Iskola épületét (a Thököly út 48.) jelölte ki új székhelyül, amelybe végül 1940-ben költözhettek be, s önálló intézményként, Vegyipari Középiskola néven működött tovább. Az intézmény gyakorlatilag ekkor bomlott fel, összesen három jogutód szervezetre.
 
== Jogutódai ==