„Klór” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
180. sor:
A termék [[kloril-fluorid]] az öt ismert klór-oxid-fluorid egyike. Ezek a vegyületek a termikusan instabil FClO-tól a kémiailag meglehetősen inert FClO<sub>3</sub>-ig terjednek. A többi oxid fluorid a FClO<sub>2</sub>, F<sub>3</sub>ClO, és a F<sub>3</sub>ClO<sub>2</sub> összetételű vegyület.
Mind az öt vegyület szerkezetileg és kémiailag is a klór-fluoridokra hasonlít, több közülük Lewis-savként, vagy bázisként viselkedhet attól függően, hogy fluoridion leadására, vagy felvételére képesek, emellett erős oxidáló- és fluorozószerek is.<ref name=Greenwood875>Greenwood and Earnshaw, pp. 875–80</ref>
===Klór-oxidok===
[[File:Chlorine dioxide gas and solution.jpg|thumb|right|Sárga színű klór-dioxid (ClO<sub>2</sub>) gáz klór-dioxid oldat felett]]
[[File:Dichlorine-heptoxide-3D-balls.png|thumb|right|A diklór-heptoxid (Cl<sub>2</sub>O<sub>7</sub>), a legstabilabb klór-oxid szerkezete]]
A klór oxidjait instabilitásuk ellenére (mindegyik endoterm vegyület, melyek képződési entalpiája nagy pozitív érték) nagyon részletesen tanulmányozták. Fontosságukat annak köszönhetik, hogy a fluorozott-klórozott szénhidrogének [[fotolízis|fotolízisekor]] keletkeznek a felsőbb légrétegekben és károsítják az [[ózonréteg]]et. Egyik klór-oxid sem állítható elő az elemek közvetlen reakciójával.<ref name=Greenwood844>Greenwood and Earnshaw, pp. 844–50</ref>
A [[diklór-monoxid]] (Cl<sub>2</sub>O) standard körülmények között barnássárga gáz (szilárd vagy folyékony állapotban vörösesbarna), amelyet a klórgáz [[higany(II)-oxid]]dal való reagáltatásával lehet előállítani. A diklór-monoxid nagyon jól oldódik vízben, vizes oldatban [[hipoklórossav]]val (HOCl) tart fenn egyensúlyt, amely anhidridjének tekinthető. Emiatt a vegyület hatékony fehérítő és gyakran használják hipokloritok előállítására. Hő, vagy szikra hatására, illetve ammóniagáz jelenlétében felrobban.<ref name=Greenwood844/>
A [[klór-dioxid]]ot (ClO<sub>2</sub>) az első ismert klór-oxidot [[Humphry Davy]] fedezte fel 1811-ben. Standard körülmények közt sárga színű (szilárd vagy folyékony állapotban mélyvörös színű) paramágneses gáz, ami a páratlan számú elektronja alapján várható is. Dimerizációval szemben stabil, mivel a párosítatlan elektronja hajlamos a delokalizációra. Folyadékállapotban −40 °C fölötti hőmérsékleten robban, a gáz pedig szobahőmérsékleten már akkor is felrobbanhat, ha a nyomás 6,7 kPa fölé emelkedik. Ezek miatt csak kis koncentrációkban szabad előállítani, ennek ellenére nagy mennyiségben alkalmazzák facellulóz fehérítésére és víztisztításra. Előállítása általában nátrium klorát nátrium-kloriddal, savas közegben történő redukciójával történik, a reakció formálisan a következőként írható fel:<ref name=Greenwood844/>
:{{chem|ClO|3|-}} + Cl<sup>−</sup> + 2 H<sup>+</sup> → ClO<sub>2</sub> + {{tört|1|2}} Cl<sub>2</sub> + H<sub>2</sub>O
A klór-dioxid erélyes oxidálószerként viselkedik a legtöbb szerves s szervetlen anyaggal szemben, könnyedén reagál a kénnel, a foszforral, a foszfor-trihalogenidekkel, és a kálium-tetrahidro-boráttal. Vízben hőfejlődés közben oldódik és sötétzöld oldat keletkezik, ami sötétben nagyon lassan bomlik. Alacsony hőmérsékleten ClO<sub>2</sub>·''n''H<sub>2</sub>O (''n'' ≈ 6–10) összetételű kristályos [[klatrát]]vegyület válik ki. Fény hatására azonban ezek az oldatok gyors fotolízisen mennek keresztül és [[klórossav]] és [[sósav]] keveréke keletkezik.
A diszkrét ClO<sub>2</sub> molekulák UV-fény hatására bekövetkező fotolízisekor ClO- és ClOO-gyökök képződnek, míg szobahőmérsékleten főként elemi klór, oxigén, valamint némi ClO<sub>3</sub> és Cl<sub>2</sub>O<sub>6</sub> képződik.A szilárd klór-dioxid −78 °C-on végbemenő fotolízisekor Cl<sub>2</sub>O<sub>3</sub> is képződik, egy sötétbarna szilárd anyag, ami 0 °C fölött felrobban. A ClO-gyök környezeti szempontból különösen káros, mivel a [[sztratoszféra|sztratoszférában]] található [[ózon]] fogyásához vezet:<ref name=Greenwood844/>
:Cl• + O<sub>3</sub> → ClO• + O<sub>2</sub>
:ClO• + O• → Cl• + O<sub>2</sub>
A [[klór-perklorát]] (ClOClO<sub>3</sub>) standard körülmények között halványsárga folyadék, ami a ClO<sub>2</sub>-nál is kevésbé stabil vegyület, szobahőmérsékleten elemi klórra, oxigénre és diklór-hexaoxidra (Cl<sub>2</sub>O<sub>6</sub>) bomlik.<ref name=Greenwood844/> A klór-perklorát a [[perklórsav]] klórszármazékának tekinthető, hasonlóan sok más oxosav termikusan instabil klórszármazékához, például a [[klór-nitrát]] (ClONO<sub>2</sub>, nagyon reaktív és robbanékony), vagy a [[klór-fluoroszulfát]] (ClOSO<sub>2</sub>F, stabilabb, de szintén erősen reaktív és nedvességérzékeny).<ref name=Greenwood883>Greenwood and Earnshaw, pp. 883–5</ref> A [[diklór-hexaoxid]] sötétvörös folyadék, amely −180 °C-on megfagyva sárga színű szilárd anyaggá alakul. A diklór-hexaoxid előállítására a legjobb módszer a klór-dioxid reagáltatása ózonnal. Korábban a klór-trioxid dimerjének gondolták, de röntgendiffrakciós vizsgálatokkal megállapították, hogy szerkezete valójában ionos ([ClO<sub>2</sub>]<sup>+</sup>[ClO<sub>4</sub>]<sup>−</sup>). Vízben klórsav és perklórsav keverékére hidrolizál, vízmentes hidrogén-fluoridban pedig egy egyensúlyi folyamat alakul ki.<ref name=Greenwood844/>
A [[diklór-heptoxid]] (Cl<sub>2</sub>O<sub>7</sub>) a [[perklórsav]] anhidridje és könnyedén előállítható úgy, hogy perklórsavból −10 °C-on foszforsavból elvonjuk a vizet, majd −35 °C-on és csökkentett nyomáson (1 mmHg) desztilláljuk. A diklór-heptoxid ütésre érzékeny, színtelen, olajszerű folyadék. A klór-oxidok közül a legkevésbé reakcióképes és szobahőmérsékleten nem gyújtja meg a szerves vegyületeket. Vízben, vagy alkálifém-lúgokban oldva visszaalakul perklórsavvá, vagy perklorátokká. Termikus bomlása azonban robbanásszerű lehet, ami a központi Cl-O kötés felhasadásával kezdődik ClO<sub>3</sub>- és ClO<sub>4</sub>-gyököket eredményezve, amelyek azonnal elemeikre bomlanak.<ref name=Greenwood844/>
== Felhasználása ==
| |||