„Kállay Miklós (politikus)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→A kinevezéséig: Felesleges vessző (hogy miért tettem oda?!) |
a AkH. 12. kiadás: egybe- és különírás változása kézi ellenőrzéssel |
||
58. sor:
[[Fájl:Kállay-kormány.jpg|thumb|350px|left|A Kállay-kormány beiktatása, 1942 március 10. (Ülnek balról jobbra: [[Reményi-Schneller Lajos]] pénzügy-, [[Keresztes-Fischer Ferenc]] belügyminiszter, Kállay Miklós miniszterelnök és ideiglenes külügyminiszter, [[Hóman Bálint]] vallás- és közoktatásügyi-, [[Bartha Károly (katona)|Bartha Károly]] honvédelmi miniszter, álló sor: Varga József kereskedelem-, közlekedés- és iparügyi-, [[Radocsay László]] igazságügyi-, [[Győrffy-Bengyel Sándor]] közellátási tárcanélküli-, [[Bánffy Dániel (miniszter)|Bánffy Dániel]] földművelésügyi miniszter, [[Bárczy István (államtitkár)|Bárczy István]] miniszterelnökségi államtitkár.]]
Kállay úgy gondolta, hogy a kinevezése körüli esetleges gyanakvást azzal altathatja el legjobban, ha a Bárdossy-kormányt egy az egyben átveszi, pusztán annyi személyi változtatást eszközölt, hogy eleinte a külügyminiszteri tárcát is magánál tartotta (a németek [[Sztójay Döme|Sztójay Dömét]] vagy Bárdossy Lászlót látták volna szívesen a poszton). A saját helyzete ezzel tovább nehezült, mivel a miniszterei közül alig pár ember akadt, akiben megbízhatott. Elsősorban [[Keresztes-Fischer Ferenc]] belügyminiszter, továbbá [[Bánffy Dániel (miniszter)|Bánffy Dániel]] földművelésügyi miniszter és [[Ghyczy Jenő]] (aki külügyminiszterként Kállayt váltotta) támogatták idővel egyre kockázatosabb politikáját, másfelől viszont olyanok is ültek a kabinetben, akik nem pusztán németbarátok voltak (ahogy a többség), hanem gyakorlatilag náci kémeknek bizonyultak. [[Reményi-Schneller Lajos]] pénzügyminiszter és [[Bartha Károly (katona)|Bartha Károly]] honvédelmi miniszter rendszeresen tájékoztatták [[Berlin]]t, hogy mi történik, mi hangzik el a minisztertanácsi üléseken. Kállay protokolláris bemutatkozó látogatása több mint három hónapot késett [[Adolf Hitler|Hitler]]nél, a németek különféle ürügyekkel halogatták a magyar kormányfő fogadását (ezek között szerepelt például [[Joachim von Ribbentrop|Ribbentrop]] elhúzódó fogászati kezelése), így bátran állíthatjuk, hogy már a kezdetek kezdetétől
Kállay tehát fokozatosan feladta elődje, Bárdossy [[tengelyhatalmak]] felé irányuló vonalát, arra számítva, hogy a győzelem az angolszász szövetségeseké lesz, titkos tárgyalásokat kezdeményezett velük. Először [[Törökország]]ban történtek béketapogatózások, majd [[Stockholm]]ban, [[Bern]]ben és [[Lisszabon]]ban is aktívvá vált a magyar [[diplomácia]]. Lisszabonban a magyarok az emigráns lengyel kormány katonai attaséján keresztül léptek félhivatalos érintkezésbe az angolszászokkal, majd később az amerikaiakkal is. Rendkívül megnehezítette a helyzetet, hogy Hitler mindeközben folyamatos követelésekkel lépett fel, amelyek három területre terjedtek ki: a [[2. magyar hadsereg]] kiegészítésére, vagyis újabb magyar katonai alakulatok frontra küldésére, a [[Harmadik Birodalom]]ba irányuló magyar szállítások (elsősorban gabona-szállítások) mennyiségének növelésére, és nem utolsósorban a magyarországi "zsidókérdés mielőbbi megoldására". Kállay mindhárom területen ellenállt a nyomásnak, a magyar gazdaság helyzetét a valóságosnál sokkal sötétebbre festette a németek előtt, ragaszkodott hozzá, hogy nem képes az ország újabb alakulatok felfegyverzésére és ellátmányozására, a zsidók esetében pedig magyar sajátosságokra, keresztényi humanitásra és a zsidók társadalomban betöltött nélkülözhetetlen szerepére hivatkozva utasította vissza mind a [[Kitelepítés|deportálás]]ok, mind a [[sárga csillag]] viselésének gondolatát. A nyílt konfrontáció elkerülésének szándékával azonban jóváhagyta, hogy az [[zsidó vallás]]t visszaminősítsék bevettből elismertté, továbbá olyan rendelkezéseket léptetett életbe, hogy zsidó vallásúak nem vehetnek és birtokolhatnak földingatlant és katonai szolgálat helyett [[munkaszolgálat]]ra kötelesek.
| |||