„Patricius” változatai közötti eltérés

A [[Római Köztársaság]] vége felé, az [[i. e. 1. század]]ban a gazdag plebejus családok lassan integrálódtak a római elitbe és a patriciusi cím csupán presztízs értékűvé vált. Ez akkor vált teljesen nyívánvalóvá, amikor [[i. e. 59]]-ben a patricius származású Publius Clodius Pulchert egy (nála csupán 1 évvel fiatalabb) plebejus adoptálta, hogy a tribunusi hivatalra pályázhasson. Egy a néhány csupán patriciusok számára feltartott hivatal a Rex Sacrorum volt, amely elméletileg a legmagasabb beosztású pap, aki a régi római királyok vallásos feladatait voltak hivatottak ellátni. Gyakorlatban azonban e hivatal fölött állt a [[Pontifex Maximus]], aki nem feltétlenül volt patricius származású.

 

A [[Római Birodalom]] korában a patriciusi rang, ahogyan az a Köztársaság korában értelmezve volt, megszűnt létezni. Constantine császár újra bevezettette ezt a fogalmat, patriciusi címet adományozott azoknak akik hűségüket bizonyították a birodalomért. Általában csupán néhány patricius létezett a birodalomban egy adott időben és előfordult, hogy csak egyetlenegy. Az [[5. század]]ban nyugaton ez a titulus azt illette meg, aki segített az imperiális trón hatalmát megtartani, általában a római csapatok főparancsnokát. Ezen kor patriciusai Stilicho, III. Constantius, Aëtius, Boniface és Ricimer. A patricius megnevezést a [[Római Birodalom]] hanyatlása után Nyugat – Európában is használták, például a pápa III. Pipin frank uralkodónak adományozta ezt a címet. Keleten, ahol a császárok megtartották hatalmukat ezt a titulus a megbecsülés kinyilvánítására használták, egészen addig amíg a görög fel nem váltotta a latint mint hivatalos nyelv.