„Lengyelország három felosztása” változatai közötti eltérés

A felosztásról szóló egyezményt [[1772]]. [[február 19.|február 19-én]] [[Bécs]]ben írták alá. Korábban, [[1772]]. [[február 6.|február 6-án]] kötött [[Porosz Királyság|Poroszország]] és [[Oroszország]] már kötött szerződést [[Szentpétervár]]ott. Augusztus elején az orosz, a porosz és az osztrák csapatok ''egyidejűleg bevonultak az Unióba'', és a megállapodás szerint ''elfoglalták az egymás között felosztott'' tartományokat. [[1772]]. [[augusztus 5.|augusztus 5-én]] kiáltványt bocsátottak ki. A bari konföderáció leverésén megdöbbent országnak nem volt ereje, hogy tovább ellenálljon.

A Konföderáció hadserege, melynek végrehajtó bizottságát – miután Ausztria csatlakozott a porosz-oroszporosz–orosz szövetséghez – kiutasították Ausztriából, nem tette le a fegyvert. Minden egyesMindegyik, a konföderáció kezén lévő várat és erődöt a végsőkig tartottak. Híressé vált [[Tyniec]] és [[Częstochowa]] védelme, melynek parancsnoka [[Kazimierz Pułaski]]/[[(Pułaski Kázmér]]) gróf volt a parancsnoka. [[Tyniec]] csak 1773 márciusában esett el. [[Krakkó]]t [[április 28.|április 28-án]] vette be Alekszandr Szuvorov orosz tábornok, aki a vár összes védőjét [[Szibéria|Szibériába]] küldte. Sem [[Nagy-Britannia Királysága|Nagy-Britannia]], sem [[Franciaország]] nem adott megfelelő segítséget, de még csak nem is tiltakozott a felosztás végrehajtásakor. Így ért véget az Unió rosszul szervezett kísérlete, hogy visszaverje a külső agressziót. Ez több százezer ember életébe került és teljesen hiábavalónak bizonyult., Ugyanakkorugyanakkor ez volt az újjáéledő lengyel nemzeti öntudat első megnyilvánulása.

A felosztási egyezményt, annak aláírói [[1772]]. [[szeptember 22.|szeptember 22-én]] ratifikálták. [[II. Frigyes porosz király|II. Frigyes]] megmámorosodott ettől a sikertől és gondosan ügyelt az új lengyel birtokának jólétére. Jelentős számban telepített katolikus tanítókat az országba, elsősorban [[Jézus Társasága|jezsuitákat]], akiket előzőleg igyekeztek elhallgattatni. A porosz koronahercegeknek kötelezővé tették, hogy megtanuljanak lengyelül. [[Wenzel Anton Eusebius von Kaunitz|Kaunitz]] osztrák államminiszter rendkívül büszke volt a gazdag [[bochnia]]i és [[wieliczkai sóbányák]]ra, és [[II. Katalin orosz cárnő|II. Katalin]] is nagyon elégedett volt. Ennek a „diplomáciai dokumentumnak” révén Oroszország [[Livónia|Livóniának]] ahhoz a részéhez is hozzájutott, amely még lengyel kézen volt, és [[Fehéroroszország]]nak a [[Vicebszk|Vityebszk]], [[Polock]] és [[Msztyiszlavl]] környékén lévő részeihez. Poroszország megszerezte Ermlandot (Warmia) és a Királyi Poroszországot (Prusy Królewskie), mely később Nyugat-Poroszország néven új tartomány lett, és [[Pomeránia]] környékét, Danzig ([[Gdańsk]]) nélkül, Marienburg ([[Malbork]]) és Kulm ([[Chełmno]]) vajdaságokat Thorn ([[Toruń]]) nélkül, és egy kis részt [[Nagy-Lengyelország]]ból is. Ausztriához került Zator és Auschwitz ([[Oświęcim]]), [[Kis-Lengyelország]] egy része, [[Krakkó]] és [[Sandomierz]] környéke, és egész [[Galícia]] Krakkó nélkül. Ezzel a felosztással a lengyel-litvánlengyel–litván unió területének – ami akkor körülbelül {{szám|1230000|km²}} és négymillió lakost jelentett – mintegy 30%-át elvesztette. A földterület, lakosság és állami bevétel legnagyobb része Ausztriához került.

Miután ki-ki elfoglalta a rá eső területrészt, a három részt vevőrésztvevő hatalom azt követelte, hogy [[II. Szaniszló Ágost lengyel király|Poniatowski Szaniszló Ágost király]] és a [[szejm (lengyel)|szejm]] hagyja jóvá tevékenységüket. A király [[Nyugat-Európa]] nemzeteihez fordult segítségért, és vonakodott összehívni a szejmet. Amikor semmilyen segítség sem érkezett és a felosztó hatalmak hadseregei megszállták [[Varsó]]t, hogy erővel kényszerítsék ki az ülés összehívását, nem maradt más választása, mint passzívan behódolni akaratuknak. Azokat a szenátorokat, akik ellenezték ezt a lépést, letartóztatták és Szibériába száműzték II. Katalin képviselői. A helyi gyűlések (a szejmikek) megtagadták a képviselők választását a szejmbe, és sok nehézség után csak a képviselők szokásos számának mintegy fele jelent meg az ülésen, melyet Adam Poniński, egy cinikus és notórius szerencsejátékos vezetett.

Abból a célból, hogy megakadályozza a szejm megszakítását és a megszállók céljainak kudarcát, elvállalta, hogy a szabályos szejmet a konföderáció szejmjévé alakítja át, ahol a többséget biztosítani tudta. [[Tadeusz Rejtan]], [[Samuel Korsak]] és [[Stanisław Bohuszewicz]] drámai erőfeszítései ellenére, hogy ezt megakadályozza, az aktust megtették [[Michał Radziwiłł]], valamint [[Andrzej Młodziejowski]] és [[Ignacy Jakub Massalski]] püspök, valamint [[Antoni Kazimierz Ostrowski]] lengyel prímás segítségével, akik magas tisztséget töltöttek be a lengyel szenátusban. Az úgynevezett felosztás-szejm egy harminctagú bizottságot választott, hogy a felmerült problémákat oldja megmegoldja. [[1773]]. szeptember 18-án a bizottság formálisan aláírta a lemondási egyezményt, lemondva az unió részéről az összes elfoglalt területről. Másrészt a nagy szejm, mely folytatta tanácskozásait egészen 1775-ig néhány fontos reformot fogadott el, többek között az állandó tanács és a nemzeti oktatási bizottság létrehozását.

Amikor Poroszország elfoglalta Északnyugat-Lengyelországot, hirtelen ellenőrzése alá vonta az unió külkereskedelmének több, mint 80%-át. Óriási vámok kiszabásával Poroszország felgyorsította az unió elkerülhetetlen összeomlását.