Főmenü megnyitása

Módosítások

 
Munkájában tökéletesre törekedett, és kiadóitól is ezt várta el, minimum szintnek. Érzékeny művész volt. Nézetei, és elvárásai miatt sokszor ütközött a kiadók, szerkesztők, lektorok álláspontjaival. Elszántan védte képeit igazát, és amikor "átszerkesztették" válogatásait egy-egy kötethez, már nem érezte magáénak a kész könyvet. Ilyen volt az 1976-ban megjelent "Magyarország", vagy a "Magyar tájak művészete" (1968) című kötetek, amelyet a Corvina Kiadó akkori művészeti vezetőjével való állandó vita és veszekedés kísért. Zavarta az a konzervatív szemlélet, amely nem várt tőle többet egyszerű levelező-lap stílusnál, főképp amikor megmondták neki mikor milyen objektívet, vagy színszűrőt használjon.
Viszont magáénak érzete a "Ligheát" (1967), "Az én világom"-at (1974), a [[Devecseri Gábor]]ral való utazásának emlékét őrző "Ithakát" (1969), vagy az "Üzbegisztánt" (1973), "Grúziát"(1973), aza [[Keresztury Dezső]] verseivel elkészült "Európai pillanatok"(1968) kötetét. A Csongrád megyéről készülő könyve (1971) esetében például közel öt hónapot hadakozott, mire repülési engedélyt kaphatott néhány légi felvétel elkészítésére, amelyet azután számos intézményen, biztonsági csatornán keresztül verekedve leredukálódott az a néhány kép, amelyik bekerülhetett a kötetbe. A címlapját kitalálva napokon keresztül járta a vidéket a legmegfelelőbb, és legkifejezőbb terület megtalálására, s ott is idő volt kiválasztani a legmegfelelőbb napállást, fényviszonyokat, amiből azután lett egy Csongrád megyére jellemző fénykép a könyv borítójára.
Nem valósult meg a "Művészek közelről" című albuma, amelyben már olyan portrék sorakoztak, mint Koszta, [[Szőnyi István (festő, 1894–1960)|Szőnyi István]], [[Bernáth Aurél]], [[Füst Milán]]. Menet közben még számos más portrét készített, amely szakított az addigi sémákkal, amely az írókat töprengőn, azt íróasztaluknál ábrázolta, a szobrászokat beállított faragás, mintázás közben, s a festőket meg a kész művek elé állítva, mintha részesei lennénk az elegáns ruhába öltözött festők beállított ecsetvonásainak. A lektorral történt vitája kapcsán a kiadó elállt a tervtől, illetve másokkal csinálták meg ezt, miközben számos művész is tiltakozott Gink szókimondó portréi miatt.
Olyan munkái, mint a "Fából faragott királyfi" (1976), amely [[Bartók Béla]] színpadi művének vizuális átirata lett, stílusteremtővé váltak. ''"Bartók zenéjét úgy tudtam hűen közvetíteni, hogy ugyanakkor önálló kifejezési módot találtam ki. Ha megmutatnám az eredeti képeket, el sem hinné, hogy a pokoli naturalizmusból mi lett a laboratóriumban"'' - vallotta a művész. Meggyőződése volt, hogy a kép nem a felvételkor készül, hanem a laboratóriumban. A technikai eszközök adott esetben kifejezési formává emelkednek. "Túllépte a fotó határait"- írták akkoriban a könyv fogadtatása kapcsán. ''"A fotó kifejezési formái annyira tágíthatók, mint a festészetiek, vagy a grafikaiak. A felelőssége is azonos a többi művészetével: igazat mondja, ne csak a valódit".'' - mondta Gink
Több mint 200 önálló kiállítása volt, amelyből jelentős részt vállal a Bartók és Kodály művek érzését felidéző képeinek nemzetközi kiállításturnéja. 52 könyvet illusztrált, több könyvben foglalkozott a kaukázusi népek, Üzbegisztán, Örményország, Grúzia, Azerbajdzsán világával, de kedvelt volt [[India]], [[Görögország]] kultúrájával foglalkozó könyvei is.