„Iggy Azalea” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
BinBot (vitalap | szerkesztései)
a Hipp-hopp kijavítom a hiphopot! Mintha egy helyesírási felmérő példamondata lenne.
Wb1276 (vitalap | szerkesztései)
66. sor:
 
=== 2015-napjainkig: második stúdióalbum ===
 
Erre az év tavaszára tervezte Iggy Azalea első aréna turnéját, mely a The Great Escape Tour címet kapta, ám az év márciusában bejelentette, hogy átütemezik a turnét őszre, mely meg is történt, végül 2015 májusában véglegesen eltörölte mentális kifáradásra, és új tervekre hivatkozva. 2015. május 4-én debütált a [[Pretty Girls]] című szám, mely [[Britney Spears]] és Iggy közös dala. A dalt előadták a 2015-ös [[Billboard Music Awards ]]-on.
 
Második stúdióalbumán való munkálatokat még az év elején kezdte el, viszont júniusban Twitterén jelentette be, hogy az azon való munkát teljesen elölről kezdte. A Seventeen Magazinnak elárulta, hogy “szeretné újra feltalálni Iggy Azalea-t”, ezért teljesen új stílusú albumot fog készíteni. 2016. január 9.-én megosztotta az egyik zenemegosztó portálon "kostoló" számát, az AZILLION-t, amit több-kevesebb pozitívummal örvendeztek meg rajongói.
 
Az album jelen pillanatban 2016. elejére-ra várható a turnéval együtt.
 
== Fordítás ==