„Gink Károly” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
48. sor:
==Művészetéről, munkáiról==
Munkájában tökéletesre törekedett, és kiadóitól is ezt várta el, minimum szintnek. Érzékeny művész volt. Nézetei, és elvárásai miatt sokszor ütközött a kiadók válogatásaival. Elszántan védte képeit igazát, és amikor "átszerkesztették" válogatásait egy-egy kötethez, már nem érezte magáénak a kész könyvet. Ilyen volt az 1976-ban megjelent Magyarország, vagy a Magyar tájak művészete című kötetek, amelyet a Corvina Kiadó akkori művészeti vezetőjével való állandó vita és veszekedés kísért. Zavarta az a konzervatív szemlélet, amely nem várt tőle többet egyszerű levelező-lap stílusnál, főképp amikor megmondták neki mikor milyen objektívet, vagy színszűrőt használjon.
Élete legfontosabb része Bartók zenevilágának képi megfogalmazása (1976). Több mint 200 önálló kiállítása volt. 52 könyvet illusztrált, több könyvben foglalkozott a kaukázusi népek, [[India]], [[Görögország]] kultúrájával.▼
Viszont magáénak érzete a Ligheát, Az én világom-at, a [[Devecseri Gábor]]ral való utazásának emlékét őrző Ithakát, vagy az Üzbegisztánt, Grúziát, az Európai pillanatok kötetét. A Csongrád megyéről készülő könyve esetében például közel öt hónapot hadakozott, mire repülési engedélyt kaphatott néhány légi felvétel elkészítésére, amelyet azután számos intézményen, biztonsági csatornán keresztül verekedve leredukálódott az a néhány kép, amelyik bekerülhetett a kötetbe. A címlapját kitalálva napokon keresztül járta a vidéket a legmegfelelőbb, és legkifejezőbb terület megtalálására, s ott is idő volt kiválasztani a legmegfelelőbb napállást, fényviszonyokat, amiből azután lett egy Csongrád megyére jellemző fénykép a könyv borítójára.
Nem valósult meg a "Művészek közelről" című albuma, amelyben már olyan portrék sorakoztak, mint Koszta, [[Szőnyi István]], [[Bernáth Aurél]], [[Füst Milán]]. Menet közben még számos más portrét készített, amely szakított az addigi sémákkal, amely az írókat töprengőn, azt íróasztaluknál ábrázolta, a szobrászokat beállított faragás, mintázás közben, s a festőket meg a kész művek elé állítva, mintha részesei lennénk az elegáns ruhába öltözött festők beállított ecsetvonásainak. A lektorral történt vitája kapcsán a kiadó elállt a tervtől, illetve másokkal csinálták meg ezt, miközben számos művész is tiltakozott Gink szókimondó portréi miatt.
Olyan munkái, mint a "Fából faragott királyfi" (1976), amely [[Bartók Béla]] színpadi művének vizuális átirata lett, stílusteremtővé váltak. "Bartók zenéjét úgy tudtam hűen közvetíteni, hogy ugyanakkor önálló kifejezési módot találtam ki. Ha megmutatnám az eredeti képeket, el sem hinné, hogy a pokoli naturalizmusból mi lett a laboratóriumban" - vallja a művész. Meggyőződése volt, hogy a kép nem a felvételkor készül, hanem a laboratóriumban. A technikai eszközök adott esetben kifejezési formává emelkednek. "Túllépte a fotó határait"- írták akkoriban a könyv fogadtatása kapcsán. "A fotó kifejezési formái annyira tágíthatók, mint a festészetiek, vagy a grafikaiak. A felelőssége is azonos a többi művészetével: igazat mondja, ne csak a valódit".
▲
[[Fájl:Gink Károly sírja.jpg|thumb|bélyegkép|jobbra|265px|Gink Károly és lánya, Gink Judit sírja a Farkasréti temetőben]]
| |||