„Gerendás Dániel” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Új oldal, tartalma: „1997. május 27-én született Budapesten. 3 éves korában kezdett dobolni édesapja, Gerendás Péter hatására. 4 évesen kezdett el tanárhoz járni, az első nagy…”
 
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor:
1997. május 27-én született Budapesten. 3 éves korában kezdett dobolni édesapja, Gerendás Péter hatására. 4 évesen kezdett el tanárhoz járni, az első nagyszabású fellépésére 5 éves korában került sor a Budapest Kongresszusi Központban.  6 éves korától állandó dobosa édesapja zenekarának, mellyel sokat koncerteztek itthon és külföldön egyaránt. Jelentős lépés volt az életében, mikor felvették klasszikus ütő tanszakra, ahol 4 évet tanult.  10 éves korában klasszikus zongora tanulmányokat is folytatott, ezt követően autodidakta módon tanult meg basszusgitáron, gitáron és egyéb hangszereken játszani. Később az egyik országos hírnévnek örvendő Jazz Konzervatóriumba járt, ezzel egy időben kezdett el session zenészként foglalatoskodni, valamint a saját zenekaraival dolgozni. Közreműködött többek közt latin, pop, jazz, rock, metál zenekarokban. Eddig több ezer koncerten vett részt, és több lemezen is közreműködözz. Jelenleg az aktív session zenélés mellett a The Biebers, Margaret Island, KosziJanka project a fő zenekarai. A koncertezés mellett workshopokat is tart országszerte, különböző zenei illetve dobos táborokban. 
 
2014-től endorzere aaz egyik legnevesebb hangszergyártóknak. (Tama dobok, Meinl cintányérok, Evans dobbőrök)