„Racionalizmus” változatai közötti eltérés

Descartes után már határozottabban különülnek el az irányok, az ellenkező álláspont kifejtésével: az érzéki tudás fontos, ennek belátása elől a filozófusok sem igen zárkózhattak el. A [[reneszánsz]] korában sokan utaltak a tapasztalati tudás becsére, de tudományosan csak az angolok, [[Francis Bacon (filozófus)|Bacon]], majd még inkább [[Thomas Hobbes|Hobbes]] és leghatározottabban [[John Locke|Locke]] állapítják meg az [[empirizmus]]t. Locke már polemiával kezdi művét, tagadja, hogy velünk született eszméink volnának, lelkünket üres laphoz hasonlítja, melyre a tapasztalat irja fel betűit. Még következetesebb [[George Berkeley|Berkeley]] és [[David Hume|Hume]], a franciáknál [[Étienne Bonnot de Condillac|Condillac]] és a [[materializmus|materialisták]]. Ők már kifejtik, hogy pusztán az érzékek útján kapunk minden tudást''(szenzualizmus)'', más tudás nincs is, az úgynevezett értelmi tudás nem egyéb mint az érzéki benyomások átalakítása, kombinációja. A racionalizmust [[Gottfried Leibniz|Leibniz]] fejti ki a legmeghatározóbban, bár ő is keresi a kompromisszumokat az empirizmussal, de valójában az érzéki tudást is racionalizálja. Mert nála az érzéki tudás csak homályos, zavaros módja az értelmi tudásnak és az érzéki tudás is csak látszólag, érzékeinkre gyakorolt hatása a dolgoknak, voltaképp pedig alsóbb foka a belső lelki fejlődésnek.