„Phobos (W.I.T.C.H.)” változatai közötti eltérés

javítgatás
(→‎Történet: új hivatkozás)
(javítgatás)
'''Phobos herceg''' egy kitalált személy a [[W.I.T.C.H.]] olasz képregényben és az azonos című francia [[W.I.T.C.H. (tévésorozat)|animációs sorozatban]]. Phobos az [[W.I.T.C.H. (tévésorozat)#Az Őrzők|Őrzők]] fő ellensége az első évadban. Tizenhárom évvel ezelőtt, Phobos átvette a hatalmat Meridián fölött. Hatalomra kerülése után elkezdte elszívni Meridián lakóinak életerejét, hogy általa még erősebb legyen, ezt észlelve, [[A W.I.T.C.H. szereplőinek listája (tévésorozat)#Kandrakar Tanácsa|Kandrakar Tanácsa]] úgy döntött, Phobos túl nagy fenyegetést jelent számukra és a többi világ számára egyaránt. Hogy megvédjék magukat és a többi világot, beleértve a Földet is, felemelték a Fátylat, ezzel elzárták Meridiánt a többi világtól. Idővel, azonban a gonosz rájött, hogyan nyisson átjárókat a Fátyolon át, amiken keresztül szabadon járhat, Meridián és a Föld között. Az Őrzők feladata, hogy bezárják ezeket az átjárókat és, hogy megakadályozzák, nehogy valaki, vagy valami átmenjen rajtuk a Földre.
 
Nem sokkal Phobos hatalomra kerülése után, az ellene szerveződött lázadás tagjai közül páran, átmenekítették [[Elyon Brown|a húgát]], a trón igazi örökösét a Földre, nehogy Phobos bántsa őt. Phobos azóta keresi a kishúgát, de eddig még nem találta meg. Pedig szüksége van rá, ahhoz, hogy a trónon tudjon maradni, akkor végrehajthatná rajt a tervét, aminek következtében nemcsak, hogy az Őrzők nem tudnák megállítani, de még a Fátyol sem jelente neki akadályt többé.
 
__FORCETOC__
Innentől kezdődik el a színjáték. Phobosnak mindvégig titkolnia kell Elyon elöl, hogy ő parancsol a szörnyeknek Meridiánon. Phobos úgy állítja be a helyzetet, mintha ők lennének a jók, akiknek az a célja, hogy végre a törvényes örökös uralkodjon, míg a lázadók és az Őrzők a rosszak, akik csak kárt akarnak okozni Phobosnak és Elyonnak. Ezek után, nincs más dolga, mint türelmesen várni, míg Elyon ereje kiteljesedik, hogy el tudja venni azt. A koronázási ceremónia kíséretében meg is teszi, de az Őrzők megmentik Elyont, és közösen legyőzik Phobost. Végül Elyon mindenkit bebörtönöz a Végtelen Városban levő szentélyben.
 
A második évadban Phobos kétszer is kiszabadul. Először a [[A Bosszú Lovagjai|Bosszú Lovagjai]] szabadítják ki az "Ékszer"„Ékszer” című epizódban, ahol megpróbálja visszafoglalni a kastélyt, de végül elbukik, és ismét börtönbe kerül.
 
Egészen addig ott is marad, míg a "Győzelem"„Győzelem” című részben Will fel nem ajánlja neki, hogy teljes kegyelmet kap, ha elveszi [[Nerissa|Nerissától]] a Pecsétjét. Mivel Nerissától azért nem lehet elvenni a Pecsétet, mert Elyon önként adta át neki Meridián szívét, Phobos az egyetlen személy, aki erre képes, ugyanis Elyonon kívül, ő Meridián egyetlen szóba jöhető uralkodója. Will megesketi Phobost Kandrakar erejére, hogy nem használja Nerissa Pecsétjét a saját céljai elérésére, és kiszabadítja. Mikor Will kiszabadítja Phobost, Nerissa Pecsétjében megtörik Meridián szívének varázsereje. Nerissa rá jön, hogy hibázott, és elküldi a [[C.H.Y.K.N.|régi Őrzőket]], hogy mindenképp öljék meg Phobost, míg ő egy harmadik szívet próbál megszerezni. Azzal viszont nem számolt, hogy ha nincs ott korábbi társai mellett, akkor a bűbáj, amivel uralkodik felettük, gyengül, és az Őrzők közreműködésének hála, sikerül megtörni azt, így Cassidiy, Halinor, Yan Lin és Kadma visszanyerik szabad akaratukat. Nerissa észleli, hogy mi történt és odasiet, s mivel uralma a volt társai fölött, már megtört, bebörtönzi őket a Pecsétjébe, ezzel ő irányítja egyszerre mind az öt elemet.
 
Ezt követően, hogy Phobos még nagyobb biztonságban legyen Nerissától, az Őrzők és Caleb megengedik neki, hogy kiszabadítsa Cedricet és [[A W.I.T.C.H.Bosszú szereplőinek listája (tévésorozat)Lovagjai#Miranda|Mirandát]]. Halloween éjszakáján Nerissa újból megpróbálja megszerezni a Föld szívét. Ahhoz, hogy sikerüljön, meg kell ölnie a három Régens közül a bizalmast, a macskát, Napóleont. Az őrzők csapdát állítanak Nerissának, aki mindenáron el akarja kapni Napóleont, ami végül sikerül is neki, csakhogy nem Napóleont kapja el, hanem Phobost, aki Napóleonnak álcázta magát. Phobos megszerzi Nerissától a Pecsétet, és, mint az várható volt, arra használja a Pecsét erejét, hogy visszafoglalja Meridiánt.
 
Miután ez megtörtént, Phobos Kandrakar ellen vonul, de mielőtt örülhetne a győzelmének Cedric elárulja őt, és egészben lenyeli, így Phobos és a Pecsét minden ereje az övéhez adódik. Végül az Őrzők legyőzik Cedricet, aki így, elveszti hatalmas erejét, mivel Phobos és a Pecsét kikerül a gyomrából. A Pecsét, ekkor szétválik Zamballa szívére és Weira ékszerére, a Pecsétbe zártak pedig kiszabadulnak börtönükből, Nerissát kivéve. Az évad végén ismét bebörtönzik Phobost és az összes követőjét.
== Személyiség ==
 
Phobos sincs híján a türelemnek, hasonlóan Nerissához. Ezen kívül pontosan tudja, hogyan reagálhatnak mások, bizonyos helyzetekben és ehhez képest alakítja a terveit, elképzeléseit. Phobos hideg és számító, és egy vezető elme, aki leginkább a háttérből irányít, rábízva a harcot a követőire, de ha szükséges, akkor ő is képes cselekedni. Eléggé énközpontú, talán még valamilyen szinte őrült is, hisz a legfőbb célja, hogy uralja a világegyetemet. E mellett Phobosnak nagyon jó a taktikai érzéke is, igazi hadvezér, és erős meggyőző erővel rendelkezik, hiszen képes volt elhitetni Elyonnal, hogy a lányok rosszat akarnak neki, és, hogy egyedül benne és Cedricben bízhat. Phobos, Nerissa mellett, az Őrzők egyik legkegyetlenebb ellenfele. A második évadban, a "Xanadu"„Xanadu” című részben, Irma azt mondja rá, hogy olyan, mint egy ''tripla-dupla kávéördög'', mivel sosem fárad el.
 
 
554

szerkesztés