„A tolonc” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Elütés
Kiegészítés, forrásolás
71. sor:
''A tolonc'' című némafilm 1914-ben készült, [[Tóth Ede (színműíró)|Tóth Ede]] [[1875]]-ben írt [[népszínmű]]ve alapján, dr. [[Janovics Jenő]], a [[Hunyadi téri színház|Kolozsvári Nemzeti Színház]] igazgatója kezdeményezésére, aki filmre adaptálta a darabot. [[Filmrendező|Rendezőnek]] az akkor virágzó [[Dánia|dán]] Nordisk cég stúdiójában tett tanulmányútról éppen hazatért [[Kertész Mihály]]t, [[operatőr]]nek pedig a [[Bécs]]ben tanulmányokat végzett fényképészt, [[Fekete László (operatőr)|Fekete Lászlót]] kérte fel.
 
A [[film]] a Janovics által vezetett [[Proja Filmgyár]] produkciójában készült.{{jegyzet|A Proja cég neve betűszó: a nemzetközi piaccal rendelkező [[Projectograph]] és a tulajdonos, dr. Janovics Jenő vezetéknevének első szótagjaiból rakták össze.}} A forgatás június elejétől július közepéig15-ig tartott;{{refhely|Fidalgo 2010}} nagyobbrészt a cég [[kolozsvár]]i stúdiójában és a [[Kolozsvári Állami Magyar Színház és Opera (épület)|Nyári Színkör]] mögötti, széltől védett, zárt, lepadlózott térségen kialakított „szabadtéri műteremben” zajlott, a külsős felvételek pedig a város utcáin, [[Torockó]]n, a [[Tordai-hasadék]]nál, és az [[Aranyos]] partján készültek, a [[Nemzeti Színház]] és a kor jeles kolozsvári [[színész]]eivel.{{refhely|A Filmtett híre}} Mivel Kolozsváron akkor még nem volt megfelelő laboratórium, e munkálatokat a budapesti Kino-Riport filmgyárban végezték el.
 
A film forgatása során, június elején egy kisebb incidens történt. Az egyik jelenet felvétele közben, amikor Ördög Sárának egy arra haladó hintót kellett megállítania, hogy a benne ülőknek kártyát vessen, a kocsi a kelleténél hamarabb indult tovább, s sárhányója eltörte Jászai Mari egyik bordáját. A kórházba került színésznő a rendezőt hibáztatta, aki viszont nem ismerte el felelősségét. A helyzet annyira elmérgesedett kettőjük között, hogy Jászai a forgatást követő bankett előtt visszautazott Budapestre.{{refhely|Balogh 2008}}
 
A film eredeti hossza 1650 méter volt. Az 1920-as cenzúrahatározat szerint azonban már csak 1380 méter.{{jegyzet|A cenzúrahatározat száma: 92/1920. A forgalmazási engedélyt az 5.123/1920. B.M. számú rendelkezés alapján az [[Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság]] állította ki.}} A 2006-ban előkerült nitrópozitív még ennél is valamivel rövidebb, kb. 13801300 méter.{{refhely|Balogh 2008}}
 
== Fogadtatás ==
A film még el sem készült, máris per tárgya lett. [[Pásztory Móric Miklós|Pásztory M. Miklós]] népszínmű-adaptáció sorozata második darabjaként szerette volna megfilmesíteni ''A toloncot'', ezért bírósághoz fordult, hogy tiltsák be a Janovics-produkcióban készült alkotás vetítését. A pert azonban elvesztette, mivel Tóth Ede népszínművének eredeti kéziratára maga a szerző írta rá, hogy művét [[közkincs|közkinccsé]] nyilvánítja.{{refhely|Balogh 2008}}
 
Az elkészült alkotást a korabeli lapok „a legelső jó magyar filmnek” nevezték.{{refhely|A Filmtett híre|A kolozsvári ''Újság'' kritikája.}} A népszínmű-adaptáció jelentős erkölcsi és anyagi sikert hozott mind Janovics Jenőnek, mind pedig a forgalmazó Projectograph Rt.-nek. A Philipp és Pressburger cég megszerezte a külföldi forgalmazás jogát, így az alkotást nagyon korán vetíteni kezdték Ausztriában és Németországban is, sőt az alkotás felkerült a berlini filmbörze jegyzékére is. Ősbemutatójára [[1915]] februárjában [[Bécs]]ben került sor. Ezt követően [[március 1.|március 1]]-jén Budapesten (Apolló, Tivoli), majd [[március 20.|március 20]]-án [[Kolozsvár]]ott (Egyetem mozgó) volt díszbemutató.{{refhely|Fidalgo 2010}} A kolozsvári előadáshoz [[Emőd Tamás]] írt prológot, amit a Kolozsvári Nemzeti Színház művésze, [[Fáy Flóra]] szavalt el.{{h|A Hangosfilm adatbázisa}}
 
A kritikusok jól fogadták a produkciót. Kiemelték: ''A tolonc'' túlhaladta azt a korszakot, amikor a nézők még főleg azért szerették a hazai filmet, mert magyar, és emiatt még hibáit is hajlandóak voltak elnézni. Dicsérték a [[színész]]ek, különösen Jászai Mari, Berky Lili, Várkonyi Mihály és Szentgyörgyi István alakítását, természetes játékát, bár akadt, aki megjegyezte: a jó játék ellenére hiányzik Jászai Mari jellemző orgánuma.{{refhely|Balogh 2008|”Jászai Mari mint Ördög Sára jól játszott, habár e filmen távolról sem bírta a nézőket úgy elragadni, mint ahogy ezt a Nemzeti Színházban szokta, mert a filmen természetesen hiányzik az orgánum ereje” – írta a Mozgófénykép Híradó 1915-ben.}} Mások a külső helyszínek megválasztásáért rajongtak, hiszen Kolozsvár egy sor festői részlete elevenedik meg a vásznon. [[Merza Gyula]] néprajzkutató különösen az esküvői jelenetekben feltűnő [[kalotaszegi népviselet]]et és a környékbeli tájakon felvett képsorokat méltatta: „Magunk előtt látjuk a torda-torockói utat háttérben a vadul szaggatott szirtekkel, a bájos Aranyos menti tájakat a Leánykővel, majd a Székelykő lépcsőzetes kolosszusait.”
117. sor:
|szerző=Löwensohn Enikő |cím=A film hőskorának találkozása a csúcstechnológiával |alcím=Tudósítás A tolonc (1914) digitális felújításáról |weblap=mandarchiv.hu |hely=Budapest |kiadó=[[Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet|MaNDA]] |dátum=2014-03-19 |elér=2017-03-14 |archívurl=http://web.archive.org/web/20160828213917/http://mandarchiv.hu/cikk/2657/A_film_hoskoranak_talalkozasa_a_csucstechnologiaval |archívdátum=2016-08-28 |egyéb=}}
*{{hely|Duna mozi 2010/3}}{{CitWeb |url=http://nava.hu/id/967040/ |szerző= |cím=Duna mozi |alcím=Kulturális magazin 2010/3 |weblap=nava.hu |hely=Budapest |kiadó=[[NAVA]] |dátum=2010-03-27 |elér=2017-03-16 |archívurl=http://web.archive.org/web/20170316150642/http://nava.hu/id/967040/ |archívdátum=2017-03-16 |egyéb=TARTALOM: 00:00–13:55 – Kertész Mihály 1914-ben készült, elveszettnek hitt némafilmje: A tolonc; NYILATKOZÓ: Cselényi László, elnök, Duna Televízió; Balogh Gyöngyi, filmtörténész, Magyar Nemzeti Filmarchívum}}
*{{hely|Fidalgo 2010}}{{CitWeb |url=http://www.filmintezet.hu/hirek/kertesz/MichaelCurtiz_EuropeanFilmography.pdf |szerző=Miguel A. Fidalgo |cím=Michael Curtiz European Filmography |alcím=A tolonc |weblap=filmintezet.hu |nyelvkód=en |hely=Budapest |kiadó=[[Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet|MaNDA Filmintézet]] |dátum=2010-04-08 |oldal=2 |elér=2017-03-18 |formátum=PDF |méret=163 KB |archívurl=http://web.archive.org/web/20160304224000/http://www.filmintezet.hu/hirek/kertesz/MichaelCurtiz_EuropeanFilmography.pdf |archívdátum=20160304 |idézet=RD: Wien, 25/II/1915; Budapest, 1/III/1915 [Kolozsvár, 5/II/1915]}}
 
==További információk==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/A_tolonc