„Szirén (mitológia)” változatai közötti eltérés

[[AkheloószAkhelóosz]] folyamisten (vagy [[Phorküsz]] tengeristen <ref>[[Vergilius]]: ''Aeneas'' V. 846; és [[Ovidius]]: ''Átváltozások'', XIV, 88 </ref>) és [[Melpomené]] [[Múzsák|múzsa]] (vagy [[Terpszikhoré]], illetve az egyik [[Pleiaszok|pleiasz]], [[Szterópé]]) leányai, vonzóak és borzalmasak egyszerre. A kísértés, a világi örömök és az érzéki vágyak megtestesítői: bűvös hangú, asszonyfejű, de madárszárnyakkal és karmokkal rendelkező szörnyek. Varázslatos hangjukkal és bölcs mindentudással elcsábítják a tengerészeket, majd megölik őket. A legelterjedtebb források szerint hárman voltak, [[Aglaiophoné]], [[Thelxiepeia]] és [[Peiszinoé]], <ref>[[Sztrabón]] ''V. töredék'' 246, 252; és [[Vergilius]]: ''Geogrgica'' IV. 562; </ref> de számukat egyes elbeszélések kettőre ([[Homérosz]]: [[Odüsszeia]]), mások háromra, négyre illetve kilencre teszik. A további szirénalakok nevei Parthenopé, Ligeia, Leukószia, Molpé, Raidné és Telesz. („Parthenopé tetemét állítólag [[Nápoly]] közelében vetette partra a tenger, és sírját sokáig kultikus tisztelet övezte.” <ref>Ki kicsoda a mítoszokban</ref>)

A szirének, édesanyjuktól gyönyörű hangot örököltek, amire igen büszkék voltak. Idővel azonban gőgösek lettek és elbizakodottságukban versenyre keltek a múzsákkal. Vereségük büntetéseként a múzsák bűvös hangú, de vérszomjas félig ember, félig [[madár]] keveréklényekké változtatták őket, akik addig élhetnek, míg valaki bűbájuk elől meg nem menekül. A szirének szégyenükben a tenger eldugott, távoli szigetein húzódtak meg. Más hagyományok szerint [[Démétér]] büntetésének köszönhették szörny-alakjukat, amiért leánya elrablását nem akadályozták meg. [[Ovidius]] <ref>[[Ovidius]]: ''Átváltozások'', V, 551 </ref> pedig [[Perszephoné]] játszópajtásaiként említi őket. A sziréneket ''alvilági múzsák''nak is nevezik.