„Társadalombiztosítás” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→A magyar társadalombiztosítási rendszer kialakulása: jav csonk-szakasz, mert csak 1999-ig szól |
|||
60. sor:
A svéd rendszer számos előnye ellenére nagyon költségesnek bizonyult, a kiadások nagysága 1990-re elérte a nemzeti össztermék közel 35%-át. Napjainkban egy [[svéd nyugdíjrendszer|kevésbé költséges modell]]t alkalmaznak.
=== A magyar társadalombiztosítási rendszer
A feudális [[középkor]]ban az [[egyház]], vagy a család gondoskodott a betegekről rászorultakról. A [[felvilágosult abszolutizmus]] korában elsősorban rendészeti szempontból foglalkoztak a szegényekkel, a kolduskérdés szabályozásával. A reformkor végén a munkanélküli vagy csökkent munkaképességű szegények ellátására, angol mintára úgynevezett dolgozóházakat létesítettek. A [[kiegyezés]] után a szegényügy [[közigazgatás]]i feladattá vált.
79. sor:
Az [[első világháború]] után a magas infláció szétzilálta az ellátásokat, új törvényre volt szükség amely átalakította az érvényben lévő betegbiztosítást. Ezt a változtatást az 1927. évi 21. törvénycikk hozta meg, mely megerősítette a centralizációt és megszüntette a helyi szervek önálló jogi személyiségét. A betegbiztosítási járulékot 7%-ban állapította meg, ugyanakkor kiterjesztette a jogosultsági kört és az igénybe vehető ellátások körét is.
A két világháború között született meg Magyarországon az öregségi és rokkantsági biztosítás, az 1928. évi 40. törvénycikkelynek köszönhetően. A biztosítottakat két csoportba sorolták: 1. az úgynevezett javadalmazási határ alá esőkre (tisztviselők, művezetők, stb.) és 2. javadalmazási határ alá nem esők (mindenki más, kivéve a mezőgazdasági dolgozók, ők csak 1938-tól lettek védettek). Az öregségi korhatár 65 év volt. A biztosítással kapcsolatos feladatokat az [[Országos Társadalombiztosító Intézet]] (OTI), a javadalmazási határ alá esőket a [[Magánalkalmazottak Biztosító Intézete]] (MABI) és az elismert vállalati nyugdíjpénztárak látták el.
A [[második világháború]]ban a nemzeti vagyon több mint 40% megsemmisült, a társadalombiztosítást ért háborús veszteségek elérték a 160 millió dollárt. Kórházak, rendelőintézetek felszerelése megsemmisült, a betegek élelmezése is probléma volt. A járulékfizetők száma egyharmadára csökkent, romlott a fizetési készség. A Minisztertanács soron kívüli jelentős támogatást nyújtott társadalombiztosítási célokra, ez adta meg a pénzügyi alapot, melyből építkezni lehetett. Az öregségi nyugdíjbiztosítás területén áttértek a felosztó-kirovó formára, melyet 1947. január elsején hivatalosan is deklaráltak. 1948-ban a MABIT összeolvasztották az OTI-val. 1950-ben az Országos Nyugdíjintézet vette át az összes közszolgálati ás vállalati nyugdíj- és társadalombiztosítási járadék folyósítását. Ettől kezdve az intézmény irányítását a szakszervezetek látták el, létrehozva a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központot, az SZTK-t. A társadalombiztosítás központi irányítását a Minisztertanács magának tartotta fenn. A vállalati pénztáraknál biztosított nyugdíjasok az 1948-ban alakult Állami Vállalatok Központi Nyugdíjpénztára alá kerültek.
101. sor:
1999. január elsejétől az egészségbiztosítótól és a nyugdíjbiztosítótól az [[APEH]] járulékigazgatóságához került a járulékok nyilvántartása, beszedése és ellenőrzése.
{{csonk-szakasz}}
== Forrás ==
| |||