„Think.BDPST” változatai közötti eltérés

* Martin Kern (Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) megbízott igazgatója)
 
=='''think.BDPST – 2017'''==
[[Fájl:TBP 0375.jpg|bélyegkép|Szijjártó Péter nyitóbeszéde a 2017-ben megrendezett think.BDPST konferencián]]
Második alkalommal 2017. március 29–31-én került megrendezésre a nagyszabású, angol nyelvű nemzetközi konferencia az Antall József Tudásközpont szervezésében. Az esemény fővédnöke Szijjártó Péter volt. A megnyitón tartotta meg felvezető előadását Dr. Mohamad Sabah Al-Salem Al-Sabah sejk, Kuvait egykori miniszterelnök-helyettese ''A Közel-Kelet Szkülla és Kharübdisz között: Az Öböl-menti Együttműködés Tanácsának perspektívája'' címmel. A think.BDPST rendezvény helyszíne a Bálna Budapest volt. 
Felszólalt Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Balogh Csaba, a Külgazdasági és külügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Zupkó Gábor, az Európai Unió magyarországi képviseletvezetője és Cséfalvay Zoltán, Magyarország OECD mellett működő képviseletének vezetője.
 
=='''think.BDPST – 2018'''==
 
2018. március 28–29-én az Antall József Tudásközpont szervezésében harmadszor kerül sor a think.BDPST – Connect to the Future nemzetközi konferenciára. A stratégiai konferencia fókuszába a jövő közlekedése, az okos városok, valamint a városi innováció kerül.
A think.BDPST konferencia kísérőrendezvényén olyan  innovatív vállalkozások, startupok és innovátorok mutatkoztak be, akik elősegíthetik a kelet-közép-európai régió innovációs központtá válását. Ez a fórum lehetőséget biztosít számukra termékeik, prototípusaik és ötleteik megismertetésére a nemzetközi közönséggel és a befektetőkkel.
 
=='''Források'''==
* [http://think.bdpst.org/ <nowiki>http://think.bdpst.org/</nowiki>] (angol nyelven) think.BDPST weboldal (Hozzáférés: 2017. november 28.)
* https://hu-hu.facebook.com/think.BDPST/ (angol nyelven) think.BDPST facebook oldal (Hozzáférés: 2017. november 28.)
69

szerkesztés