„IV. Jenő pápa” változatai közötti eltérés

[[1437]] decemberében Zsigmond halálával a zsinati elvet követő bázeli egyházatyák elveszítették legfontosabb támogatójukat. A [[Német-római Birodalom]] támogatása nélkül Jenő egyszerűen érvényesíteni tudta saját érdekeit, és [[1438]]-ban megnyitotta a ferrarai zsinatot. A gyűlésen ugyan a pápán kívül jelentősebb egyházi méltóság nem jelent meg, Jenő mégis egyetemes zsinatnak és törvényesnek tartotta. Ferrarában a pápa és csekély számú követői elítélték a bázeli zsinatot, a résztvevőket [[Eretnekség|eretnek]]nek bélyegezték meg és hivatalosan semmisnek nyilvánították a bázeli gyűlés minden döntését. A pápai primátust megerősítették, és Jenő sietett elismertetni a ferrarai gyűlést az európai uralkodókkal.

[[1438]] végén egy váratlan fordulat rázta fel mindkét zsinat résztvevőit. [[Konstantinápoly]] két oldalról is szorongatott helyzetbe került. A [[Szeldzsuk-dinasztia|szeldzsuk törökök]] elfoglalták Kis-Ázsia legnagyobb részét és a [[Görögország|görög]] területeket is megszerezték. [[Bizánci Birodalom|Bizánc]] az életben maradásáért küzdött, így a császár és a keleti egyház is végső elhatározásában a nyugati egyházhoz való csatlakozással próbált kiutat találni az [[iszlám]] hódítása elől. A bázeli zsinat azonnal saját hatáskörébe akarta vonni a keresztény egyházak újraegyesülését. De a földrajzi adottságok nem kedveztek Bázelnek. A görögök úgy döntöttek, hogy a törvényesen megválasztott pápa által meghirdetett zsinatra érkeznek meg, amely ráadásul jóval közelebb van az egykori pompás városhoz.

Ferrarába érkezett [[VIII. Jóannész bizánci császár|VIII. JánosIóannész bizánci császár]] és [[II. József [[konstantinápolyi pátriárka]] is a keleti egyház tekintélyes méltóságaival együtt. A két egyház újraegyesülését újra csak politikai indokok élesztették lángra, amely a római pápának volt csak diadalmenet. János ettől a nyugati keresztény államok katonai segítségét várta, és a keleti klérus is belátta, hogy elvész szabadságuk, ha nem vállalják Jenő feltételeit. A pápa a tárgyalások során tökéletesen tisztában volt azzal, hogy igazán jó tárgyalási pozícióban van, és ráadásul a kereszténység újraegyesítésével megerősítheti hivatalát a bázeli zsinattal szemben. A vita ettől függetlenül hosszúra nyúlt. A pátriárka csak nehezen fogadta el végül a [[FilioqueNikaia–konstantinápolyi hitvallás|Filioquét]]<ref>[http://lexikon.katolikus.hu/F/filioque.html Magyar Katolikus Lexikon > F > filioque], lexikon.katolikus.hu</ref>, a görög egyház elfogadta a római pápa elsőbbségét, de kiharcolták, hogy saját rítusuk szerint misézhessenek tovább. A tárgyalások alatt nyílt kérdésként jelent meg Konstantinápoly felszabadítása is, amelyre Jenő ígéretet tett. Végül [[1439]]. [[július 6.|július 6-án]] a ''Laetantur coeli'' kezdetű uniós dekrétumban a pápai tetszésnek megfelelően újra kihirdették a keresztény egyházak egyesülését. A zsinat idő közben a ferrarai [[pestis]] miatt Firenzébe költözött át, és Jenő már itt írta alá [[november 22.|november 22-én]] az [[Örményország|örmény]] egyházzal, majd [[1443]]-ban a [[szíria|szírek]] egyházával és [[1445]]-ben a [[Asszír keleti egyház|nesztoriánusok]]kal és [[Maronita egyház|maroniták]]kal az egyesülési szerződést. Mindemellett a két egyház összeforrása az alsópapság és a hívők ellenkezésében szétporladt. Konstantinápolyban elterjedt az a szólás, amely szerint inkább elviselik a [[szultán]] turbánját a város falai között, mint a római pápa [[tiara|tiaráját]].