„Giulio Caccini” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Évszámok és más számok toldalékának hangrendi egyeztetése kézi ellenőrzéssel |
a →Élete és munkássága: clean up AWB |
||
23. sor:
== Élete és munkássága ==
Fiatalkoráról annyit tudtak kideríteni, hogy [[Róma|Rómában]] tanult [[viola da gamba|violán]] és [[hárfa|hárfán]] játszani. A Capella Giulia karvezetőjének volt a tanítvány ([[Giovanni Animuccia]]). 1565-ben a [[Medici-család|Mediciek]] szolgálatába lépett, Cosimo de Medici magával vitte [[Firenze|Firenzéb]]e. Itt a Medici udvar tenor énekese lett és lehetősége nyílt zenei tanulmányai folytatására is, a Scipione delle Pelle tanítványa lett, majd nemsokára belépett az akkori [[Itália]] egyik leghíresebb tudós-zenész társaságába, a Cameratába. A társulat igencsak aktív tagjának mutatkozott.
A Camerata célul tűzte ki az [[antik tragédia]] feltámasztását. Létrehozták a [[monódia]] stílusát, amellyel olyan zenei nyelvezetet akartak megalkotni ami biztosítja a szöveg érthetőségét és leszámol a késő [[reneszánsz]] imitatív szerkesztési módjaival. A [[Homofónia (zene)|homofónia]] alkalmazása, az ellenpont elvetése nagy újdonságnak számított a maga korában. A csoport tevékenysége gyakorlatilag a [[barokk zene]] kezdetét jelentette, ebben állt legnagyobb jelentősége az [[Opera (színmű)|opera]] műfajának életre hívása mellett. Az opera tulajdonképpen a túlságosan elburjánzott énekes többszólamúság reakciójaként jött létre.
29. sor:
1592-ben Caccini, mint Bardi gróf kísérője [[Róma|Rómába]] utazott, itt a [[konzervatív]] [[Giovanni Pierluigi da Palestrina|Palestrina]] pártiakkal vívott küzdelemben sikerrel vette fel a küzdelmet a monódia elismertetése érdekében. 1604-ben [[Medici Mária francia királyné|Medici Mária hercegnőt]] kísérte el Párizsba, és egy éven át a francia fővárosban tartózkodott. Caccini inkább kiváló előadó, semmint zeneszerző és teoretikus alkotott maradandót. Rendkívül kicsinyes vitái voltak zenésztársaival, úgy tűnik volt benne egy jó nagy adag szakmai féltékenység a Camerata többi tagja iránt. Különösen [[Jacopo Peri]]vel folytatott versengése volt nevezetes.
[[Fájl:Caccini - le nuove musiche.jpg|thumb|
Perivel egy időben ő is megzenésítette az ''Euridice'' [[Ottavia Rinuccini]] által írt szövegkönyvét. Caccini darabja cikornyásabb, koloratúrosabb, de akárhogy is nézzük zeneileg messze elmarad Peri mögött. Egyetlenegy jelenetet sikerült igazán nagy drámai erővel ábrázolnia: amikor Orfeusz belép az alvilágba. Caccini a ''Dafne'' [[librettó]]ját is megzenésítette, szinte azonnal Peri darabja után, de az ő művének sem maradt fenn a zenéje.
Caccini zenei vállalkozásába egész családját bevonta. Felsége Maria Fastero, aki egy igen gazdag kereskdőnek volt a lánya, éppen úgy kivette a részét férje hírnevének öregbbítéséből, mint gyermekei Pompeo, [[Francesca Caccini|Francesca]] és Settimia. Miután gyermekeit alapos zenei képesítésben részesítette, bevonta őket zenekarába, műveinek előadásába.
A Perivel folytatott versengéssel egy időben rendkívül nevetséges szópárbajt folytatott arról, hogy tulajdonképpen ő a monódia megteremtője. Ma minden zenetörténész egyetért abban, hogy a monódia kialakítása egy hosszú folyamat eredményként jött létre, amely semmiképpen sem köthető egy ember nevéhez és ha az elméleti megalapozásról van szó, akkor abban a legnagyobb érdeme [[Vincenzo Galilei]]nek volt. Az azonban igaz, hogy Caccininek volt döntő szerepe a dallamosság és az énekhang elsődlegességének hangsúlyozásában. Mindenesetre ő maga kinevezte magát a monódia feltalálójának.
Karrierista törekvéseiben nem tekintett senkit és semmit, [[Emilio de Cavalieri|Cavalierit]] is kitúrta a [[IV. Henrik francia király|IV. Henrik]] és [[Medici Mária francia királyné|Medici Mária]] házasságakor tartandó ünnepségek zeneigazgatói állásából. De akárhogy is ügyeskedett, az 1600-as évekre csökkent a befolyása a zenei életben és szép lassan Peri került előtérbe. 1614-ben firenzei Santa Annunziata kórusának lett a vezetője. 1618-ban itt is temették el.
Caccini mint alkotóművész az operairodalom három korai alkotásával (''Dafne'', 1598; ''Euridice'', 1600; ''Il Rapimento di Cefalo'', 1600), illetve, ''Le nouve musiche'' című szóló [[madrigál]] gyűjteményével írta be nevét a zenetörténetbe. Alapvető célja egyfajta dallamos énekbeszéd létrehozása volt. Többek között ő is kivette részét a [[stile recitativo]] megalkotásából. Ebből később két alapvető zenei forma alakult ki. Egyrészt létrejött a [[secco recitativo]] (a stile recitativo egyszerűsödött és szárazabb lett) másrészt kialakult a díszített, dallamot előtérbe helyező [[ária]]. Az ''Euridice'' és a ''Le nouvo musiche'' cd kiadásban is hozzáférhető az érdeklődők számára.
| |||