„Radio Ga Ga” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
BinBot (vitalap | szerkesztései)
a Széleskörűen egybe; széles körű/körben, szóba jöhető, szóba hoz stb. külön (kézi botszerkesztés)
KobeatBot (vitalap | szerkesztései)
a clean up AWB
43. sor:
 
==Megjelenés és fogadtatás==
Kislemezen is megjelent 1984. január 23-án, és nemzetközi sikereket ért el. Ez volt az együttes első lemeze, amely saját, könnyen megkülönböztethető katalógusszámot kapott az EMI-től (QUEEN 1). A kiadó széles körű reklámkampányt szervezett a támogatására, többek közt a londoni buszok oldalán jelentek meg hirdetések, valamint közreadtak egy telefonszámot is, amelyet felhívva hallani lehetett egy részletet a dalból.{{h|Gunn–Jenkins|1992|p=169}} Angliában a második helyet érte el a slágerlistán, és egy hónap alatt 200 ezer példányban kelt el, Amerikában a tizenhatodik helyre került, valamint listavezető lett Olaszországban, Németországban, Svédországban, Belgiumban és Írországban. Az első kiadású kazettákon még „Radio Ca Ca” néven jelent meg, de féltek, hogy a rádiók nem játszanák a provokatív cím miatt (a „ca ca” franciául ürüléket jelent), ezért megváltoztatták – bár Taylor szerint ha valaki figyelmesen hallgatja a dalt, még hallhatja, ahol bizonyos helyeken „radio ca ca”-t énekelnek.{{h|Blake|2010|p=278}}{{h|Freestone–Evans|2006|p=70}}
 
A sajtó javarészt hűvösen fogadta, az ''[[New Musical Express|NME]]'' rosszindulatúan írta róla: „Hiányzik belőle az ötlet, a művésziesség és a következetesség. Nyers zagyvaság az egész, tönkretette a hangulatomat.”, míg a ''[[Record Mirror]]'' valamivel enyhébben, de ugyancsak gúnyosan azt írta: „Hosszú szünet után a Queen újra dübörög. Most egy pár hétig egyebet se fogunk hallani, mint hogy »Radio Ga Ga, Radio Goo Goo…«”{{h|Gunn–Jenkins|1992|p=169}} A ''[[Rolling Stone]]'' kritikusa cinikusan írta róla: „újabb instant ékkő a Queen Top 40-es koronáján [...] a Queenes [[Harmadik Birodalom|Deutschland Uber Alles]] stílusban.”<ref name="rs">{{cite journal|journal=[[Rolling Stone]]|issue=419|first=Parke|last=Puterbaugh|language=angol|accessdate=2010-11-21|url=http://www.rollingstone.com/music/reviews/album/3045/22215|title=The Works|year=1984|month=április}}</ref> Sandy Robertson a ''[[Sounds]]''ban ellentmondásosnak találta a zene és szöveg kapcsolatát: „…a rádióról szól (a rádiók játszani fogják), a rádió elértéktelenedésének kritikája (botrány garantálva), és nagyszerű példája annak a dübögő, bosszantóan áramvonalas, habkönnyű popzenének, amelyet maga a dalszöveg is támad (a rádiók még többet fogják játszani, és még több botrány garantálva). ”<ref>{{cite journal|journal=[[Sounds]]|url=http://www.queenarchives.com/index.php?title=Queen_-_02-25-1984_-_The_Works_-_Sounds|title=Fred or alive|pages=26|first=Sandy|last=Robertson|year=1984|month=február}}</ref> Lloyd Sach az ''[[USA Today]]''-ban kedvelte, de a szöveget ő is ellentmondásosnak tartotta: „meg kell hagyni, elegáns, érzelmes óda a rádiózáshoz – bár nem teljesen jogos a leereszkedésük, tekintve hogy ők maguk is mennyit tettek azért, hogy olyan rossz legyen az a rádió.”<ref name="usatoday">{{cite journal|journal=[[USA Today]]|url=http://www.queencuttings.com/images/80s/USAToday_26mar1984.jpg|title='The Works' – Heartfelt, hard-pop basics|first=Lloyd|last=Sachs|date=1984-03-26}}</ref>
51. sor:
== Videoklip ==
[[Fájl:Queen-Radio-GaGa.jpg|230px|bélyegkép|jobb|A videoklip egyik jelenete, ahol az együttes futurisztikus repülőalkalmatosságon utazik]]
A dalhoz nagy költségvetésű, híres videoklip készült. [[Giorgio Moroder]] producer akkoriban vásárolta meg az 1927-es klasszikus német némafilm, a ''[[Metropolis (film, 1927)|Metropolis]]'' jogait, és musicalt akart készíteni belőle. Szerette volna, ha Mercury elénekel egy dalt a filmzenealbumon, és cserébe felajánlotta, hogy engedélyezi a film bizonyos részeinek felhasználását az együttesnek. {{h|Freestone–Evans|2006|p=103}} Emellett a német kormánynak is kellett fizetniük a jogokért. Taylor úgy érezte, hogy egy fekete-fehér némafilm hasonló érzést vált ki, mint amiről részben a dal is szól: „rokon azzal a nosztalgiával, amit a gyerekkorom iránt érzek, amikor éjszakánként a takaróm alatt a Radio Luxembourg-ot hallgattam”. A filmet [[David Mallet]] rendezte, és 110 fontba került. A [[bluebox technika|bluebox]] jeleneteket 1983. november 23-án és 24-én vették fel a St. John’s Woodban található Carlton tévéstúdióban, a tömegjeleneteket pedig a Shepperton stúdióban.{{h|Freestone–Evans|2006|p=103}}{{h|Purvis|2007|p=237}} A tömegjelenetekben az együttes ötszáz rajongója szerepelt.{{h|Gunn–Jenkins|1992|p=168}}
 
A klipben az együttes a ''Metropolis''ban látható futurisztikus városban látható, amint egy repülő autóban ülnek, amelyet Taylor vezet. A tömegjeleneteknél az együttes egy emelvényen adja elő a dalt, a közönség pedig utánozza a tapsaikat és ökölrázásukat. Egy másik, párhuzamosan futó jelenetsorban egy négytagú család gázálarcban várja a bombázást, és az apa kérésére a fiú bekapcsolja a rádiót. Ezek a jelenetek keverednek a második világháborúban bombázott Londonról készült rövid, archív jelenetekkel. A dal közepénél a család fellapoz egy „Favourite Years” című könyvet, amelyben az együttes ismert klipjeiből láthatóak jelenetek. A klip végén a család leveszi a gázálarcot, de akkor megremeg az épület, és robbanó bombák fénye villan. A klipet a „Legjobb művészi rendezés” kategóriában jelölték az [[1984-es MTV Video Music Awards]] átadón, de nem nyert.<ref>{{CitWeb|url= http://www.mtv.com/ontv/vma/1984/|szerző= |cím= 1984 Video Music Awards|nyelvkód=en |kiadó= |weblap= mtv.com|dátum= |elér=2013-04-26}}</ref> Miután a ''[[Top of the Pops]]'' műsor lejátszotta, [[John Peel]] műsorvezető azt mondta róla, hogy a nácik nürnbergi gyűlésére emlékeztette.{{h|Hodkinson|2004|p=161}}
131. sor:
|}
{{col-break}}
'''7" kislemez <small>(EMI QUEEN 1, Anglia / Capitol B-5317, Amerika)</small>'''
 
# Radio Ga Ga – 5:49