„Korea a Japán Birodalom részeként” változatai közötti eltérés

===Korea és Japán megszállás előtti kapcsolata, Japán-ellenességa japánellenesség fogalma===

Korea és Japán kapcsolata régre nyúlik vissza, most csak azokat emeljük ki, amik Korea megszállása szempontjából lényegesek. Mindenképp meg kell említenünk a [[Tojotomi Hidejosi]] japán sógun idején szerzett élményeket, mikor Tojotomi Korea belpolitikai megosztottságát kihasználva 1592-ben lerohanta az országot. Bár eredeti célja nem a Koreai-félsziget volt - hanem a Ming-Birodalom -, de ezen lépésének eredményeképpen alakult ki Koreában a Japán-ellenességjapánellenesség fogalma, amely a mai koreai gondolkodásra Észak-, és Dél-Koreában is hatással van. Az [[Imdzsin-háború]] egészen 1598-ig tartott, hatalmas károkat hagyva maga után a Csoszon Királyságban. Nem csak emberveszteségek és épületrongálódások sújtották az országot, de nagyon fontos ősi koreai írások is megsemmisültek. Ez azt jelentette, hogy ezzel együtt az ország régi emlékei örökre elvesztek. A Japán-ellenességjapánellenesség jelképévé vált továbbá [[I Szunsin|Li Szun Sin]], aki erőhátrányban semmisítette meg a japán hajókat a hanszan-szigeteki tengeri ütközetben.{{refhely|Csoma Mózes (2016): ''Korea, Egy nemzet két ország - a közös gyökerektől'',Napvilág Kiadó, Budapest, 2016 (harmadik, bővített kiadás), 40-44. oldal|}}

1875-ben, hogy a Japán Birodalom kierőszakolja három koreai kikötő megnyitását, megtámadta a [[Csoszon Királyság]] kanghva-szigeti erődítményeit. A japán császári haditengerészethez tartozó Unjo hadihajó figyelmeztető jellegű támadása után további két hadihajóból és három csapatszállító hajóból álló „követséget” küldött a koreai udvarhoz, hogy kierőszakolja Csemülpo, Puszan, és Vonszan kikötő megnyitását. Így 1876 holdnaptár szerinti második hónapban aláírták a koreai udvar képviselői aláírták azt a szerződést, mivelamellyel megnyílt a három kikötő, és biztosítva lett a japán alattvalók területenkívülisége és áruik vámmentessége. A külföldi kereskedők beözönlésével növekedett a gazdasági válság. Az országos elégedetlenséget növelte, hogy a koreai kézművesség helyzete rosszabbodott, és a nagybirtokos réteg, – hogy növelje a mezőgazdasági termékek exportjának arányát – kizsákmányolta a parasztságot. A királyi hadsereg homokkal és agyaggal kevert rizsen élt, zsoldjukat egy egész éven át nem kapták meg. Ennek következtében 1882. július 23-án katonai felkelés tört ki ([[Imo Kunran]] vagy Imo-incidens).[[Fájl:ImoIncident ToyoharaChikanobu (2).jpg|bélyegkép|balra|"1882-es koreai felkelés" — fametszet Csikanobu Tojoharától, 1882 {{refhely|https://en.wikipedia.org/wiki/Japan%E2%80%93Korea_Treaty_of_1882|}}]]

===Min királyné meggyilkolása és Koreaa befolyásáértkoreai befolyásért való harc===

Az egyre nagyobb japán nyomás hatására Min királyné vezetésével a nacionalista koreai nemesség kibuktatta a kormányból a Japán-barátjapánbarát minisztereket. Válaszul, 1895. október 8-án [[Miura Goró]] bérgyilkosokat fogadott föl, és megölette Min királynét, testét pedig elégettette. Miura bábkormányt alakított ki (Kodzsong királyt pedig őrizetbe helyezte). A nemzetközi elégedetlenség hatására a japán kormány bíróság elé helyezte Miurát, de bizonyíték híján felmentették.{{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 93.oldal|}} A Japán-ellenességjapánellenesség fokozódott, és a koreai nemesség az oroszokhoz fordult támogatásért (a kínaiak helyett). A nemesek a királyt az orosz követség épületébe szöktették. Megtörtént az orosz kapcsolatfelvétel, amely során Oroszország 3 millió jen kölcsönt adott a japán adósságok visszafizetéséhez, tanácsadókat és kiképzőtiszteket helyezett Koreába (az oroszok csak egy háromezer fős koreai hadsereg felállítására adták az áldásukat). Kodzsong király önálló palotát építtetett és 1897-ben felvette a császári címet (így egy rangban állt a japán császárral). Ezzel [[Koreai Császárság]] (Tehan Jeguk) lett az ország neve. Az orosz barátság akkor vett száznyolcvan fokos fordulatot, mikor a régi orosz követet lecserélték [[Alexis de Speyer]] követre, aki a cári csapatok megszállásátáltali
megszállást szorgalmazta az ország északi részén. A koreai kormány nem kért többet Oroszország segítségéből, s a kiképzőtisztek, tanácsadók és Speyer követ elhagyta az országot (Oroszországnak nem érte volna meg megkockáztatni Korea birtoklását a lehetséges Japán konfliktus miatt). Többé Korea nem tudott megbízni az oroszokban{{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 94-96.oldal|}}, s lényegében '''magára maradt''' a térségben. <br> Korea északi részén a jelentős mértékű erőforrások kiaknázásának lehetőségére több ország is felfigyelt. Az amerikaiak, franciák, oroszok, angolok mind be akartak fektetni. Ezek közül az amerikaiak vasútvonal kiépítési szándékát emelnénk ki, minek jogát 1898-ban adták át a japánoknak. Ekkorra a japánok kezébe került a mai Dél-Korea területének távíró-hálózata, két vasútvonal, a bányaipar legnagyobb része, valamint a tengeri partszakasz halászati koncessziói is.{{refhely|Csoma Mózes (2016): ''Korea, Egy nemzet két ország - a közös gyökerektől'',Napvilág Kiadó, Budapest, 2016 (harmadik, bővített kiadás), 62-77.oldal|}} <br> Az orosz-japán kapcsolatok kiélesedésével a Koreai-félszigetnek központi (pontosabban - később - stratégiai) szerepe lett a két ország kapcsolatát illetően. Az orosz cár azzal az ajánlattal lépett elő a japán kormánynak, hogy a Koreai-félszigeten a 39.szélességi foktól az északi határfolyókig alakítsanak ki egy semleges zónát, amivel el tudnák választani a két ország érdekszféráját. A Japán Birodalom nem engedélyezte, s ezzel 1904-ben kitört az [[Orosz–japán háború|orosz-japán háború]]. Japán aláíratta Koreával a szabad csapatmozgásokról szóló egyezményt a Koreai-félsziget területén, ezzel még közelebb húzva magát Koreához. '''Az 1905. májusi orosz vereséget követően a félsziget Japán befolyása alá került'''.

Korea 1910-es megszállásáról szóló szerződéskötését megelőzően több országos demonstrációra került sor. Szervezetlen - főleg parasztokból és volt katonákból álló - Japán-ellenes csoportok jöttek létre, amelyek az Imdzsin háború egységeihez hasonlóan az [[üibjong]] (az igazság harcosai) nevet viselték.{{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 108.oldal|}} Legkiemelkedőbb esemény az 1909. október 26-ai merénylet, mikor a Harbini vasútállomáson egy koreai aktivista, [[An Dzsunggun|An Dzsung Gün]] lelőtte az Oroszországgal tárgyalni kívánó Itó Hirobumit. An Dzsung Günt a mai napig mindkét Koreában nemzeti hősnek tekintik, és a Japán-ellenességjapánellenesség jelképévé vált.

[[Fájl:General power of attorney to Lee Wan-Yong signed and sealed by Sunjong.jpg|bélyegkép|jobbra|A szerződés, Szundzsong király által lepecsételve, de nem aláírva. {{refhely|https://en.wikipedia.org/wiki/Korea_under_Japanese_rule|}}]] Most, hogy se kínai, se orosz hatalmak nem állták Japán útját, és a nyugati nagyhatalmak sem tiltakoztak (sőt, úgy vélték a fejlett országoknak joguk van uralkodni a fejletlenebb felett, mert ez javára válik a gyarmatnak is, és a gyarmattartónak is{{refhely|Edwin O. Reischauer: ''Japán története'', Maecenas Könyvkiadó, 1995, 133.oldal|}}) 1910. augusztus 22-én a Japán Birodalom formálisan is annektálta a Koreai-félszigetet. A szerződést Li Van Jong, Korea miniszterelnöke és [[Teraucsi Maszatake]] írták alá. Ezt követően hatalmas ellenállás bontakozott ki az ország különböző pontjain, de a Koreai Helyőrség (később Koreai Hadsereg/csosen-gun) aktivitása miatt a függetlenségi mozgalom Mandzsúria területén teljesedett ki. Vezetője [[Sin Cse Ho]] lett. A Japán-ellenességjapánellenesség dübörgött, és előkerültek a régmúltból olyan nemzeti hősök, mint Li Szun Sin vagy [[Ülcsi Mundok]].