|
== Jegyzete ==
{{Történelmi ország infobox
| megnevezése = Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság
| státusz =
| előd 1 = Első Magyar Köztársaság
| előd 1 zászló = Flag of Hungary.svg
| utód 1 = Első Magyar Köztársaság
| utód 1 zászló = Flag of Hungary.svg
| megalakulás éve = [[1919]]. [[március 21.]]
| megszűnés éve = [[1919]]. [[augusztus 1.]]
| zászló = Flag of Hungary (1919).svg
| zászló szócikke = Magyarország zászlaja
| címer = Red star.svg
| címer szócikke = Magyarország címere
| mottó = Világ proletárjai, egyesüljetek!
| térkép = Nepkoztarsasag.png
| térképméret =
| térképaláírás =
| főváros = [[Budapest]]
| terület =
| népesség =
| pénznem = [[Osztrák korona]]
| pénznem ISO-kódja =
| nemzeti ünnep =
| himnusz =
| hivatalos nyelvek = [[Magyar nyelv|magyar]]
| vallás =
| államforma = [[tanácsköztársaság]]
| államfő =
| államfő-helyettes =
| kormányfő = [[Garbai Sándor]] ''(elnökként)''
| uralkodó =
| dinasztia =
| törvényhozás = [[Forradalmi Kormányzótanács]]
}}
A '''Magyarországi Tanácsköztársaság''' (''Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság'',<ref>Az 1919. július 6-án kiadott Alkotmány szerint</ref> köznapi és ideiglenes elnevezése:<ref>Az 1919. április 2-án kiadott ideiglenes alkotmány szerint</ref> ''Magyar Tanácsköztársaság'', néhol ''Magyar Szovjet-köztársaság''.) [[Magyarország]] történetének [[kommunizmus|kommunista]] vezetésű időszaka volt [[1919]]. [[március 21.]] és [[augusztus 1.]] között, a [[A proletariátus diktatúrája|proletárdiktatúra]] győzelme után.<ref>[http://mno.hu/migr/a-terror-133-napja-598560 A terror 133 napja A Tanácsköztársaság rémtettei megelőlegezték a baloldali diktatúra évtizedeit], mno.hu</ref>
== Története ==
=== Előzményei, kikiáltása ===
[[Fájl:Armistício de Belgrado e Hungria (1918-1919) hu.svg|bal|thumb|Magyarország szomszédainak területi igényei 1918-1919]]
Az [[őszirózsás forradalom]] kormánya és [[Károlyi Mihály (miniszterelnök)|Károlyi Mihály]] nem volt könnyű helyzetben [[1919]] márciusában. Egyfelől [[Damoklész]] kardjaként lebegett a fejük fölött az [[első világháború]]ból vesztesként kikerült Magyarország békeszerződéseinek megkötése, mely nem sok jóval kecsegtetett. Másfelől az ország határait fenyegette nem csak a franciák béketerve, de Dél-Magyarország francia és szerb megszállása is. Nem utolsósorban pedig a háborúból éppen csak kilábalt országban Károlyiék politikai támogatottsága sem volt stabil: az [[1918]]-ban megalapított [[Kommunisták Magyarországi Pártja]] és vezetőjük, [[Kun Béla (népbiztos)|Kun Béla]] szociális ígéretekkel állította maga mellé a nincstelen tömegeket.
[[Fájl:Garbai Kun.jpg|balra|bélyegkép|250px|[[Garbai Sándor]] és [[Kun Béla (népbiztos)|Kun Béla]] kikiáltják a Tanácsköztársaságot]]
[[március 20.|Március 20-án]] a kormány megkapta a békeszerződés döntésének dokumentumait (az átadó francia [[Fernand Vix|Vix alezredes]] neve alapján [[Vix-jegyzék]]nek nevezett iratot), mely a román csapatok előrenyomulását és egy dél-magyarországi semleges zóna kialakítását irányozta elő. A feltételeket elfogadhatatlannak ítélték, de világos, reális, kidolgozott tervről ennek elhárítására – nem tudunk. Ezért új, tisztán szociáldemokrata [[Magyarország Kormánya|kormány]] alakítását tervezték.<ref name="vör">''Vörös Könyv 1919''. Szerk. Gerencsér Miklós. Lakitelek, 1993, Antológia Kiadó, 11-12. o.</ref> A szocialista kormány megalakítása érdekében tárgyalásokat kezdtek a kommunistákkal a szociáldemokrata és kommunista pártok egyesüléséről. Délután tartotta utolsó ülését a [[Berinkey-kormány]], melyen – tévesen – úgy értesültek, hogy a szocialista kormány megalakulhat. Addigra azonban [[Landler Jenő]] a Gyűjtőfogházban megegyezett Kun Béláékkal a [[A proletariátus diktatúrája|proletárdiktatúra]] bevezetéséről.<ref name="vör"/> Este, miközben Károlyi az új szocialista kormány kinevezésére várt, az ő tudta nélkül elterjedt a híre – és másnap reggel a sajtó így közölte – hogy a kormány és ő maga is önként lemondott, a hatalmat pedig a „[[proletariátus]]nak” adta át. Károlyi a történteket tudomásul vette, és visszavonult. [[március 21.|Március 21-én]] [[Garbai Sándor]] szociáldemokrata és Kun Béla kommunista vezetők kikiáltották a [[Tanácsköztársaság]]ot. Károlyi Mihály nevében proklamációt adtak ki ezen a napon:
{{Kommunizmus Magyarországon}}
''„A kormány lemondott. Azok, akik eddig is a nép akaratából és a magyar proletárság támogatásával kormányoztak belátták, hogy a viszonyok kényszerítő ereje új irányt parancsol. A termelés rendjét csak úgy lehet biztosítani, ha a hatalmat a proletariátus veszi a kezébe. A fenyegető termelési anarchia mellett a külpolitikai helyzet is válságos. A párizsi békekonferencia titokban úgy döntött, hogy Magyarországnak csaknem az egész területét katonailag megszállja. Az antant misszió kijelentette, hogy a demarkációs vonalat ezentúl politikai határnak tekintik. Az ország további megszállásának nyilvánvaló célja, hogy Magyarországot felvonulási és hadműveleti területté tegyék a román határon harcoló szovjethadsereg ellen. A mitőlünk elrabolt terület pedig zsoldja lenne azoknak a román csapatoknak, amelyekkel az orosz-szovjet hadsereget akarják leverni. Én, mint a magyar népköztársaság ideiglenes elnöke, párizsi konferenciának ezzel a határozatával szemben a világ proletariátusához fordulok igazságért és segítségért, lemondok és átadom a hatalmat Magyarország népi proletáriátusának.”''<ref>Károlyi Mihály proklamációja Magyarország népéhez! 1919. március 21.</ref>
=== A politikai helyzet ===
==== A Forradalmi Kormányzótanács ====
{{Bővebben|Forradalmi Kormányzótanács}}
[[Fájl:Hungarian Government 1919.jpg|left|200px|thumb|A magyar szovjetköztársaság forradalmi kormányzótanácsa <br />(Tolnai Világlapja)]]
A tanácsköztársaság gyakorlatilag teljhatalmú irányító szerve – kormánya – a ''Forradalmi Kormányzótanács'' ''(FK)'' lett. A Forradalmi Kormányzótanács miniszteri feladatokat ellátó tagjai a népbiztosok voltak, a névleges vezetője Garbai Sándor volt, ténylegesen azonban a külügyi népbiztos szerepét betöltő Kun Béla volt a legbefolyásosabb politikus. A hatalom megtartása érdekében létrehozták a Vörös Őrséget.
[[1919]]. [[április 2.|április 2-án]] megjelent a Forradalmi Kormányzótanács XXVI. rendelete ''„A Tanácsköztársaság alkotmánya”'' cím alatt. Ennek 1. §-a kimondta: ''„A magyarországi Tanácsköztársaság célja: a kapitalista termelési és társadalmi rend megszüntetése s a szocialista termelési és társadalmi rendszer megteremtése. A cél megvalósításának eszköze: a dolgozók uralmának biztosítása a kizsákmányolók felett. A munkás-, katona- és földmívestanácsokban dolgozó nép hozza a törvényeket, hajtja azokat végre és bíráskodik azok megszegői felett.”''
[[április 7.|Április 7-én]] tanácsválasztásokat tartottak az országban. A választójog elvileg „valamennyi 18. évét betöltő férfira és nőre egyaránt vonatkozott”, azonban nem választhattak ugyanakkor a korábbi hatalom képviselői és a papság. A választásokon, antidemokratikus módon, csak a szociáldemokrata és kommunista pártok egyesülése után létrejött [[Magyarországi Szocialista Párt]] indíthatott jelölteket.
==== Az alsólendvai ellenforradalom ====
{{bővebben|Alsólendvai ellenforradalom}}
[[1919]]. [[április 21.]] és [[április 22.]] között zajlott [[Zala vármegye|Zala vármegyében]] [[Magyarország]]on az első kísérlet, amely a Tanácsköztársaságot óhajtotta megbuktatni. A mozgalomnak csak az alsólendvai direktóriumot sikerült átvennie, de hamarosan leleplezték és 26 vezetőjét letartoztatták, köztük a főszervező [[Fangler Béla|Fangler Bélát]] is, majd Budapestre vitték, hogy a [[Forradalmi törvényszékek (1919)|forradalmi törvényszék]] elítélje őket.<ref>[http://www.ogyk.hu/e-konyvt/mpgy/alm/al920_22/44.htm Nemzetgyűlési almanach 1920–1922]</ref>
==== Az Antibolsevista Comité ====
{{bővebben|Antibolsevista Comité}}
A régi társadalmi- és gazdasági elit [[Bécs]]ben tartózkodó képviselői [[Bethlen István (politikus)|Bethlen Istvánnal]] az élen megalakították a Magyar Nemzeti Bizottságot, mely Anti Bolsevista Comité néven vált ismertté. Ezzel nagyjából egy időben [[Károlyi Gyula (politikus, 1871–1947)|Károlyi Gyula]] aradi, majd később szegedi székhellyel ellenforradalmi kormányt alakított, melynek hadügyminisztere a későbbi kormányzó, [[Horthy Miklós (kormányzó)|Horthy Miklós]], külügyminisztere pedig [[Teleki Pál (politikus)|Teleki Pál]] lett.
A Tanácsköztársaság kikiáltása és kezdeti népszerűsége mind a környező országokat, mind a párizsi békekonferencián ülésezőket egyaránt meglepte. Féltek, hogy a [[Leninizmus|bolsevik]] eszmék továbbterjednek nyugatra, ezért egyfelől Budapestre küldték a brit [[Jan Christian Smuts|Smuts tábornokot]], hogy próbálja rávenni az új kormányt a [[Vix-jegyzék]] elfogadására, másfelől elkezdték szervezni a katonai beavatkozást is. Smuts végül dolgavégezetlenül távozott Budapestről: ajánlatát a FK elutasította.
=== Intézkedések ===
==== Társadalompolitikai intézkedések ====
[[Fájl:Éjen a Proletár Diktatúra.jpg|thumb|jobbra|260px|A Baross szobor fölé emelt piramis. Baky Albert akvarellje. Budapest, 1919. május 1.]]
A Tanácsköztársaság idején szavazhatott először az a társadalmi réteg, mely korábban többször – hiába – követelte magának ezt a jogot, a magyar nők teljes választójogának első megadása pl. a Tanácsköztársaság idejére esett: 1919. április 2-től minden 18 életévét betöltött férfi és nő szavazati joggal bírt, feltéve hogy dolgozott.<ref>[http://iqdepo.hu/dimenzio/21/21-04-06.html Magyar nők a dualizmus korában]</ref> Szintén a munkásmozgalom régi követelése teljesült azzal, hogy bevezették a 8 órás munkaidőt. [[Kisajátítás|Szocializálták]], azaz közös, állami tulajdonba vették a lakóházakat, a szállodákat, az üzleteket, a külkereskedelmet, az áruházakat, a 100 holdnál nagyobb földbirtokokat, az iskolákat, a színházakat, a mozikat, a könyvtárakat, a műkincseket, a gyógyszertárakat, a lakóházakat, egyes helyeken a kisiparosok műhelyeit és szerszámait, a pénzintézeteket és a lakóházakat, illetve a 20 munkásnál többet foglalkoztató ipari, bánya- és közlekedési üzemeket. A tulajdonosok hirtelen rájuk szakadt jogfosztottságuk mellett úgy érzékelték az új rendszert, mint amely kiforgatja őket anyagi és erkölcsi javaikból, amelyik mindent elvesz.<ref name="auto_Dy0POcbEZsHoopoGV2KuNg">[http://historia.uw.hu/temak/tanacsk.html]{{halott link}}</ref>
A kisajátított közép- és nagybirtokokat nem adták a parasztoknak, mert [[Termelőszövetkezet|szövetkezetesítés]]t terveztek, ám június végétől a szegényparasztoknak [[veteményes]]eket osztottak. A földről szóló rendelet szerint földtulajdon nem illetett meg olyan személyt, aki nem dolgozott rajta.
A földosztás elmaradása miatt a földre hiába váró földművesrétegek fokozatosan kiábrándultak a proletárdiktatúrából; a földjüket egy újabb kisajátítástól féltő parasztgazdák pedig fokozatosan szembehelyezkedtek az új rendszerrel. Az elégedetlenkedők megfélemlítésére, az „osztályellenség” megsemmisítésére, a belső felkelések letörésére terrorkülönítményeket hoztak létre („[[Lenin-fiúk]]”), amelyek [[Szamuely Tibor (népbiztos)|Szamuely Tibor]] irányítása alá tartoztak.<ref name="auto_Dy0POcbEZsHoopoGV2KuNg"/>
Amikor a legnagyobb szükség lett volna a nemzeti összefogásra, a tanácshatalom intézkedéseivel a tulajdon mentén vágta ketté a társadalmat.
[[Fájl:Pepperspeaks.jpg|thumb|balra|260px|[[Pogány József]] a Tanácsköztársaság népbiztosa munkások közt agitál]]
Húsz százalékkal csökkentették a lakbéreket, a többszobás polgári lakásokba proletárcsaládokat költöztettek, általános bérrendezés keretében 10-80%-kal megemelték a jövedelmeket.{{forr}} Új [[tankönyv]]eket adtak ki, megszüntették az iskolában a napi kétszeri [[imádkozás]] kötelezettségét, eltiltották az egyházi tanárokat a tanítástól, a nevelési és oktatási intézményeket állami tulajdonba vették. Azonban az istenhit, a vallás és az egyház elleni agitáció az emberek többségének vallásos érzékenységével ütközött. A vörös szín erőltetése és a nemzeti színek mellőzése csaknem az egész lakosság hazafias érzelmeit sértette. A proletárdiktatúra egyértelmű rokonszenvet csupán a honvédő küzdelem vállalásával ébresztett.
Egységes élelmezést vezettek be, de a [[jegyrendszer]] érvényben maradt. Az üzemek vezetését a munkásokra bízták, helyi tanácsok alakultak, néhány szakember az üzemi tanács ellenőrzése mellett irányította a termelést. Kiterjesztették a [[társadalombiztosítás]]t, rendelkeztek a gyermekek és tanoncok védelméről, valamint a nők egyenjogúságáról. Kezdeményezték a nemzetiségi elnyomás felszámolását, deklarálták a nemzetiségek jogait, betiltották a [[prostitúció]]t, létrehozták Magyarország első [[tüdőszanatórium]]át. A nemzetiségi kérdések megvitatására [[Kun Béla (népbiztos)|Kun Béla]] április 5-i nyilatkozatában az [[Osztrák–Magyar Monarchia]] területén alakult államok konferenciájának összehívását ajánlotta.
A Tanácsköztársaság internacionalizmusát amellett, hogy az alkotmány szerint ''„választók és választhatók más állam polgárai is”'',az is jelezte, hogy a magyarországi nemzetiségi kommunista csoportokból megalakult a ''Magyarországi Nemzetközi Szocialista (Kommunista) Föderáció''.
Június második felében parasztgazdák, hadviseltek felkeléssorozata robbant ki a Duna két partján, Kalocsa és Dunapentele között. Szamuely büntetőkülönítménye kegyetlenül leverte és megtorolta a felkeléseket.
A tanácsrendszer elleni legnagyobb fegyveres akcióra június 24-én került sor a fővárosban. A [[Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia|ludovikások]] megszállták a telefonközpontot, a Dunán [[Monitor (hajó)|monitorok]] vonultak a pártközpont ellen. A fegyveres próbálkozás azonban elszigetelt maradt, a [[Vörös Őrség]] és a [[Vörös Hadsereg (magyar)|hadsereg]] fővárosi egységei heves tűzharc után rövid idő alatt felszámolták. [[Kun Béla (népbiztos)|Kun Béla]] véres megtorlásától [[Guido Romanelli]] olasz alezredes mentette meg a magyar proletárdiktatúra ellen szervezett, gyorsan elfojtott felkelés résztvevőit, köztük a Ludovika Akadémia növendékeit és parancsnokaikat, a felkelés vezetőit.<ref>[http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=24444 Múlt-kor: Aki szembeszállt a Tanácsköztársasággal]</ref>
==== A forradalmi terror ====
{{Bővebben|Vörösterror}}
[[Fájl:Czerny-chicos-de-lenin--outlawsdiary02tormuoft.png|thumb|right|270px| A Lenin-fiúk vezérei: 1. [[Cserny József (parancsnok)|Cserny József]] parancsnok, 2. [[Papp Sándor (terrorlegény)|Papp Sándor]], 3. [[Radányi Kornél]], 4. [[Nével József]], 5. [[Natusek Szaniszló]]]]
A Tanácskormány 1919. március 21-i rendeletével bevezette a statáriumot, kitételként megszabva, hogy a bűnösök felett [[forradalmi törvényszékek (1919)|forradalmi törvényszék]] ítél.<ref>{{cite book |author= |authorlink= |editor=Gábor Sándorné, Hajdu Tibor, Szabó Gizella |others= |title=A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai. 1919. március – 1919. augusztus |publisher= Kossuth Könyvkiadó | location = Budapest |year= 1959 |edition= | pages =5 |id= |url= }}</ref>
A rendőrséget és a csendőrséget a [[Vörös Őrség]]gel (Budapesten kb. 3000 fő) váltotta fel (utolsó napokban a vezetője: [[Rákosi Mátyás]]), amely részben felfegyverzett munkásokból, részben a korábbi hivatásos állomány – utóbb a proletárdiktatúra szempontjából megbízhatatlannak minősült, s a diktatúra védelmére nem is mindig felhasználható – tagjaiból állt. A Vörös Őrök szakmai kiképzése elsősorban a bűnügyi ismeretek, a legfontosabb rendőri intézkedések elsajátítására, a fegyverhasználatra, a fegyelmi szabályzatra, az elsősegélynyújtásra, a közlekedési, határrendészeti ismeretekre és különböző jogszabályok megismerésére terjedt ki. A kormányzótanács megosztott volt az új rend vélt vagy valós ellenségeivel szemben alkalmazott szervezett erőszak tekintetében. Elítélték a testi és lelki kínzással való bizonyíték gyűjtést mégis a parancsnokok ilyen nevelési útmutatást adtak: ''„A nyomozásnak elsősorban az a célja, hogy a gyanúsított ellen határozott bizonyítékot gyűjtsön, mert csak is az a helyes nyomozás, amely annyi terhelő bizonyítékot vett a felszínre, amennyi arra szükséges, hogy a gyanúsított azoknak a súlya alatt a bűncselekmények elkövetését kénytelen legyen beismerni. A bizonyítékok lehetőleg bizalmasan szerzendőek be, tehát a vörös őr csak akkor folytassa le a nyomozását nyilvánosan, ha a bűncselekmény természete azt megkívánja vagy, ha a bizalmas adatgyűjtés a nyomozás hátrányára van.”'' A [[Vörös Őrség]] a [[Vörös Hadsereg (magyar)|Vörös Hadsereg]] kiegészítő része és a tagjait a hadseregbe bármikor át lehetett helyezni. Szervezetileg így épült fel: 1. Belügyi Népbiztosság Vörös Őrségének központi osztálya; 2. Városi parancsnokságok; 3. Vármegyei parancsnokságok; 4. Járási parancsnokságok; 5. Községi kirendeltségek.<ref>Kovács Nándor: A Vörös Őrség</ref> A szociáldemokrata politikusok nagy része ilyen intézkedéseket nem támogatott, a kommunisták, legfőképp [[Szamuely Tibor (népbiztos)|Szamuely Tibor]] illetve [[Lukács György (filozófus)|Lukács György]] [[népbiztos]] azonban nemcsak szóban, hanem tettleg is megvalósították. Lukács György így írt például [[Korvin Ottó]]ról (politikai osztály vezetője júniustól): ''„Mint a politikai rendőrség vezetője éles szemmel és fáradhatatlanul őrködött a burzsoázia minden ellenforradalmi megmozdulása fölött. Nagy szervező tehetségével és fényes intuíciójával és kimeríthetetlen találékonysággal sikerült időben tudomást szereznie minden ellenforradalmi mozgalomról. Az Ő érdeme volt, hogy a tanácsdiktatúra alatt sikerült féken tartani az ellenforradalmat. Az, hogy igen gyakran elégtelenek voltak a rendszabályok nem rajta múlott, hanem azon, hogy a szociáldemokraták nyíltan vagy titokban szabotálták a forradalmat.”''<ref>„Proletár” 1920. VIII. 19.</ref> Politikai háttértámogatásukkal [[Cserny József (parancsnok)|Cserny József]] vezetésével egy 200 fős [[különítmény]] állt fel, akik ''„[[Lenin-fiúk]]”''nak nevezték magukat. Hírhedt [[páncélvonat]]ukon járták az országot és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek. Ezen kívül, főleg Budapesten több, eszközökben szintén nem válogató (rekvirálások, túszszedés) [[kommandó (rohamcsapat)|kommandó]]t is felállítottak. A [[vörösterror]] halálos áldozatainak számát 300-600 közé teszik különféle források.<ref>Sorensen a „''Did Hungary Become Fascist''?” c. cikkében a vörös terror áldozatainak számát 370 és 587 közé teszi <!-- (itt ??? Jánosra hivatkozik, 263. oldal). --> <br>
Leslie Eliason (szerk.), Lene Bogh Sorensen (szerk.), ''Fascism, Liberalism, and Social Democracy in Central Europe: Past and Present'', Aarhus Universitetsforlag, 2002, ISBN 87-7288-719-2</ref> A szociáldemokrata többség hatására<ref>http://tarfor.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=25&Itemid=1 Baloldali radikalizmusok Magyarországon a XX. század első felében</ref> a Kormányzótanács végül elítélte ezeket a cselekedeteket és elrendelte az osztagok lefegyverzését. Az értelmetlen, túlzott terror sok helyütt hozzájárult a tanácskormány maradék támogatásának elvesztéséhez.
=== Katonai sikerek ===
{{lásd még|Északi hadjárat (Magyarország)}}
A [[Károlyi Mihály-kormány]] egyik döntése a katonaság szervezett leszerelése volt, így a Tanácsköztársaság a határokat egyre inkább fenyegető cseh, román, szerb és francia katonai alakulatokkal szemben jórészt elvesztette védekező képességét. Ebben a helyzetben került sor [[március 20.|március 20-án]] a [[Vix-jegyzék]] átadására, amelyet azonban a [[Berinkey-kormány]] sem elfogadni, sem visszautasítani nem volt hajlandó. A kommunista hatalomátvételt követően a békekonferencia Budapestre küldte tájékozódni [[Jan Christian Smuts]] brit tábornokot, aki [[április 4.|április 4-én]] egy kedvezőbb javaslatot tett, megígérve a [[gazdasági blokád]] feloldását, és Magyarország meghívását a béketárgyalásokra. De a kormányzótanács csak akkor fogadta volna el az új [[demarkációs vonal]]at, ha a megszálló csapatok nem avatkoznak bele az ország gazdasági és politikai viszonyaiba, valamint [[Szeged]]en és [[Arad (Románia)|Arad]]on visszaállítják a proletárdiktatúrát. Erre Smuts befejezte a tárgyalásokat és elutazott Budapestről. Ezt követően az [[Antant]] szabad kezet adott a szerb, francia, román, cseh intervenciónak. A franciák koncentrált támadás megindítását tervezték. A román haderő [[április 16.|április 16-án]] átlépte a demarkációs vonalat, és a hónap végére elérték a [[Tisza]] vonalát, a csehszlovákok pedig elfoglalták [[Sátoraljaújhely]]t, és folytatták az előrenyomulásukat [[Miskolc]], [[Eger]], és [[Salgótarján]] irányába.
A kormány kidolgozta a megszállt területek visszaszerzésének tervét, amely a bekerítés megszüntetését is eredményezhette volna. A FK intézkedései nyomán a 40 ezres [[Vörös Hadsereg (magyar)|Vörös Hadsereg]] 60 ezresre duzzadt, ám a román offenzívát megállítani nem tudta:
1919. [[május 1.|május 1-jére]] a Tiszántúl elveszett. A tanácsköztársaságnak a gyakorlatban esélye sem lett volna hatékony védekezésre abban az állapotban, amiben volt. A Monarchiától megörökölt csapatokat nem szervezték át megfelelően, sőt azok is ellenálltak annak, hogy a kommunistáknak szolgáljanak. Számos katona még újonc volt, s a régi tisztikar javarészét leszerelték, helyette a bolsevizmushoz lojális, de gyakorlatlan közkatonákat, valamint más, katonailag képzetlen egyéneket (munkásokat, parasztokat) neveztek ki tisztekké, akik képtelenek voltak irányítani az egyes alegységeket, egységeket és magát a hadsereget, szemben a jól szervezett, hadviselt ellenfelekkel.
[[Fájl:Nepkoztarsasag.png|bélyegkép|balra|250px|{{jelmagyarázat|#FF9999|Az [[Északi hadjárat (Magyarország)|északi hadjárat]] területi nyeresége}}]]
[[május 18.|Május 18-án]] [[Szamuely Tibor (népbiztos)|Szamuely Tibor]] repülőgépen [[Kijev]]be utazott, ahol tárgyalt Podvojszkijjal, az ukrán hadügyi népbiztossal, és Anton Ovszejenkóval, az ukrán hadsereg főparancsnokával. Innen vonattal folytatta útját Moszkvába ([[május 25.]]), ahol többször tárgyalt magával [[Vlagyimir Iljics Lenin|Lenin]]nel is. Szamuely azt akarta elérni, hogy a Magyar Tanácsköztársaság a szovjetekkel közösen dolgozzon ki egy tervet, főleg a legnagyobb erőkkel támadó román hadsereg ellen. Románia ebben az időben szintén hadat viselt a szovjetek ellen és csapataik nem egy ízben behatoltak Ukrajnába. A terv abból állt volna, hogy az orosz-ukrán hadsereg betör Besszarábiába és a közvetlen román törzsterületekre, míg egy másik közös magyar-orosz-ukrán haderő a cseheket próbálná meg feltartóztatni. Mihelyt elérték Románia belső részét, ott megpróbálnának helyi kommunista erőkkel forradalmat kirobbantani, így Romániát kiiktatnák, azután pedig Szlovákiát foglalnák el, kiszorítanák a cseheket, végül pedig a déli szerb-francia csapatok ellen indítanak támadást. [[május 31.|Május 31-én]] érkezett vissza Magyarországra Szamuely, és tájékoztatta a [[Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács]]ot, hogy a szovjet hatalom maga is nehéz helyzetben van, hathatós segítségre onnan nem lehet számítani. Az előretörő fehérek már Moszkvát fenyegették, sőt az ukrán hadsereg sem volt jobb helyzetben, mert egyrészt a román benyomulás mértéke is akkora volt, hogy meg sem közelíthette volna a román határt, azonkívül más részről is le volt kötve, hiszen egyidejűleg az ukrajnai fehérekkel és a lengyelekkel is harcban állt.
A mozgósítások hatására május végére a Vörös Hadsereg létszáma elérte a 200 ezer főt. Főparancsnoka [[Böhm Vilmos]], [[Honvéd Vezérkar|vezérkari főnöke]] – tényleges vezetője – pedig [[Stromfeld Aurél]] vezérkari ezredes volt. A tanácsköztársaság vezetői tartózkodtak ezúttal attól, hogy bolsevik jelszavakkal állítsák maguk mellé az ország lakosságát, ehelyett az elveikkel gyökeresen más nemzeti érdekeket helyeztek előtérbe és a haza védelmében áldozatra kérték az embereket. Számos tiszt és katona, aki korábban a királyi haderőben szolgált tért vissza a seregbe, de nem azért, hogy a kommunisták mellett harcoljon, hanem, hogy a hazáját védje. Sikerült némileg megfelelő reguláris és műszaki alakulatokat szervezni, valamint ütőképes tüzérséget létrehozni. A haderőhöz nagy számmal csatlakoztak idegen, a marxista történelemkönyvekben internacionalista önkénteseknek tartott volontérok, többek között lengyelek, oroszok, németek, ukránok, sőt az ellenséges oldalról szlovákok, románok és szerbek is.
1919. [[május 20.|május 20-án]] általános ellentámadásba lendült a Vörös Hadsereg. A cél a román és cseh erők közötti ék kialakítása, a két ellenséges hadsereg szétválasztása, [[Miskolc]] és [[Kassa]] visszafoglalása, továbbá a [[Kárpátok]] megközelítésével a [[Munkás-paraszt Vörös Hadsereg|szovjet-orosz Vörös Hadsereggel]] való későbbi együttműködés lehetőségének megteremtése volt. Miskolc visszafoglalása sikerrel járt, ezután indult az ún. ''[[északi hadjárat (Magyarország)|északi hadjárat]]'', mely szintén eredményes lett: három hét alatt elfoglalták a [[Felvidék]]et a [[Nyitra (település)|Nyitra]]–[[Zólyom]]–[[Kassa]] vonalig, továbbá elérték a lengyel határt [[Bártfa|Bártfánál]]. Azonban a visszafoglalt városokra már nem magyar trikolór, hanem vörös zászló került. A Felvidék északi területein pedig kikiáltották a [[Szlovák Tanácsköztársaság]]ot.
=== A bukás ===
[[Fájl:Tropas-rumanas-ocupan-budapest-1919--outlawsdiary02tormuoft.png|thumb|right|280px|Megszálló román csapatok Budapest utcáin]]
[[Georges Clemenceau|Clemenceau]] francia miniszterelnök június közepén [[Clemenceau-jegyzék|jegyzék]]et intézett a Kormányzótanácshoz, amelyben közölte Magyarország északi és keleti határait, és követelte, hogy a Vörös Hadsereget északon vonják vissza e határok mögé. Cserében a románok ki fogják üríteni a [[Tiszántúl]]t. A proletárdiktatúra vezetői – hosszas vita után – elfogadták a javaslatot.
[[1919]]. [[június 23.|június 23-án]] a [[Tanácsok Országos Gyűlése]] megszavazta a végleges alkotmányt ([https://hu.wikisource.org/wiki/A_Magyarorsz%C3%A1gi_Szocialista_Sz%C3%B6vets%C3%A9ges_Tan%C3%A1csk%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g_alkotm%C3%A1nya teljes szövege]). Ebben rögzítették az állam új elnevezését is: ''Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság''.
[[június 24.|Június 24-én]] katonai zendülés tört ki [[Budapest]]en: a [[flottilla]] hajói a Dunáról lőtték a [[népbiztos]]ok szálláshelyéül szolgáló Hungária Szállót (korabeli elnevezéssel [[Szovjetház]]at), s a [[Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia|ludovikás]] [[tisztnövendék]]ek is fellázadtak. A zendülést a tanácskormány kegyetlenül elfojtotta. A harcok Budapesttől délre, a Duna két partján még három napig folytatódtak, de a fehérgárdisták a túlerővel szemben ott is vereséget szenvedtek. Dunapatajon számos fehérgárdista vesztette életét. A [[Kalocsa]] környéki parasztfelkelést a Vörös Hadsereg és a [[Lenin-fiúk]] véresen megtorolták, néhány felkelőt nyilvános módon felakasztottak, és az akasztáson részt vevő tömegbe is lőttek. Ezt követően az akasztottakat végighurcolják egész Kalocsa területén, elrettentésnek használva a meggyalázott holttesteket. Egyes források szerint ezt követően újabb lázadások kezdődtek meg, és a Lenin-fiúk fellépése már közel sem volt olyan hatékony mint az első alkalommal. Végül a Vörös hadsereg hatékony fellépésének köszönhetően leverik a felkelés második és egyben utolsó fázisát is. Kalocsát ezek után besúgók lepték el, ennek következtében a népnek egy nyugodt perce nem maradt. Ezek az idők visszavonhatatlanul megmaradtak a nép emlékezetében.
[[június 30.|Június 30-án]] az antant követelésének eleget téve megkezdődött a Felvidékről való visszavonulás, ugyanakkor a román csapatok nem mozdultak a [[Tisza]] mellől.
A sikeres ''[[északi hadjárat (Magyarország)|északi hadjárat]]'' ellenére a Tanácsköztársaság támogatottsága fokozatosan csökkent. A kommunisták elfogadták a franciák által kínált egyezséget, a Clemenceau-jegyzéket. Ez felháborított több katonát és a főtisztek jelentős részét. Tapasztalt katonák révén tudták, hogy az északi hadjárat jelentős áldozattal járt, s ha feladnák az északi területeket és ezzel együtt a [[Szlovák Tanácsköztársaság]]ot, az rendkívül demoralizálóan hatna a hadseregre. A morálisan meggyengült katonaság megbízhatatlanná vált, lázongott, s a külpolitikai helyzet rendkívül kedvezőtlen volt. Többen fenyegetőznek, hogy lemondanak, vagy dezertálnak, ha a kormány elfogadja az ajánlatot. Sokan beváltották a fenyegetésüket, [[Stromfeld Aurél|Stromfeld]] lemondott, s a [[július 20.|július 20-án]] indult [[offenzíva]] a [[Tiszántúl]] felszabadítására kudarcba fulladt. [[Böhm Vilmos]] is lemondott hadsereg-főparancsnoki tisztéről, és bécsi követi kinevezést kapott. Velük együtt tömegesen távoztak a főtisztek és altisztek. Sokan megszöktek, vagy egyszerűen hazautaztak, a Vörös Hadsereg tisztiállománya meggyengült, a katonaság létszáma megcsappant. Mivel a románok nem akartak visszavonulni, ezért a kommunisták támadást erőltettek, méghozzá úgy, hogy az ellenség többszörös túlerőt képviselt. A tiszántúli ellentámadás pillanatok alatt összeomlott. A román csapatok megindulása a főváros felé előrevetítette a Tanácsköztársaság bukását.
[[július 23.|Július 23-án]] Bécsbe érkezett Böhm, ahol – a magyar szociáldemokrata pártvezetőség tudtával és beleegyezésével – megegyezett az antantmissziókkal a tanácskormány eltávolításáról. A párizsi békekonferencia Ötös Tanácsa ennek alapján egy nyilatkozatot adott ki, amelyet a [[Népszava]] [[július 30.|július 30-i]] száma közölt. Ennek lényege az volt, hogy az antant csak akkor hajlandó élelmiszert szállítani, a blokádot megszüntetni, és békét kötni, ha neki megfelelő új kormány alakul.
[[Kun Béla (népbiztos)|Kun Béla]] [[július 27.|július 27-én]] és 30-án táviratban kérte a moszkvai pártvezetést, 30-án személyesen [[Vlagyimir Iljics Lenin|Lenin]]t, hogy nyisson frontot [[Besszarábia|Besszarábiában]] a románok ellen [[július 31.|Július 31-én]] olyan válasz érkezett, hogy az ukrajnai helyzet miatt a tehermentesítő támadást nem lehet azonnal elindítani.
[[július 29.|Július 29]]-[[július 30.|30.]] között a románok átlépték a Tiszát és megindultak Budapest felé.
[[július 31.|Július 31-én]] Kun Béla és a Tanácsköztársaság több vezetője a front közelébe, [[Cegléd]]re utazott, hogy tájékozódjanak a helyzetről. Látva a kilátástalan helyzetet, visszautaztak Budapestre, és másnap, [[augusztus 1.|augusztus 1-jén]] a pártvezetőség és a Forradalmi Kormányzótanács együttes ülésén a tanácskormány lemondása mellett döntöttek.
A mérsékelt szociáldemokrata politikusokból álló [[Peidl-kormány]] vette át a vezetést. A tanácskormány népbiztosai [[különvonat]]tal [[Bécs]]be menekültek.
{{idézet2|''A határon egy nagyon szomorú és emlékezetemben örökké megmaradó eseményben volt részünk. A bennünket kísérő Lenin-fiúkat lefegyverezték, és átadva a határőrségnek, visszaküldték őket az ország belsejébe. Megengedték, hogy elbúcsúzzanak tőlünk: „Kun elvtársnő, – mondta közülük az egyik – felakasztanak bennünket. Adja át Kun elvtársnak kommunista üdvözletünket.” Mindannyian sírtunk, ők is könnyeztek. Éreztük, hogy többé nem találkozunk. Ugyanez a sors érte a Kun Béláék vonatát kísérő őrséget is. Leszedték, visszaküldték őket, és – később – majdnem mindegyiket felakasztották.''|Kun Béláné visszaemlékezése}}
A „[[Peidl-kormány|szakszervezeti kormány]]” visszavonta a kommunisták rendeleteit. Az állam megnevezése ismét Magyar Népköztársaság lett.
[[augusztus 2.|Augusztus 2-án]] a román királyi hadsereg előőrsei megérkeztek Budapest határába, és [[augusztus 4.|augusztus 4-én]] már a hadsereg rendes alakulatai, az antant tilalma ellenére, bevonultak Budapestre, és elkezdték lefegyverezni az ott állomásozó helyőrséget, munkászászlóaljakat, és a [[Vörös Őrség]]et, és letartóztatásokat is eszközöltek, illetve megkezdték a Nemzeti Múzeum kifosztását, amelyet [[Harry Hill Bandholtz]] akadályozott meg.
[[augusztus 6.|Augusztus 6-án]], a román hadsereg által támogatott, [[Friedrich István]] nevével fémjelzett [[Fehérház Bajtársi Egyesület]] ellenforradalmi csoport lemondatta a [[Peidl-kormány]]t, és [[Friedrich-kormány|átvette a kormányzást]].
== Az államforma elnevezése ==
[[Orosz Birodalom|Oroszországban]] az első munkás- és katonatanácsok ([[orosz nyelv|oroszul]] ''советы'', szovjetek, tanácsok) az [[1905-ös orosz forradalom|1905-ös forradalom]] idején alakultak, majd az [[1917-es februári orosz forradalom|1917-es februári forradalmat]] követően újraalakultak, és ezt követően adta ki a [[Vlagyimir Iljics Lenin|Lenin]] vezette bolsevik [[párt]] (akkor még [[Összoroszországi Szociáldemokrata Párt]]) a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszót. Az [[első világháború]]t követő forradalmak idején, amikor létrejött a [[Bajor Tanácsköztársaság]] (1919. április 6. és május 3. között), valamint a [[Szlovák Tanácsköztársaság]] (1919. június 16-ától július 7-ig), lényegében az orosz mintát követték, és a ''советы'' elnevezést is onnan vették át, de azt saját nyelvükre lefordították: ''Bayerische Räterepublik'' (rat=tanács), ''Slovenská republika rád'' (rád=tanács).
1919. március 22-én a Kommunisták Magyarországi Pártja nagygyűlésén jelentette be Kun Béla a szociáldemokrata párttal történt egyesülést és a proletárdiktatúra megvalósítását. Ismertette a közös programot, és bejelentette, hogy „''ezzel Magyarország a második szovjet-köztársaság lett és szövetséget kötött az orosz szovjet-köztársasággal, amelynek proletárhadserege már a Kárpátok alján áll''.”<ref>{{cite journal|titleA Kommunista-párt szombati gyűlése |journal=Népszava |date=1919-03-25 |volume=47 |issue=71 |pages=6 |url=http://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszava_1919_03/?query=SZO%3D(szovjet)&pg=179&layout=s |accessdate=2016-01-23}}</ref>
A [[Magyarországi Szocialista Párt]] és a [[Forradalmi Kormányzótanács]] 1919. március 22-i „''Mindenkihez!''” című kiáltványa ugyanakkor azzal a mondattal zárul, hogy „''Éljen a Magyar Tanácsköztársaság!''”<ref>{{cite journal|title=Mindenkihez! |journal=Népszava |date=1919-03-22 |volume=47 |issue=69 |pages=1 |url=http://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszava_1919_03/?query=SZO%3D(Tan%C3%A1csk%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g)&pg=154&layout=s |accessdate=2016-01-23}}</ref> Ez is azt mutatja, hogy a szovjet-köztársaság elnevezést, mint az államforma elnevezését (az orosz mintára szervezett szovjetek (munkás- és katonatanácsok) által irányított állam) használták, míg az állam elnevezésénél a tanácsköztársaság szó már kezdettől ebben az alakban szerepelt.
A Forradalmi Kormányzótanács 1919. március 24- i ülésének 3. napirendi pontjaként [[Garbai Sándor]] elnök „felhívja a figyelmet arra, hogy a szovjet helyett valami jó magyar kifejezést kellene használni”. „''A Kormányzótanács megállapodik, hogy a szocialista magyar állam neve Magyar Köztársaság''” (a jegyzőkönyv lábjegyzete szerint ez vélhetően elírás, és Magyar Tanácsköztársaság névben állapodtak meg).<ref>{{cite book|title=A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a.) |editor=Imre Magda |year=1986 |pages=61 |location=Budapest |publisher=Magyar Országos Levéltár |url=http://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_MOLkiadv2_13_a/?pg=74&layout=s&query=SZO%3D(szovjet) |accessdate=2016-01-23}}</ref> Az 1919. április 2-án megjelent ideiglenes alkotmányban az elnevezés már ennek megfelelően ''Magyar Tanácsköztársaság''.<ref>{{cite journal|title=A Magyar Tanácsköztársaság alkotmánya |journal=Pesti Napló|date=1919-04-02 |volume=70 |issue=78 |pages=1 |url=http://adtplus.arcanum.hu/hu/view/PestiNaplo_1919_04/?query=SZO%3D(1919.%20%C3%A1prilis%202)&pg=8&layout=s |accessdate=2016-01-23}}</ref> A „szovjet” szó ugyanakkor még jó ideig élt a közhasználatban, ahogy ez a Forradalmi Kormányzótanács korabeli jegyzőkönyveiből kiderül. Például a március 27-i ülésen a mielőbbi ''szovjetkongresszus'' összehívását és ''szovjet alkotmány'' megalkotását sürgették.<ref>{{cite book|title=A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a.) |editor=Imre Magda |year=1986 |pages=80 |location=Budapest |publisher=Magyar Országos Levéltár |url=http://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_MOLkiadv2_13_a/?pg=93&layout=s&query=SZO%3D(szovjet) |accessdate=2016-01-23}}</ref> Ugyanezen az ülésen [[Szamuely Tibor (népbiztos)|Szamuely Tibor]] számolt be a székely helyzetről, ahol így tájékoztatott: „A Székely Nemzeti Tanács föloszlott. Ennek az ügynek a vezetését a ''székely szovjet'' vette át.”<ref>{{cite book|title=A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a.) |editor=Imre Magda |year=1986 |pages=106 |location=Budapest |publisher=Magyar Országos Levéltár |url=http://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_MOLkiadv2_13_a/?pg=119&layout=s&query=SZO%3D(szovjet) |accessdate=2016-01-23}}</ref> A „szovjet” szó helyett a „tanács” szó csak később vált egyeduralkodóvá a magyar nyelvben, de mára már teljes mértékben kiszorította azt.
== Vitatott kérdések ==
{{Magyarország történelme}}
Az [[őszirózsás forradalom]]tól a [[Forradalmi Kormányzótanács]] leköszönéséig tartó időszak, illetve a „[[vörösterror]]t” követő „[[fehérterror]]” értékelése máig a modern magyar történelem egyik legvitatottabb problémaköre.
Mára uralkodó véleménnyé vált azoké, akik vitatják a Tanácsköztársasághoz vezető kommunista hatalomátvétel „forradalom” voltát, és azt inkább [[puccs]]hoz hasonlítják.<ref>[http://66.249.93.104/search?q=cache:lJC7TzNo0nwJ:portal.jobbik.net/modules.php%3Fname%3DNews%26file%3Dprint%26sid%3D7369+h%C3%A1zat+meger%C5%91s%C3%ADtett%C3%A9k,+l%C5%91szereket+%C3%A9s+dinamitot+hordtak+%C3%B6ssze&hl=hu Jobbik.net]</ref> A kérdés megtárgyalásától történészek, például [[Varga László (történész)|Varga László]] sem zárkóznak el: („''nevezhetjük Kun Béláék hatalomra kerülését puccs-szerűnek''”<ref>[http://www.hetek.hu/index.php?lap=391&rovat=11 ''Hetek'']</ref>) [[Romsics Ignác]] a következőt írja: ''„A két forradalom közötti másik fontos különbség, hogy míg az első győzelmét elementáris erejű tömegmozgalmak előzték meg és kísérték, addig a másodikra néhány vezető kulisszák mögötti megegyezésének eredményeként, szinte puccsszerűen került sor, amely úgy a főváros, mint a vidék lakosságát meglepetésként érte.”''
Természetesen (akárcsak a [[holokauszt]] vagy a [[fehérterror]] esetében) az egyik legvitatottabb kérdés a [[vörösterror]]ban és a Tanácsköztársaság alatt egyéb események során meghalt áldozatok száma.
Maga a „vörösterror” kifejezés is – bizonyos tekintetben – vitatott, az újabb kiadású történelemkönyvek<ref name="vidap">Például Vida P. István: ''Egyetemes és magyar történelmi kronológia'', Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, [[1996]]. 175. oldal</ref> említik ugyan, de sokszor idézőjelben. Megjegyezzük, ugyanígy kezelik a „fehérterror” kifejezést is. Magát a [[terror]] létét és ennek terrornak nevezhetőségét azonban nem szokták megkérdőjelezni:
:„1919 augusztus: A Forradalmi Kormányzótanács lemond. Szociáldemokrata kormány alakul [[Peidl Gyula]] vezetésével. Az új kormány megszünteti a bolsevikok terrorintézkedéseit.”<ref name="vidap" />
Máig ható viták gyökere, hogy a Tanácsköztársaság vezetésének etnikai összetétele jelentős mértékben hozzájárult az antiszemitizmus felerősödéséhez<ref>[http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=145:forradalmak-kora-antiszemita-pogromok-es-atrocitasok-1918-19-ben-&catid=15:tanulmanyok Kádár Gábor-Vági Zoltán: Forradalmak kora: antiszemita pogromok és atrocitások 1918-19-ben]</ref> a proletárdiktatúra bukása utáni évtizedekben: ''„A munkásmozgalmi vezetők és a baloldali intellektuelek társadalmi összetételéből adódott, hogy a zsidó származású népbiztosok és népbiztoshelyettesek aránya elérte a 60, sőt valószínűsíthetően a 70-75%-ot”'' – írta Romsics Ignác.
== Utóélete ==
[[Fájl:Budapest Memento Park 01.JPG|left|thumb|250px|A [[Berény Róbert|Fegyverbe! Fegyverbe!]] című [[propaganda|toborzóplakát]] nyomán született emlékmű egykor a [[Ötvenhatosok tere|Felvonulási tér]]en állt, ma a [[Memento Park]]ban látható]]
A II. világháborút követő kommunista hatalomátvételt követően, a magyarországi proletárdiktatúra kikiáltásának napját (március 21.) az ünnepeink sorába emelték és [[Forradalmi ifjúsági napok|„forradalmi tavasz”]] néven összevonták március 15-ével és április 4-ével, hogy az 1848-as forradalom kitörésének napjához is kommunista ideológiát tudjanak szőni. Iskolai (tanítási) szünet volt.
Az 1959. évi II. törvény rendelkezett a Magyar Tanácsköztársaság emlékének törvénybeiktatásáról, amit csak a [[Rendszerváltás Magyarországon|rendszerváltás]] után három évvel töröltek, mikor is az 1993. évi XXIX. törvény hatályon kívül helyezte a korábbit.
[[Fekete István (író, 1900–1970)|Fekete István]] 1939-ben megírta a ''Zsellérek'' című regényét, ami oly népszerűnek bizonyult, hogy 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg. Mivel a regényben bemutatja a vörösterrort, csak a rendszerváltozás után, 1994-ben jelent meg újra, csonkítatlan formában. Az író [[1946]] tavaszán tiltó indexre került a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írott művei miatt. A politikai rendőrség, az [[Államvédelmi Hatóság|ÁVO]] is bántalmazta emiatt. Szemét kiverték, szétverték a veséjét, és hajnalban egy katonai kocsiból kidobták a [[János Kórház]] mellett, ahol két járókelő találta meg.<ref>[http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2004.03.28/0902.html Szeretete határtalan határa volt Gölle] – Lőrincz Sándor cikke Fekete Istvánról az Új Ember 2004. március 28-i számában.</ref>
Vele ellentétben [[Móricz Zsigmond]]ot a Tanácsköztársasággal való szimpatizálása miatt hurcolták meg. Több, a munkáshatalmat népszerűsítő művet is írt ekkoriban (''„A földművelés kiskátéja”'' és hasonlók), ami miatt később negatív kritikával illették.
== Források ==
* Romsics Ignác: ''Magyarország történelme a XX. században'', Budapest, 2005 ISBN 963-389-719-X
* Munkásmozgalom-történeti Lexikon (Kossuth Könyvkiadó, 1976 ISBN 963 09 0412 8)
== Jegyzetek ==
{{jegyzetek|oszlopok=1}}
== További információk ==
* [http://www.polhist.hu/index.php?option=com_phlev&controller=allag&fond_id=163&Itemid=68 Tanácsköztársasági gyűjtemény, Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, PIL 604. f.]
* [http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/7.html A proletárdiktatúraproletárdikt]
* [http://www.tanacskoztarsasag.5mp.eu Tanácsköztársaság emlékoldal]
* [http://www.country-studies.com/hungary/hungarian-soviet-republic.html Egy összefoglaló] {{en}}
* [http://www.vjrktf.hu/carus/honisme/ho030400.htm Az Abonyi Honismereti Szövetség lapja]
| 