„Trefort Ágoston” változatai közötti eltérés

Trefort érdeklődése az irodalom irányába fordult ebben az időben. [[1839]]-ben, a Pozsonyban megjelenő Századunk folyóiratban kezdeményezett egy felszólítást, amelyet több neves személyiség is aláírt. sajtóbaEzzel javasoltaszorgalmazta a magyar képzőművészet ápolásáraápolását egyszolgáló „MűvészetiPesti Egylet”Műegylet alapításátmegalapítását.<ref>{{cite web|url= http://www.mke.hu/lyka/03/3-3-5-muegylet.htm| title= Bayer József: A pesti Műegylet kezdeményezői és első megtámadói, mke.hu|accessdate=2017-01-10}}</ref> Ez volt első fellépése a nyilvánosság előtt, és ennekamelynek eredménye lett a [[Pesti Műegylet]] megalapítása lett, amelynekhazánk első képzőművészeti szakintézménye, amely 25 éven át működött, egyben első elnöke is ő lett. Ezekben az időkben bontakozott ki a [[centralisták|centralista csoport]] (Eötvös, Trefort, [[Szalay László (jogász, 1813–1864)|Szalay]] stb.). Önéletírásában így ír erről az időszakról: ''„A pesti társaság nagyobb része Pozsonyban volt, az ifjúság nagy izgalomban égett. Némely vonatkozásban én is az ifjúság nemesebbjei közé tartoztam”''.

[[1860]]. [[december 11.|december 11-én]] tisztújítás alkalmával a megye első alispánjává választották, [[1861]]. [[március 18.|március 18-án]] azonban lemondott. Ugyanebben az évben országgyűlési képviselővé választották. Részt vett továbbá az alföldi Vasútbizottmány munkájában is. Bekapcsolódott a [[kiegyezés]]t előkészítő politikai körbe. [[1867]] után meglazultak Békés megyei kapcsolatai, felesége halála után végleg Pestre költözött. [[1872]]-ben már [[Sopron]]ban választották meg országgyűlési képviselővé. [[1871]]-ben meghalt [[Eötvös József (író)|Eötvös József]], akiben igen közeli barátját veszítette el. Azonnal felajánlották neki a [[Magyarország oktatásügyi minisztereinek listája|vallás és közoktatásügyi miniszter]]i pozíciót, ám ezt csak [[1872]]-ben, másodszori felkérés után fogadta el, így a [[Lónyay-kormány]] tagjaként kezdte meg működéséttevékenységét. Ezzel párhuzamosan ideiglenesen földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterként is dolgozott ([[1876]]. [[augusztus 21.|augusztus 21-étől]] [[1878]]. [[december 5.|december 5-éig]]). A [[Szlávy-kormány|Szlávy-]], [[Bittó-kormány|Bittó-]], [[Wenckheim-kormány|Wenckheim-]] és [[Tisza Kálmán-kormány|Tisza-kormány]]okban egészen haláláig, [[1888]]-ig ült a miniszteri székében.

Trefort a művelődésügy korszerűsítésében az Eötvös által kijelölt úton haladt tovább, de gyakorlatiasabban folytatta a polgári közoktatási rendszer kiépítését. Ekkor még persze nem rendelkezett kész programmal, de hangsúlyozta a népnevelés fontosságát, és a [[felsőoktatás]] problematikáit, viszont meg sem említette a [[vallás]] és az [[egyház]]ügyi kérdéseket. Ennek az lehetett az oka, hogy ezek terén a korban kevesebb probléma merült fel, mint más kérdésekben.

Ekkor készültek el a Műegyetem Múzeum körúti épületei, az Egyetemi Könyvtár, az Orvostudományi Kar, s az [[Üllői út]] mentén a „Klinikai negyed” épületei. Az oktatás kérdésének terén végzett munkája során szaporította a [[tanszék]]ek számát is. Új tanulmányi és vizsgarendet, fegyelmi szabályzatot hozott létre, amelyekkel egységesítette az egyetemek szervezetét. Fontos intézkedése volt, hogy kiterjesztette az egészségtan oktatását a [[jog]]i és [[bölcsészet]]i karokra, s megszervezte a [[középiskola]]i egészségtan-tanári és iskolaorvosi tanfolyamokat is. Trefort szerint döntő tényező a tanár személye, ezért a személyi kérdésekben elfogulatlanul döntött felülkerekedve a felekezeti szempontú gondolkodáson. Továbbá biztosította az iskolateremtő, kiemelkedő tudású professzorok működését. A bölcsészkar történetében kevés olyan időszak volt, mikor egy időben annyi valóban kiváló professzor működhetett, mint Trefort alatt. A bölcsészkar fejlődésére nézve fontos eredmény a szemináriumok intézményének megalkotása és a tanulmányi idő háromról négy évre emelése. Az egyetemen az előadások látogatásán kívül a tudomány alaposabb elsajátítására kevés lehetőséget biztosított. Ugyanakkor [[Európa]] több felsőoktatási intézményében a század második felére már általánossá vált ez a gyakorlat. A szemináriumi rendszer célja a diákok és tanárok folytonos érintkezése, útmutatás és gyakoroltatás által a tudomány módszerébe annyira beavatni, hogy idővel maguk is művelni tudják azt.