„Kjúdó” változatai közötti eltérés

A '''''kjúdó''''' (弓道) az [[íjászat]] [[Japán|Japánban]] honos formája, a hagyományos japán harcművészetek egyike. A kjúdó szakértőit ''kjúdóká''nak (弓道家) hívják. A kjúdó a ''kjúdzsucu''n ("az íjászat művészete") alapszik, amely a feudális Japán szamuráj osztályától ered.<ref>[https://books.google.com/books?id=IQ3FAZG94ZsC&pg=PA121&dq=kyudo+samurai&hl=en&sa=X&ei=cRp1T5L5EsWoiQLR7LSnDg&ved=0CGIQ6AEwBQ#v=onepage&q=kyudo%20samurai&f=false ''Samurai: The Weapons and Spirit of the Japanese Warrior'', Author Clive Sinclaire, Publisher Globe Pequot, 2004], ISBN 1-59228-720-4, ISBN 978-1-59228-720-8 P.121</ref>. A kjúdót szerte a világon több tízezren gyakorolják, 2005-ben az International Kyudo Federationnek 132760 tagja volt.<ref>[http://www.ikyf.org/ International Kyudo Federation website]</ref>

Az íjászat gyakorlata Japánban már az őskorban ismert volt. A jellegzetes japán aszimmetrikus hosszúíj első ábrázolásai a Jajoi korból (körülbelül i. e. 500 - i. sz. 300) valók.<ref name="thezensite.com">Yamada Shōji, [http://www.thezensite.com/ZenEssays/CriticalZen/The_Myth_of_Zen_in_the_Art_of_Archery.pdf The Myth of Zen in the Art of Archery],'' Japanese Journal of Religious Studies'' 2001 28/1–2</ref> Az első írásos dokumentum, amely leírást ad a japán íjászatról a Wei Shu (körülbelül i. sz. 297), egy kínai történelmi szöveg, amely szerint az emberek a Japán-szigeteken "fából készült íjat használnak, amely alul rövid, felül hosszú".

Az első évezred végén a társadalom változása és a harcos osztály (szamurájok) növekvő hatalma miatt szükség volt az íjászat oktatására. Ez vezetett az első ''kjúdzsucu'' ''rjúha'' (stílus), a ''Henmi-rjú'' megszületéséhez, amelyet Henmi Kijomicu alapított a 12. században.<ref>Thomas A. Green, ''Martial Arts of the World'', 2001</ref> A ''Takeda-rjú''t és az ''Ogaszavara-rjú'' lovasíjászatot később az ő leszármazottai alapították. A Genpei-háború (1180-1185) alatt drasztikusan megnőtt az igény az íjászokra, ennek eredményeképpen az ''Ogaszavara-rjú'' alapítója, Ogaszavara Nagakijo ''jabuszame'' (lovasíjászat) tanításába kezdett.

A ''jumi''t (japán íj) háborús fegyverként egyre kevésbé használták, miután a portugálok megérkeztek Japánba 1543-ban kovás lőfegyverekkel.<ref>[https://books.google.com/books?id=6WQnNqhDNhAC&printsec=frontcover#v=onepage&q&f=true ''Tanegashima: the arrival of Europe in Japan'', Olof G. Lidin, Nordic Institute of Asian Studies, NIAS Press, 2002 P.1-14]</ref> A japánok rövid időn belül elkezdték gyártani a saját kovás puska változatukat, amelyet ''tanegasimá''nak hívtak. A ''jumi'' helyett végül ezt és a ''jari''t (lándzsa) használták fegyver gyanánt. Egy ideig még a ''jumi''t is használták a ''tanegasimá''val párhuzamosan, a nagyobb lőtávolsága és pontossága miatt, és főleg mert 30-40-szer gyorsabban volt képes tüzelni. A ''tanegasimá''hoz ezzel szemben nem volt szükség annyi gyakorlásra, mint a ''jumi''hoz, így Oda Nobunaga serege, amely nagyrészt ''tanegasimá''val felfegyverzett földművesekből állt, egyetlen csatában képes volt megsemmisíteni egy hagyományos szamuráj lovas sereget 1575-ben.

A Nippon Kyūdō Federation szerint a kjúdó elsődleges célja a ''sin-zen-bi'' ("igazság-jóság-szépség")<ref>''Kyudo Manual'', Volume 1, All Nippon Kyudo Federation (revised edition)</ref> állapotának elérése, amely megközelíthető, amikor az íjász megfelelően (azaz igazan) lő, nemes szellemmel és magatartással viseltetik mindenki más és minden kjúdóval kapcsolatos dolog felé (azaz jósággal), a szép lövés pedig ennek következtében természetesen valósul meg.

A kjúdó gyakorlása, mint minden ''budó'', magába foglalja az erkölcsi és szellemi fejlődés eszméjét. Manapság sok íjász űzi a kjúdót sportként, így számukra a lövésztechnikájuk a legfontosabb. Azonban a kjúdó legtöbb hívének célja a "''szeisa szeicsú''" ("a helyes lövés helyes találat"). Amikor a megfelelő technikával lőnek, eredményképpen a nyíl célba talál. A spirituális cél az, hogy valaki teljesen átadja magát a lövésnek, amelyet a lélek és a lövési technika tökéletessége által lehet elérni, ez "''munen muszó''"-hoz ("nincsenek gondolatok, nincsenek illúziók") vezet. Ez viszont nem zen, bár a japán íj használható a zen gyakorlásában vagy a zen mesterek kjúdó gyakorlásában.<ref>Prof. Genishiro Inagaki, 1980 in Bagge 2001, Kyudo - Japanilainen jousiammunta, ISBN 951-98366-0-8</ref> Emiatt számos kjúdó íjász úgy hiszi, hogy a versenyek, vizsgák, és bármilyen alkalom, amely az íjászt szélsőséges körülmények közé helyezi fontos, míg mások inkább kerülik a verseny- és vizsgahelyzeteket.

A második világháború óta a kjúdót gyakran kapcsolják a zen buddhizmushoz, de nem minden kjúdó iskolának vannak vallásos vagy spirituális aspektusai. Ezt a népszerű nézetet valószínűleg Eugen Herrigel német szerző könyve, a "Zen - Az íjászat művészete - Kyudo" (1948) eredményezte. Herrigel csak kicsit beszélt japánul, általában egy fordító segítségével beszélt a tanárával. Az ő kjúdón kialakult nézete részben az emiatt bekövetkezett félreértések következménye, részben pedig mert ő a kjúdó egyik filozófiai iskolájával ismerkedett meg. Ám Herrigel könyve még így is nagy hatással volt a kjúdó megítélésére még Japánban is, amikor 1956-ban lefordították japánra.<ref name="thezensite.com2" />

A ''zenko'' (a kjúdó egyik ''Heki-rjú Bisu Csikurin-ha'' iskolája) szorosan kapcsolódik a Shambhala buddhizmushoz és vannak egyesületei az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában.<ref>http://www.zenko.org/about.html About Zenko International</ref>

# ''kazu geiko'' - ismétlés, amelyen keresztül elsajátítják a technikát.<ref>Prof. Genishiro Inagaki, 1989 in Bagge 2001, Kyudo - Japanilainen jousiammunta, ISBN 951-98366-0-8</ref>

A kezdők gumi gyakorlóíjjal kezdik el gyakorolni a ''hasszecu'' (a lövés nyolc szakasza) lépéseit. Ezután az íjjal, nyílvessző nélkül gyakorolják a lépéseket a feszítésig, hogy megtanuljanak bánni vele. A felszerelés kezelésének és karbantartásának megtanulása szintén az edzés része. Miután arra engedélyt kaptak az oktatótól, kesztyűvel és nyilakkal folytatják a gyakorlást. Az ezt követő lépések tanártól függően eltérőek lehetnek, de ide tartozik a  ''jugamae'', a feszítés, az oldás és a ''makivará''ra való lövés gyakorlása. Egy kezdő általában csak a szokásos távolság feléről vagy háromnegyedéről szokott a ''mató''ra lőni.<ref name="ReferenceA">Feliks Hoff, The Way of the Bow, 2001 (engl.ed.) ISBN 1-57062-852-1</ref>

''Enteki'' (távolsági) lövésnél ''omató''t használnak céltáblának, 60 méteres távolságban. Az ''omato'' átmérője 158 cm. ''Enteki'' lövésre is vannak külön versenyek.<ref name="ReferenceA2" />

# ''Zaiteki'', a nyíl létezik a célpontban.<ref>{{cite book|last=Onuma|first=Hideharu|title=Kyudo: The Essence and Practice of Japanese Archery|pages=2}}</ref> (képletesen szólva).

A kjúdó technikája aprólékosan elő van írva. Az All Nippon Kyudo Federation (ANKF), a kjúdó fő vezérlő testülete Japánban Kjúdó Kjohonban ("Kjúdó Kézikönyv") bevezette a ''hasszecu''t ("a lövés nyolc szakasza"). A különböző stílusokban a lépéseknek sajátos változatai vannak jelen, a legszembetűnőbb eltérés a ''somen'' stílus függőleges íjemelése és a ''samen'' stílus ferde íjemelése között található. A ''somen'' stílus ''hasszecu''ja a következő lépésekből áll:<ref>Kyudo Manual. Volume 1. Principles of Shooting (revised edition), All Nippon Kyudo Federation</ref>

Ellentétben a japán harcművészetek gyakoribb formáival (például a cselgáncs és a karate), a kjúdó nem tett szert nagy érdeklődésre a nyugaton. Míg Olaszországban már 1898-ban megjelent,<ref>* {{cite web|url=http://www.accademiaprocesi.it/1427-1898-yumi-cielo-roma|title=1898 The first evidence of Kyudo in Italy|accessdate=2011-09-15|author=Accademia Procesi}}</ref> a nyugati országokban csak az utóbbi időben. Sok országban nincsenek kjúdó dódzsók, csak kisebb közösségek. A kjúdót gyakran a Japánból hazatérő nyugatiak terjesztik otthon, akik kint tanulták. Egyes esetekben átmenetileg külföldön élő japánok finanszírozzák. Többnyire más harcművészetek gyakorlói szoktak érdeklődni a kjúdó iránt.