„A megszabadított Jeruzsálem” változatai közötti eltérés

Az eposz először [[1581]]-ben, a költő akarata ellenére jelent meg. Később művét újraírta és [[1593]]-ban ''Gerusalemme conquistata'' (A meghódított Jeruzsálem) címen jelentette meg. Az utókor azonban az eredeti változatot tekinti a végleges szövegnek.

Tárgya és történeti alapja: a [[Bouillon Gottfried]] (Goffredo, Godofred) vezette első keresztes hadjárat idején [[Jeruzsálem]] elfoglalása. A történelmi események azonban háttérbe szorulnak, és – a barokk ízlésnek megfelelően – a kalandok, a szerelmi epizódok, a mesés elemek kapnak nagy szerepet.

Gábriel arkangyal közli Goffredóval Isten akaratát: neki kell vezetnie a keresztes hadjáratot, hogy felszabadítsák Jeruzsálemet a muszlimok uralma alól. A hír kiváltja a keresztesek felháborodását, mert több tekintélyesebb lovag is van a seregben. Végül a bölcs [[Remete Péter]] tanácsára elismerik őt vezérnek, és a kereszténység legjobb lovagjai Jeruzsálem ellen vonulnak. Kelet uralkodóit megrémíti a közeledő sereg híre. Egyiptom királya alkudozni igyekszik a keresztesekkel. Vazallusa és Jeruzsálem uralkodója, ''Aladino,'' a keresztények kegyetlen üldözője összegyűjti az iszlám világ legjobb harcosait, hogy megvédje a várost. Az első ostrom idején kitűnik közülük az óriás ''Argante'' és az amazon leány, ''Clorinda; '' a keresztény seregben pedig maga ''Goffredo, Tankredi'' és ''Rinaldo,'' az itáliai föld fia. Jeruzsálem falainál a keresztesek vezére megállítja a támadást, mert még nem jött el a város bevételének ideje, de végül természetesen győzelmet aratnak, elfoglalják a várost.

A pogány Argante igazi katona, aki lenéz mindenféle istenséget, egyedül kardjában bízik, és csak a hozzá méltó ellenfél, Tankredi győzi le. A város védelmében életét is feláldozni kész ''Solimano'' Rinaldo kezétől hal meg. Az egyiptomiak vezérével Goffredo végez, akinek alakja különösen halványan van megrajzolva. Kidolgozottabbak a női alakok, változatosabbak és költőibbek a szerelmi jelenetek, melyek gyakran megszakítják a küzdelmet.

Tasso mintaképe [[Ludovico Ariosto]] volt, akinek igyekezett meghaladni ''Orlando furioso (Őrjöngő Lóránd)'' című eposzát, bár átemelt belőle motívumokat. Ezért az oldottabb ''lovagi eposz'' mintái mellett művében a szigorú klasszikus szerkesztési szabályokat, a ''hagyományos eposz''i „kellékeket” is (propozíció, invokáció, enumeráció, stb.) alkalmazta. „Így maga a történet eléggé száraz cselekményűvé lett, hősei nem jellemek, hanem magatartásképletek lettek.”<ref>[[Hegedüs Géza]] i. m.</ref> Egy-egy epizódja vagy jellemző részlete pedig [[Publius Vergilius Maro|Vergilius]] [[Aeneis (epika)|Aeneis]]-ának nyilvánvaló átvétele, – amint ezt már [[Arany János (költő)|Arany János]] kimutatta.<ref>''Zrínyi és Tasso'' című akadémiai székfoglalójában (1859).</ref>

Az eposz tehát azon fordul meg, hogy Rinaldo legyőzi magában a szenvedélyt, az érzékiséget és vállalja a hősi élet veszélyeit. Jó és rossz harca itt már nem kívül játszódik le, nem két külső erő között, mint [[Dante Alighieri|Dante]] ''[[Isteni színjáték]]''ában, hanem belül, az egyén lelkiismeretében, mint önmagára ébredés. Tasso lovagokról szóló eposzában „megszólal a lélek. (…) Erminia idilli élete a természet ölén; Armida, a boszorkány, aki Rinaldo távozása után ráeszmél, hogy elsősorban asszony: ezek már a lélek szomorú diadalai.”<ref name="Szerb Antal i. m">Szerb Antal i. m.</ref>

Tasso számára ez nagy csapást jelentett és betegségét bizonyára súlyosbította.

1587-ben kezdte átdolgozni, több részét újraírta, majd évekig csiszolgatta művét, – valójában elszegényítette. „Elveszett belőle a merész képzelet, az érzéki lágyság, amelynek hatását köszönhette.”<ref> name="Szerb Antal i. m.<"/ref> Végül 1593-ban ''Gerusalemme conquistata'' (A meghódított Jeruzsálem) címen jelentette meg. Az utókor azonban az átdolgozott változatot nem fogadta be, szövegéről megfeledkeztek, és az eredeti változatot tekintik a végleges szövegnek.

Arany János a mű egy kis részletét, 32 szakaszát fordította le. Az eposznak több magyar fordítása is készült: Tanárki János (Pest 1805), Bálint Gyula (Bécs, 1883) és Jánosi Gusztáv (Budapest, 1893). Ezek a mű teljes szövegét átültető fordítások szorgalmas munkák, de a hősköltemény líraiságát, szépségét nem tudták közvetíteni.